Minden napra egy film

Minden napra egy film

A félelem utcája: A bálkirálynő

2025. június 17. - BBerni86

Nem sorozat volt. Három film, amelyet összekötött egy közös gonosz erő, amit a végére értettünk meg igazán. A félelem utcája ötletes volt és ügyesen meglovagolta a horror - retró vonalat, amit a Netflix akkor ezerrel pörgetett a Stranger Things sikere okán.000a_balk.jpg

De most itt egyfajta folytatás és nem nagyon értem, minek. Nincs köze az eredeti történethez, a hely mitológiáját sem érinti. Egyszerűen csak abban a városban játszódik és a végén feltűnik egy jel, ami odakapcsol. De különben? Akárhol máshol is történhetne, nem kell a Fear Street világban lennie. Kicsit olyan érzésem is volt tőle, hogy csak lenyúznak még egy bőrt a rókáról.

A történet sem éppen eredeti. Adott a lány, akit senki sem szeret túlzottan. Pletykák vannak körötte, mert állítólag az anyja ölte meg az apját, aki a gimis szerelme volt, amikor szakítani akart vele a teherbe esés okán. Pedig különben minden rendben lenne Lorival: helyes, figyelmes, barátnő alapanyag. Csak éppen a menő lányok szeretik szekálni, a családjára ferde szemmel néznek és nem sok esélye van. Változtatni akar ezen, így jelentkezik bálkirálynőnek. Ahogy közeledik a választás, meg hullani kezdenek a vetélytársak.

Már az alapfeltevés, a horror ágon innen zavar. Ez a verseny szavazással dől el, a srácok szavaznak arra, akit bálkirálynak és királynőnek akarnak. Lorinak egyetlen barátja van, a népszerű lányok nem szeretik. Mégis, hogyan akar népszerűségi versenyt nyerni? Ok, elengedem.

Horror történetnek jobb azzal, ahogy a lányok majd hullanak sorra. A végére kiderül, ki volt és miért. Van egy kis csavar benne, de semmi olyasmi, ami annyira 'hűha-pillanat' lenne. Azt azért nem mondom, hogy adja magát ez a megoldás, de okosnak sem merem nevezni.

Különben is igaz, hogy ez nem egy okos film. Kicsit a kilencvenes évek tini slasher történeteit idézi. Ilyen szempontból passzol a Fear Street filmek sorába, csak az ötlet, amitől a másikak eredetibbek voltak, ebben nincs meg. Kár érte különben. Valamennyire agyat lekapcsolva, csak nézni lehet, de gondolkodni nem szabad közben és vele sem.

Azt külön kiemelném, hogy még történeten belül is milyen idióta húzásokat erőltettek bele. A két esélyes a bálon táncpárbajt vív, de csak kis szolidan. Lori ringatózik, még csak szexi ringásnak se lehet nevezni. Az igazgatónő mégis megjegyzi neki, hogy többet várt tőle ilyen olcsó szexualizálásnál. Az nem zavarta, amikor a másik jelöltek amerikai zászlós fürdőruhában vonaglottak a színpadon? Igen, ilyen jelenet is van benne. A vonaglás különben túlzás, de most ennyit megengedtem magamnak.

Nem sztárszereposztás, de nincs is azzal baj, ha kevésbé ismert színészek is szerepet kapnak. Szerintem innen senkit nem avatunk új sztárrá, de majd meglátjuk. Az eye candy faktort maxolták ki.

Egynek elment, aztán kiderül, mi lesz a sorsa. A kritikusok különben nálam is jobban utálták, én azért olyan hevesen nem. Egyszer elnéztem, ha nem is tartom jó filmnek.

Novocain

Amíg várjuk a The Boys következő évadát, kikapcsolódhatunk egy Jack Quaid mozival is. Valamely szinten hozza azt, ami a sorozatban is megvan, de azért nem ugyanaz.

Ebben ugyanis egy olyan srácot követünk nyomon, akinek egy rendellenesség miatt nincs fájdalomérzete. Vagyis, 000novocain.jpgcsinálhatsz vele, amit csak akarsz, ő nem érzi. Amikor nagy nehezen összejön az új banki alkalmazottal, és pont ezt a lányt viszik túsznak a bankrablók, maga ered a nyomukba. Őt aztán tényleg csak annyi dolog korlátozza, hogy nem kellene meghalnia, mielőtt visszakapja a lányt. Milyen eszementséget tudtok elképzelni, amit elvállal a mentőakció közben? A film könnyedén rá tud cáfolni. Nem tudnám megmondani, melyik volt benne a leginkább eszement jelenet.

