Minden napra egy film

Minden napra egy film

Pusztítás

2025. június 07. - BBerni86

Fáj a fejem, úgyhogy rövidre fogom. Ez egy új Tom Hardy-film és igazából két nagy benyomásom volt róla.

Az első, hogy a történet egy elég nagy klisé. Mennyi olyan film volt, ami a rendőrségi korrupció színeit vetíti fel? Itt000pusztitas.jpg annyi a csavar, hogy a szereplők más-más szinten süllyedtek már a bűnbe. Van, akinek az már inkább életforma, de a látszatot még nagyon őrzi. Más meg mindent elvesztett miatta, amiért eleve belement, és kárhozottá lett. Azt is mondhatnám, hogy a jó ember is eladja a lelkét, de aztán szenved vele. Néha meg esélyt kap a jóvátételre.

A kapocs, az összecsapás, a vége. Ez mind olyasmi, ami olyan ismerős az ilyen korrupt rendőrös filmekből. Egyszer meg lehet nézni, nem véletlenül klasszikus sok sablon benne, de nem lesz kifejezetten jó szórakozás. Meg gyorsan el is lehet felejteni.

A film másik jellegzetes eleme az egyedi látványvilága. Ez egy olyan akciófilm, amiben van ugyan történet és abban némi drámát is próbálnak pedzegetni, de a vizuális trükkjei, amilyen film, arra lehet belőle emlékezni. Sajátos látásmódok, felgyorsított akciók, mint egy trip. A maga módján kifejezetten látványos, de szerintem változó, ki mennyire tudja befogadni. Én nem egyszer éreztem úgy, hogy a szemem/fejem nem bírja és jön a roham. Egy fokkal jobban viseltem, mint amikor Duke Nukem stílusban a cselekvő szemszögét veszik, de csak egy fokkal. Jobban néz ki, de valahogy zavaró mégis.

Vannak benne ötletek, és valahogy mégsem éreztem az igazinak. Ki is kellett hámozni mi a lényeg, az eredmény meg nem nagyon tetszett. Egy jobb történet, talán a szemfájdító látvány kárára, jobban tetszett volna.

Még egy utolsó megjegyzés - ez is egy olyan film, ahol már felmerült bennem, hogy ilyen szerepekre nem fiatalabb színészek kellenének? Bírom különben őket, de Hardy már majdnem 50, Olyphant meg a 60 felé halad. Tényleg ennyire nincs utánpótlás akciófilmhez?

Black Mirror

7. évad

Vagyok annyira rajongó, hogy szubjektív nem tudok lenni. Ha már volt egy jó ötlet, vagy egy olyan sugallat, ami tükrözte a magánvéleményem, akkor már meg is lettem véve kilóra. Ennek szellemében nézzük, hogy tetszett nekem a mostani fekete tükör!

6 epizód érkezett az évadban. Nincs köztük összefüggés, így akár össze-vissza és minden előismeret nélkül is nézhetők. A közös elem, hogy mind sci-fi, valamiképpen a jövő sötét lehetőségeit vetíti előre. Azt is mondhatnám, hogy egy kis vészharang kongatás, hogy vigyázz tudományban bízó ember, mert ezt is a fejedre hozhatod!000black7.jpg

Ezzel elértem oda, ami ebben az évadban különösen megcsapott, noha eddig nem mondtam volna a sorozat egyik fő jellemzőjének. Ezekben a történetekben lenyomják a szereplőket és vele a nézőket is. Egyik rémesebb és depresszívebb, mint a másik. Ha csak a történetek végét nézem, a nagyja kapcsán nem jó érzések ötlenek fel bennem. Sok-sok szenvedő, gyötrődő ember látható itt. Igaz, éppen ez az ereje. Megcsapjon a vízió, amit kitaláltak.

Amit elsőre mégis kiszedek, az nem ez a kategória. Van ugyanis egy az évadban, ami lényegesen eltér a többitől. A záró epizód egy folytatás. Korábban már láttuk, hogy az USS Callister milyen legénységet kapott, hogyan harcoltak a szabadságukért az identitás-klónok, mert jobb szót nem találok rájuk. Most ők térnek vissza és megint küzdhetnek a létükért. A sorozat még azt is kitalálta, Plemons figuráját hogyan hozza vissza. Van ebben is ötlet, de nem árt a korábbiak ismerete. Még akkor sem, ha komoly energia van abban, hogy ismeretlenül is meg lehessen érteni, mi és miért történik a részben. Minden korábbi szereplőt vissza tudtak csábítani és még értelme is volt. Az meg kiugróvá teszi, hogy ez az első Black Mirror-folytatás.

