Beépülős, mozgalmi törekvéses, árulós.
Az 1960-as években egy fiatal autótolvaj igyekszik megélni Chicago városában. Rájön arra, hogy mit jelent, ha megvillant egy FBI jelvényt. Hatalmat. Így nem a kocsikat töri fel, hanem eljátssza, hogy az autó lopott és elviszik bizonyítékként. Ám egy alkalommal lebukik és letartóztatják. A jelvénnyel való visszaélés a súlyos bűnt, azért éveket kellene leülnie. A valódi FBI ügynök Roy Mitchell azonban meglátja a lehetőséget a fiatalemberben. Okos, 
merész és érzi az iroda hatalmát. Alkut ajánl neki: beépül a Fekete Párducok közé, szállítja az információkat a vezetőjükről, Fred Hamptonról és cserébe meg lesznek bocsátva bűnei, még pénzt is kap. Bill felismeri, hogy sofőrként kerül leggyorsabban Fred közelébe, így kap egy autót. Egyre közelebb van a belső körhöz, egyre jobban átérzi, miért és hogyan harcolnak. Ám bármit is ad, az FBI-nak semmi nem elég. Miközben Bill az ügy híve, egyben az árulója is.
Amikor már a cím se semmi. Minden lényeges infó benne van: Júdás, vagyis főszereplőnk nem is kicsit árulást fog elkövetni. Tudjuk, mi lett Jézus, vagyis a Messiás számára az árulás következménye. Halál. Itt ott van az is, hogy Fekete, vagyis, rasszok kérdése is képbe kerül. Meg is van minden, ami a film cselekménye részletek nélkül. Bár azért nagyon erős ez a metafora, értem, de akkor is…
A történet jól lavíroz a két főszereplő között. Az indulásnál Billt ismerjük meg, akinek nincsenek különösebb tervei vagy kilátása, csak a megélhetéséért lop. Lebukik és nem meggyőződésből lesz informátor. Az a szabadjegye a börtönből. Egyszerű személyiség, nagyon önző és a tartótisztje jól ráérez arra, hogy a barátjaként kezeli. Hazaviszi, kedves vele, együttműködővé teszi. Érdekes is, hogy mennyire változik meg a dinamika, amikor már Bill Frank mellé áll lélekben – mivel önző alak, elsősorban magára gondol, és amikor Mitchell zsarolja a szabadságával, lengeti előtte a pénzt, kiad mindent. Ettől olyan szomorú, amikor a végén bevágják az interjúját, amiben hangsúlyozza, hogy ő harcolt az ügyért – mert tette azt is, csak éppen ugyanannyit dolgozott ellene is.
Majd Frank fokozatosan átveszi a főszerepet. Látjuk a magánéletét, a politikai szerepvállalását, ahogy a bandák között is keresi az egyensúlyt. Egy jó ember portréja, aki még csak erőszakos sem volt. Ő nem menekül – az arra gyűjtött pénzt simán odaadja, hogy inkább rendelőt üzemeltessenek belőle. Ezért ez az a pont, ami nem teljesen volt világos nekem a filmből. Végig a békére törekedett, nem voltak terrorista kirohanások – akkor miért volt annyi fegyverük is? Volt pár jelenet, amit ezért nem értettem. Amikor a rendőrök betörnek és nagy tűzpárbaj lesz. A végén is, azt kell Billnek lerajzolni, hol vannak a fegyverek és a raktár. Most akkor mennyire is volt békés Frank és a mozgalom?
Merengtem azon is, hogy miért került ennyire rá a célkereszt. A feketék jogaiért vívott harc dühítette a kormányt, vagy a beszédekbe beleépített szocialista eszmék? Ez pont az a kor, amikor nagyon üldözték a kommunistákat az Államokban. Vagy a kettő kombinációja? Ami biztos, hogy nagyon durva, amikor kiadják a halálos parancsot. Jesse Plemons a Friday Night Lights óta nem szimpatikus nekem, de azt nagyon elkapta, amikor meghallja a parancsot, és azért ezen még ő is fennakad, de gyorsan rendezen a vonásait és visszavált engedelmes ügynökbe.
Van korhangulat, vannak szimpatikus karakterek és jó a szereposztás is. Nekem már csak azért is érdekes volt, mert újdonság is volt, amit elmeséltek. Martin Luther Kinggel kimerül, amit erről középiskolában tanultunk.
Júdás és a Fekete Messiás – 5/4 két film az egyben: a mozgalomé és a vezetőjüké, de az FBI informátoré is, aki belekeveredett mindenbe.