Ezért is emlegetem fel a színész sikersorozatát. Abban is minden évadban van legalább egy olyan megosztó akciójelenet, ami egyszerre gusztustalan és már túl sok, de valahogy mégis illik a sorozat eltúlzott, véres világába. Itt pedig Nathan csinál egy csomó mindent, amit még nézni is borzalmas. Ő képes arra, hogy időhúzás gyanánt kínoztassa magát. És nem könnyed verést kell érteni - átszúrják, kitépik a körmeit, hasonlók. Egy pont az, amit már nem viselne el - a szeme kiszúrása. Az se fájna neki, de a vakságra nem gyógyszer a nem fájdalom. Addig meg színészkedik, mennyire szenved és fáj neki, miközben semmit nem érez.

De sorolhatom az ilyen őrültségeket a filmben. Amikor a kezét alakítja üvegszilánkokkal teli ütőfegyverré. De az utolsó harca, ahogy az utolsó bankrablót elkapja... Arra szavakat se nagyon találok. Van ebben a filmben bőven ilyen túl sok elem, de az... Azt simán a The Boysba is el tudnám képzelni.

Még egy hasonlóság van - Quaid karaktere. Nathan kedves, naiv, olyan kis ártatlanka, aki mindenre rácsodálkozik, tele van jó szándékkal és nem sok vizet zavar. Míg a szeretett nő miatt nem kell ámokfutásba kezdenie. Az egyik szuperhőst akar ölni, a másik bankrablókat és ugyanaz az alaptermészet kezd majd harciasabbá és bevállalósabbá válni. Nem ugyanaz a két figura, de annyira egy a motiváció, ahonnan és ahova eljutnak, hogy érzem benne, hogyan lett a színész profiljára szabva a szerep.

Akciófilmnek nagyon kerek. Tele van látványos és őrült jelenetekkel. Végig mozgalmas, végig pörög. Az agyunkat ugyan érdemes kikapcsolni és nem a valóságot keresni benne, de ez most meglepően könnyen ment. Annyit szörnyülködtem a látottakon, hogy fel sem merült bennem azon töprengeni, mikor kellett volna Nathannek holtan összeesnie. Mert ok, hogy a fájdalmat nem érzi, de attól a sérülések még ölik a testét.

A történet nem éppen okos. A végére van egy csavar a bankrablókkal kapcsolatban, de gyorsan rá lehet jönni, hogy ez lesz a végére. De nem a történet miatt nézi az ember ezt a filmet, így ezt különösebben nem is rovom fel.

A szereposztással teljesen jól megvoltam. Quaid ilyen figurával híres, neki ez jól áll. Mellé meg odatették azt az Ambe Midthundert, akit predator-vadász indián hősnőként ismertem meg. Jól áll neki a modern, csajos, ugyanakkor keménységet is mutató Sherry szerepe. Ők a legfontosabbak, bár az övék sem túlzottan felépített jellem. De ahogy írtam, nem a konkrét cselekmény, nem is a szereplők, hanem az őrület és akció adja el a filmet.

Amit akartam, megkaptam. Ezt még akár újranézős filmnek is találom, bár nem vagyok benne biztos, hogy az utolsó bunyót, főleg a végét, akarnám még egyszer látni. A The Boys nekem nagy kedvenc, de azt se nézném meg még egyszer, amikor a fiúk étmentek egy bálnán.

Sorozatnéző

Criminal Minds, Murderbot

Akkor, mit fogok nézni a nyáron? Elkezdtem az új/visszatérő sorozatokat. Ne csak daráljak, nem igaz?

Hihetetlen, de már a Criminal Minds (s18e01-06) a 18. évaddal jött vissza. Az új számolás szerint a harmadik és azért egy kicsit fogom a fejem. Nem is titkolom, hogy én simán elnéznék egy Elias-sorozatot is. De amit már000criminal.jpg szerencsétlennel művelnek itt... Az előző évad végén megkéselték. A készítőknek is volt annyi esze, hogy a legjobb szereplőt nem ölik meg. Túlélte, de amnéziás. Innen indulunk, mert ezzel a BAU kap még egy esélyt, hogy lecsukassa a bűneiért. Most könnyebben túljárhatnak az eszén? Indulnak a tesztek, az emlékeztetők, meg hasonló finomságok. Gilford lubickol is a szerepben, még mindig simán nekiadom a legjobb szereplőnek járó díjat a sorozatban. (Majs aztán meg lehet lépni azt is, hogy a megszületett lelkiismeretével mit kezd.) De, hogy legyen más szál is, kitalálták, hogy legyenek heti részek is. Elias hálózata kezd újjáéledni és olyan sorozatgyilkosok kerülnek elő, gyilkolnak, akikről feltételezik, hogy a hálózat részei voltak. Meg néha akad random gyilkos is, és az a jobb. Az már túlzás, hogy mindig Elias, Hálózat és soha nincs vége. Pedig én bírom a srácot, de olyan szinten szuperbűnözőt csinálnak belőle, hogy a csapat már ott tart, hogy szerintük az agyi szkennert is átveri akár. Ne már! Vagyis, lavíroznak az átívelés és a napi részek között. Változó, melyik gyilkos mennyire sikerült. Élve eltemetőt mostanában olvastam Chris Carternél, az annyira nem fogott meg. De vannak ötleteik. Kriminek elnézem. A BAU tagjainak magánélete, ami teljesen lelomboz. Tara édeleg a párjával, várom, mikor lesz az esküvő. Dave szenved attól, hogy pátyolgassa Eliast. Tyler állandó szereplővé ki lett emelve, és ahhoz képest, hogy kb. 10 év, amíg a csapatba kerülhetne, már állandó szereplő. A tragikus: JJ. Az ő családjában lesz haláleset, vagyis a kedvenceim éri a baj. Külön rész van a búcsúnak szentelve, nyomják ezerrel a nézők kezébe a zsebkendőt és egy részre Reid is beköszönt. Várom, mit hoznak ki az évad második feléből. Főleg, hogy Eliasszal mi a terv. Az Evolution nagyon köré épül, ha reklámozzuk, ha nem.

 

Ez eredetileg egy díjnyertes kisregény volt. Az első 2 kötetet olvastam is, és vártam is, milyen lesz a Murderbot 000murderbot.jpg(s01e01-06). Nekem eddig különben tetszik. Az a humor és könnyedség, amit a Mickey17 filmtől szerettem volna megkapni, ebben a sorozatban van benne. Aki nem ismerné még, a történet a jövőben játszódik, amikor az emberiség életét robotok teszik kényelmesebbé. A főszereplő egy harci robot, aki feltöri a chipjét, vagyis megszabadul az embereknek való engedelmességtől. De felméri, hogy renegát robotként nem sok jövője lenne, így játssza tovább a szerepét. Egy szedett-vedett vidéki, nem a központhoz tartozó rendszer felfedezői bérelik ki, hogy a kitermelésre szánt bolygón védje meg őket. Murderbot - ő nevezi így el magát - szenveleg a szerencsétlenkedéseiken, igyekszik titkolni, hogy feltörte a szerverét és sorozatjunkie lett. Évadokat darál egy űrszappanoperából, ami olyan, mintha a Star Trek és a Grey's Anatomy szerelemgyereke lenne. Ha meg közbe felnéz az aktuális epizódból, amikbe mi is beleleshetünk, megmenti az embereket. Akikről nem egyszer megállapítja, hogy idióták. Iszonyat szerencséje van különben ezzel a csapattal, mert ők nem hisznek a rabszolgaságban. A cyborg esetében sem, és nyitottan állnak hozzá, amikor kezdik észrevenni, hogy Murderbot más. Rövid, 20-25 perces egy epizód. Megismerjük a szereplőket, a bolygón rájuk leselkedő veszélyt és Murderbot folyamatos beszólásai adják hozzá a hangulatot. Van akció, nagyon erős nyitott végei vannak az epizódoknak és még vicces is. Már tudjuk, hogy van itt egy más érdekcsoport is, és lassan jönnek a válaszok is, miért akarják megölni őket. Sci-fi kalandok és poénok, meg a robot, aki annyira nem emberi, hogy viccesek lehessenek a reakciói az emberekre. Skarsgard remek választás Murderbotnak - mimika minimális kell, a kiállás a lényeg és a szarkasztikus narráció. A stáb közül még David Dastmalchian digitálisan feljavított kutatója lett jópofa, de egyre jobban szórakozom azon a szemét űrszappanoperán, amit Murderbot mániásan néz. Ott John Cho a robotjába beleszerető Kirk. Ez a sorozat eddig tehát kifejezetten tetszik, akár összevárva a részeket is gyorsan ledaráltam volna.

Gyilkos randi

Az a típusú film, amit jól el lehet dugni a késő esti műsorsávba. Félig alvás közben még talán szórakoztató is, csak ébren és tudatánál ne próbálja nézni senki! Mert bizony nem egy okos filmmel van dolgunk, ha elsőre annak is igyekszik álcázni magát.000gyilkosr.jpg

Mi a történet? Van egy özvegy, kicsit homályos és rejtélyes, hogyan is halt meg a férje. Végre rászánja magát, hogy egy appon megismert, szimpatikus férfival vacsorázzon, míg a testvére vállalja a babysitter szerepet a nő fia mellett. Az étteremben azonban a nő mobilja pittyegni kezd, és mire észbe kap, már zsarolják is. Meg kellene mérgeznie a randipartnerét, vagy a testvére és a fia nem érik meg a másnapot. Violet nagyon igyekszik kitalálni valamit, miközben egyre fogy az ideje.

Tehát, a film annak a története, hogy az étteremben levők között igyekszik megtalálni a nő zsarolót, miközben húzza az időt. Akár jó is lehetett volna, ha nem annyira olcsó és gagyi megoldásokat választanak. Ahogy Violet megfejti, mi történik. Aki a fenyegető, amit el akar érni. Annyira mű az egész, hogy józanon nem ajánlott nézni. Ehhez jönnek hozzá az olyan elemek, amelyeket különben nem találok logikusnak. A férfi éppen leleplezni készül nagyhatalmú embereket, és erről simán beszél a vacsora mellett? Meg egyáltalán, pont most kell randiznia? Jóképű pasi, jó szakmával, és egy problémás kisgyerekes anya a legjobb, akit talál? Értem, film, de akkor is. Ahogy írtam már párszor, ilyesmik miatt el kell dugni késő éjjelre.

Látványra nem nagy szám. A film nagyja az étteremben játszódik és ez még a jobbik fele. Ott ad egy plusz érzetet, hogy zárt helyen vannak és nincs menekvés. A trükközésre egy tér, és legfeljebb a mosdó bevonása ad lehetőséget. Amikor a végére egy kis akciót akarnak beletenni, és a nő rohan haza megmenteni a szeretteit, már elcsúszik a dolog. Egyszerűen nem hiszem el, hogy egy profi bérgyilkos ne tudna végezni egy majdnem kamasszal és egy kisgyerekkel annyi idő alatt. Túl gyorsan haza is ér különben a nő, de még így is a bérgyilkosnak kellett volna a gyorsabbnak lennie.

Ismétlem magam, talán előbb-utóbb meg is fogadom: ne használjam ehhez a filmhez az agyam. Nem kell, inkább gátja csak a szórakoztatásnak.

Színészek - senki ismert vagy érdemleges. Az eye candy faktor dominál. Szép főszereplők, és kb. ennyi. Nagyon nem is kellett játszani, csak szépen kinézni a vacsoraasztal mellett. Sklenar románcokban már feltűnik, alá is húzza az állítást - a 'szemrevaló' szerepkörrel. Fahy a Sirensben csípeztt meg egy szerepet, ahonnan ismerős lehet - az a sorozat rajta van a 'Ha majd lesz időm' listámon, de inkább Moore miatt.

A lényeg, egyszer megnéztem és nagyon igyekszem logikát és értelmet mellőzni. Ez egy üres, azt is írhatnám, buta szórakoztató film, amin nem szabad gondolkodni.

A melós

Egyes színészeknek megvannak a tipikus szerepei. Tulajdonképpen ugyanazt játsszák el többször is, egymáshoz eléggé hasonló filmekben. Mutogathatnék az akció papákra, de ez a film is remek példa.

Jason Statham. Egy időben ő volt az akció-sofőr. A szállító figurája köszönt vissza a szerepei sorában. Mostanában pedig ő a visszavonult szuperkatona, akinek egy melóra vissza kell térnie a sötétebb és halálosabb énjéhez. Lehet, hogy a hozzá kedves idős hölgyet fosztják ki és kergetik öngyilkosságba. Lehet, hogy az őt segítő család egy tagját rabolják el. Ilyenkor a látszólag egyszerű munkás átmegy Rambóba és aztán kő kövön nem marad. Azt is írhatnám, hogy A melós A méhész újrázása, de találunk még ilyen szerepet a színész repertoárjában. Meg lesz is még, ha jól emlékszem, A méhész pl. folytatást kap.000a_melos.jpg

Megvan, mit tud ez a zsáner és azt hozza ez a film is. Megint. Nagyon érezni rajta, hogy ilyet már csináltak és nincs benne kihívás senkinek. Inkább csak a rutin, mindenki pontosan tudja, mi merre és meddig. Akinek bejön, simán elvan ezzel is. Látja, amit szeret és vár egy ilyen filmben, de mégsem egy már látott filmet néz meg újra. Így aztán igazán nem újdonság, annyira nem lehet értékelni, de aki szereti, annak biztos választás és jól meg is lesz vele.

A történetre nem érdemes sok szót vesztegetni. Statham fel lesz húzva, aztán leaprítja a gonoszokat. A keret az, hogy az elrabolt lányt megmentse, de lehetett volna bármi. A lényeg az, hogy veszi sorra az orosz maffia tagjait, aztán felszámolja őket. Ha nem is John Wick stílusban, de hasonló hatékonysággal.

Logikát és észt meg senki ne keressen ebben a történetben. A film fele teljesen értelmetlen. Nagyon hamar látjuk, hogy a nőrablók annyiban kötődnek az orosz maffiához, hogy a szervező egy olyan fiatalember, aki beleszületett abba a világba, de annyira szerencsétlen és piti alak, hogy még a rokonai se veszik be teljesen. Ennek ellenére Statham vagyis a filmben Levon végigöli a maffiát is. Pedig akkor már tudja, ki a célpont. Egyszerűen nem értettem, miért nem a főkolomposnak megy neki, aki könnyebb célpont is, nem is számít rá. Bár, más logikával értem. Így több akció, több leszámolás és harc lesz benne. A filmben meg ez a lényeg,  nem a logika.

Ami tetszett: a megmentésre váró lány nem egy elveszett teremtés. Küzd magáért, egyszer még megszöknie is sikerül. Szimpatikus, szerethető figura, akinek lehetett drukkolni. Nem sokon múlik, hogy nem is kellett volna Statham a kiszabadítására. Jó a váltás az ő szemszögére és ad egy plusz dinamikát a filmnek is.

Amit viszont nem értettem: képesek voltak a filmre ismertebb neveket is megnyerni. Aztán mit kezdtek velük? Fel nem tudom fogni, hogy képesek voltak David Harbour-t leszerződtetni Levon egykori katonatársának, és csak annyi szerepet adnak neki, hogy a nagy leszámolás előtt ő ad fegyvereket a főszereplőnek. Ez akkora pocsékolás, ennyit bármelyik névtelen színésznek is adhattak volna. Ehhez képest Michael Pena, mint aggódó apa, már nem is olyan feltűnő.

Látványra is hozza, amit az ilyen filmek. Láttam már ilyet. Korrekt, elnéztem, de olyasmi nincs benne, amiért megjegyezném és képes lennék később azt mondani, hogy igen, ilyet először A melósban láttam. Inkább az lesz a jellemző, hogy az egysíkúság miatt nem fogom tudni felidézni, ebben konkrétan mi is volt.

Egynek elment, most annyira nem akadtam fenn azon, hogy ezt már kicsit másképp láttam. Az sokkal inkább irritál, hogy Harbour milyen kis szerepet kapott.

Kilenc hulla egy mexikói hullaházban

1. évad

Igen, az egyik kedvenc körülírási módon, ha megadom, mire emlékeztet egy adott műsor. Itt most kettő másikat is tudok mondani, ami elég hamar beugrott róla.

Lezuhant repülőgép, szélsőséges viszonyok között túl kellene élni, miközben veszély is van. Meg a szereplőket is meg kellene ismerni, kik ők és miért vannak itt? Mit titkolnak? Ezzel a Lost is bemutatható lenne, és ebben is ez az alap. Csak éppen sokkal rövidebb és misztikus válaszok helyett nagyon is földieket kapunk. Vagyis, az alap000kilenc_hulla.jpg hasonló, de aztán ez a sorozat egészen máshoz kezd.

A másik, Agatha Christie kis katonái, vagy indiánjai - éppen melyik fordítás akad az ember kezébe. Mert bizony minden részben elhullik valaki más kezétől, a szereplők egyre fogyatkoznak és megfizetnek azok is, akik nem olyan bűnösök, mint esetleg itt mások. Ebben a bosszú motívum, az igazságosztás a nem megtalálható elem, de ez még jó is. Nem élvezném, ha AC-feldolgozás lenne, csak kicsit másképp. Így önállóbb alkotás.

A sorozat egyik trükkje, hogy már kapásból szembesít a tényekkel: a repülőgép lezuhant, a hullákat egy isten háta mögötti hullaházba viszik. Mert ránézésre tudni, hogy valami nagyon nem stimmel: egy utas teste nincs meg. Mi történhetett? Több utas is gyilkosság áldozata lett. Az eltűnt utas lehet a gyilkos? De ki nincs meg? Itt eleinte csak kérdéseket kapunk és a sorozat keretének használják, de a történet lezárása és a végső összecsapás majd ezen a síkon lesz. Így van létjogosultsága, ha az első pár részben nem is igen tudott lekötni, csak megtörte a múltbéli események dinamikáját.

A sorozat nagyja a lezuhanás utáni időszak. Ahogy majd hullani kezdenek az emberek, és rájönnek, hogy ezek nem balesetek és balszerencse. Az egyikük nagyon nem az, akinek mutatja és mondja magát. Vagy esetleg többen is rejtegetnek valamit? A sorozat egyik fontos eleme, hogy mindenkinek van olyan titka, előtörténete, amit nem akarna felfedni. De meg kell lennie, így ők sé mi is eldönthetjük, ki a gyanús és melyikük lehet a gyilkos. Különben nem kitalálhatatlan, főleg, amikor már addig eljutunk, hogy miért is kell meghalnia a lezuhantaknak.

Sűrű a sorozat, alig pár rész és folyamatosan halnia kell a szereplőknek. Így néha kapkodós is, de szerencsére a vége eléggé ült ezzel a formával is. Még a humort is felfedeztem abban, mi lesz a gyilkos sorsa és pontosan miért is kellettek neki a hullák. Különben nem komédia, nem is nevezhető viccesnek a sorozat. Inkább drámai elemeket használ és a thrillerek eszköztárát.

Látványra a témához elmegy. Elég a kevés helyszín, pont a dzsungelbe zártság adja a történet plusz elemét. Az 9sszecsapások problémásabbak - van, amit nem is tudok elképzelni, hogy lehetett kivitelezni. A dupla késelés. Miért nem küzdöttek? Legalább a második, mert az elsőnek nem feltétlenül volt esélye. De van olyan áldozat is, aki szakmából adódóan tud harcolni. Ő miért lett olyan könnyű préda? De, ha ezeket nem igykeszem megérteni, akkor semmi gondom.

A szereposztás közepes. Igazi név nincs benne, legfeljebb ismerős. A két főszereplő, Kevin és Zack, akiket sorozatokból ismerős színészek játszanak. McCormack jó is a szerepben, az évad eleji és végi figurája is hihető. Ajala már kevesebb lehetőséget kapott, kevesebb színnel.

Tudom kritizálni, de én bírtam ezt a sorozatot. Tetszett az ötlet, a megoldás és a vége is. Meg a szereplők a titkaikkal. Az sem hátrány, hogy zárt és a teljes évad kerek tudott így lenni.

Grízgaluska affér

Bajor rapszódia 4.

simonA filmek negyedik része. Lenne kedvem azt nézni benne, hogy miben más illetve miben egyezik az előző filmekkel. Igaz, akkor nagyon hamar az ismertető végére is érnénk.

Miért?

Mert akár annyit is írhatnék, hogy az előző filmek szellemiségét követi és nincs benne olyasmi, amiért ez a rész kiemelkedne a többi közül.

000griz.jpgVagyis, a cselekmény megint krimi és komédia határmezsgyéjén helyezkedik el. Franz kénytelen megint nyomozni, mert gyilkosság történt. Egy olyan kollégának lett annyi, akivel Franz éppen összeveszett a gyilkosság estéjén. Gyanúsítottként kezelik és ha az apja nem adna neki hamis alibit, akkor bent is tartanák. Így viszont kijön és Rudi segítségével igyekszik megtalálni az igazi gyilkost.

Komédia, mert ők nem éppen ésszel élő páros. Ok, ez így túlzás. Inkább úgy fogalmazok, hogy most nem egyszer lelkes amatőrnek tűntek, akik elbaltázzák a dolgokat. Ennek megvan a vicces oldala is, de most kevésbé találtam meg ezt benne. Azért szeretném azt hinné, hogy ez a páros többet fel tud mutatni, mint a szerencse. Ha állítom is, hogy az eredeti Franz, ahogy Rita Falk megálmodta, nem éppen a nyomozók gyöngye. Kényelmes vidéki rendőr, aki néha összekapja magát és Rudi szívesen asszisztál.

Ugyanúgy megvannak a kötelező elemek: a családi egymásnak esése, Susi és Franz hol veled, hol ellened kapcsolata. A helyiek, akik lököttek. Most már ide írnám azt is, hogy Rudi panaszkodása. Ő már abban a fázisban van, akit zavar. hogy egykori társa akkor keresi csak, amikor segíteni kell neki a nyomozásban.

Ugyanakkor meg éppen azt a hangulatot, életérzést tartja fent a film, amit eddig is szerettem benne. Lököttek, de összetartanak. Zűrösek, de mégsem utálatosak. Van egy olyan közösségi és családi szellem, ami akkor is nosztalgikus, ha soha nem is éltem bajor kisvárosban. Egyszerűen csak élhetőnek tűnik ez a világ a maga fura fazonjaival.

Nem véletlen, hogy a színészek mindegyike jött vissza a negyedik részre is. Megvan a bejáratott csapat a bejáratott recept mellé. Filmesen is, meg szó szerint is. Mert ebben a részben is ott a nagyi főztje, ami éppen a grízgaluska.

Szerethető még mindig és persze ott van Ludwig is. nem egy rex felügyelő, de nem is kell annak lennie. Jól mutat különben a plakáton, nem igaz?

Eretnek

Horrornak reklámozták, de mit ne mondjak, én nem éreztem annak. Már a rövid tartalom, de a trailer se abba az irányba mutatott, hogy egy nagy vérengzés vagy sokkolás vár ebben a filmben.

A cselekmény nagyon egyszerűen megfogható is: adott két fiatal lány, akik hittérítést végeznek. Mormonok, ha jól értettem. Mr. Reed kért a szervezettől tájékoztatót, és a lányok meg is érkeznek. Vannak gyanús jelek, mint az,000heretic.jpg hogy a férfi feleségének jelen kellene lennie, különben nem mehetnek be a házukba. Az asszonynak ennek ellenére nyoma sincs, és a férfi mondogatja, hogy a konyhában van, mindjárt jön, valahogy nem stimmel a dolog. Mr. Reed hamar bele is lendül és megindítja a támadását.

Mielőtt valaki azt hinné, üldözi a lányokat a házban, nem ez az a film. Ő a vallásuknak és a hitüknek megy neki. Sorra mondja a tényeket, a vallásról való elképzeléseit, amire nincsenek jó válaszok. Pl. levezet egy komplex elméletet, hogy a nagy világvallásokból hogyan áll össze minden. A kölcsönzött elemek, a kereszténység ellentmondásai. Vagy maguk a misszionárius lányok mormon hite - előszedi a történelmet, hogy miképpen változtatták a dogmáikat, hogy a környezet elfogadja őket. A lányoknak meg kellene inogni, és a gondolatkísérlet közben hitet tenni. Ha hisz Istenben ennek ellenére, ezen az ajtón menjen be. Ha nem, válassza a másikat. De előre nem lehet megnézni, mi van a túloldalon.

Ki akarsz menni? Hát ott a pince. Hogy félsz? Már nem hiszel abban, hogy az Istened megvéd?

Inkább ijesztgetni és nyomasztani akarnak, mint fizikai horrort bemutatni. Aztán persze vannak klasszikusabb, horrort idéző elemek is benne. Mr. Reed igencsak széles skálán mozog, hogy a lányokat megingassa. Még úgymond feltámaszt is rendez nekik.

Van benne pár jó gondolat. Az alapötlettel is lehet mit kezdeni. Ez nem egy rossz anyag, így nehezen is találom meg, mi az, ami miatt mégsem volt az igazi. Talán Mr. Reed indokait szerettem volna jobban megismerni? Így olyan értelmetlen volt, amit csinált. Vagy a túlélő megingathatatlan világképe zavart? Vagy az összecsapás, a szellemi téren, az nem volt kielégítő? Kicsit talán ezek összessége.

De inkább azt emlegetem, ami miatt lehet rá emlékezni. A hangulata működik, nyomasztó, sötét és ezt vizuálisan is meg tudták támogatni. Tetszettek az olyan ötletek, mint a kis ház makett és amit jelképezett.

Jó a szereposztás is: Soha nem gondoltam volna, hogy egyszer ezt leírom, de Grantnak kifejezetten jól állt ez a tébolyult sorozatgyilkos fanatikus. Sok szempontból okos, kitalált mindent és abszolút megvan az a sötét karizma, ami az ilyen szerephez nem árt. A két lány már kevésbé tetszett, de nekik volt a kevésbé hálás feladatuk. Ijedezni.

Kellemesen meglepett mindennel együtt. Thrillernek tetszett, horrornak azonban még most sem mondanám. Egyes pontjain volt benne egy olyan intellektus, ami kiemelte az átlag emberrablós, játszmás filmek közül. Már csak azt nem értem, Topher Grace minek kellett egy ennyire semmi szerepre?

Sorozatnéző

Elsbeth, Georgie&Mandy, The Last of Us, Tracker

Folytattam az évadzárózást. Még nem vagyok elégedett, de már haladok.

Elsőnek az Elsbeth (s02e20), amit vártam. Érdekelt, mit tesznek be a végére és a börtönbe. Az őrület ilyen fokú000elsbeth220.jpg feltekerésére nem is gondoltam volna. Minimális börtön jellege volt, ahol olyan emberek tucatjai voltak, akiket Elsbeth csukatott le. Azt is mondhatnám, nagyon magas volt a sztárfaktor, hiszen csupa olyan színész jött vissza egy részre, akik ismertek a maguk jogán is. A meseszerűséget fokozta az is, hogy férfiak - nők vegyesen, amit nehéz is hova tenni. De volt musical-betét: a Chicago után szabadon, mi más lett volna? Idiótaság az egész, de a szokásos hangulat és az őrület, meg a visszajött színészek eladták. Az olyan kis ötletek, mint Elsbeth foglalkozáson összerakott színes puffja, hogy még a börtönben is hódolhasson egyéni divatérzékének, kész. Ez az, amire azt mondanám, nem normálisak ezek, de jó értelemben.

 

Sajnos, Georgie & Mandy (s01e21-22) záró kalandjai abszolút nem ugrasztották meg az adrenalinszintem. Ugyanaz a családi show, amiből kihagyták a poénokat. Mandy titkolná, hogy a főnöke egyben az exe is. Georgie megvenné a kocsiműhelyt, mielőtt a konkurencia tenné. Leginkább az jött le belőle nekem, hogy megvannak ennek a házasságnak a maga rákfenéi, amik miatt eleve kudarcra vannak ítélve. De még küszködnek. Egy évadig biztosan, aztán kiderül. A lényeg: most se vicces és már megyünk a repedések felé.

 

Erre meg nem is tudom, mit mondjak. Számomra a The Last of Us (s02e04-07) legnagyobb baja az, hogy mélyen rühellem a főszereplőt. Ellie egyre több színtéren egy nagy bukás szerintem. Van egy jelenet, amikor Jesse nem 000thelast27.jpgmondja ki, hogy mit gondol róla, de nem is kell. A közösség életben maradásának kulcsa, hogy összetartanak és az önfeláldozás alap. Ellie nem erre lett nevelve és megszokta, hogy érte áldoznak fel mások mindent. Hozzáteszem, még meg is sértődött ezért. Szerintem ezért nem bír túllendülni Joel halálán: mert érzi, hogy meg kellett volna bocsátania, kibékülni, de ő makacsul tartotta a haragot, míg késő nem lett. De utána is, sorra az önző döntéseket hozta. A terhes Dinát bevinni a veszélyzónába. Amikor a társuknak segítség kell, ő hátat fordít és megy a maga bosszúja után. Már rég halott is lenne, ha nincsenek a társai, akik feláldozzák magukat. Nem érdemli ezt az áldozatot és nem is tanul belőle. Meglestem, mi lesz a játék vége, azt szeretném neki itt is. Hozza a szokásos döntéseit, és cserébe egyedül marad, mindenki elhagyja. Bár tartanánk már itt! Mindenkit jobban bírok és megértek, mint ezt a lányt, aki tényleg csak arra jó, hogy mindenki bajba kerüljön miatta. De ennyit a karakterről. A sorozat elkezdte a világépítés más szintjét. Seattle városában két embercsoport háborúzik: egy vallási fanatikus csapat meg egy félkatonai szervezet. Azt hinné az ember, a zombik uralta világban összefognak a túlélők, de amit ezek művelnek... A leggyilkosabbak az emberek, még ebben a világban is. Jó a látvány, érdekelt, mire jutnak. Az is millió meg egyszer érdekesebb volt, mint Ellie pokoljárása. A 3. évad szerintem Abbie útja lesz, és ha Ellie alig lesz benne, már várom is. Tényleg nagyon rühellem a lányt és így vele együtt Bella Ramsey-t is, hiába énekeltetik.

 

Végül, Colter és vele a Tracker (s02e19-20). Nem akarom ismételni magam, de nagyon ugyanazokat az elemeket hozza. Ahogy a visszatérő szereplői a történetbe vannak, ahogy több napos/hetek történeteket nyomnak itt össze pár órába. A maga szórakoztató volta megvan, de minden hitelességet kiül belőle. Amit viszont a végére ki akarok emelni, hogy most szedték elő újra az átívelést. Colter megint kicsit közelebb kerül az apja rejtélyéhez és kap egy új nyomot, ami az anyja felé vezet. Mit ne mondjak, frusztrál, hogy már akkor az asszonyt kellett volna vallatni, amikor kiderült, hogyan vert éket a testvérek közé, hogy rejtélyesebb legyen a férje halálának éjjele. Jó lenne már azt a történetet felderíteni, mert amilyen gyorsan minden más rendeződik, itt annyira be van húzva a fék. És már nem kicsit zavar. Különben visszatérő szereplők, a nyomozások, Colter képességei - minden a szokott.

süti beállítások módosítása
Mobil