De nem az a kedvenc részem. Ha választanom kell, több is van, amit elé teszek. A nyitány már zseniális azzal, hogy a nagyvállalat miképpen nyúz le mindent az emberről. Életmentő beavatkozás, ami aztán tönkreteszi majd a főszereplő páros életét. Mert az életmentő eszköz nem csak drága, de az újabb és drágább frissítések nélkül pokoli az élet vele. A beépített reklám, az agya kihasználása saját célokra, és még lehetne sorolni. Közben meg olyan nagyon jellemzőnek érzett elemek vannak benne, mint az oldal, ahol az emberek pénzért borzalmakat művelnek magukkal. A Jackass stílusában, bár ez még olyanabb talán. Teljesen megvolt a katasztrófaturista érzetem - tudtam, hogy ez csak tragédiával végződhet. O'Dowd nagyot ment benne, és érdekes, nem a felesége tűnt fel még nekem. A vállalati kapcsolattartó, Ross lett a jó ellenpólus.

Az Eulogy, ahol egy program segít felidézni az emlékeket, hogy aztán egy temetésre a legszebb emlékek kerülhessenek elő. Egy szerelmi tragédia, egy élet megbánása egy kis krimis felütéssel, ahogy az emlékek alapján folyamatosan értjük meg, miért ment szét a szerelmes pár és milyen kis dolgon múlt, hogy nem jutott nekik happy end. Itt a technika nem rossz, inkább az a szívszorító, hogy milyen apróságon múlhat a boldogság.

A Hotel Reverie, ami kb. olyan, mintha a Casablanca LMBTQ tartammal és modern technikával újra elkészülne. Itt egy olyan gép van, amivel kb. úgy raknak színészt egy filmbe, mintha a Mátrixba helyeznék és rögzíteni is tudják a történteket. De majd lesz egy kis zavar a gépezetben, ami generálja a rész történetét. Nem akarom elmesélni, érdekes a technika és a végkifejlett is.

Ha ezen túl általánosítani akarok, még azt emelném ki, hogy jó nevekkel és Netflix-visszatérő színészekkel dolgoznak. Szinte nincs olyan epizód, amiben ne lenne olyan színész, akiről ne tudnám sorolni, miben láttam már. Úgyis mondhatnám, megvan a sztárfaktor.

A nyomasztással együtt jó volt elmerülni a sorozatban, szívesen néztem. De nem alvás előtt ajánlom, ahogy már írtam, elég depresszív tud lenni.

Sertésfej al dente

Bajor rapszódia 3.

A harmadik rész és ezzel visszataláltam az eredeti sorrendhez is. Bár, ahogy már írtam is, a magánéleti szálakon túl ezt a sorozatot nyugodtan lehetne tetszőleges sorrendben is nézni.

Abban  nem fogok tudni újat mondani, hogy ez a rész miben más, mint a többi. Talán pont az a Bajor rapszódia-filmek egyik bája, hogy nagyon egységes színvonalon készülnek. Nem csak a szereplők térnek vissza, de a000sertesfej.jpg hangulatok, a humor és az egész bajor kisvárosi miliő is. A rendezőnek az utóbbi nagyon fontos és valóban, ebből a filmből is ez áradt.

Ami nekem eladja, az a szereplők összessége. Könyvben annyira nem jött be, de a filmekben nagyon eltalálták a kisvárosi, különc, elmebajukban is szerethető szereplőket. Ebben ráadásul az egyik legjobban összerakott párost sikerült megalkotniuk. Moratschek bíró levágott disznőfejet talál az ágyában, félti az életét. Mivel egy sorozatgyilkos éppen szökésben, akit ő ültetett le, elvárja, hogy Franz éjjel-nappal vigyázzon rá. A cél érdekében be is költözik az Eberhofer-házba. Ott pedig meglepően gyorsan egy hullámhosszra kerülnek Franz apjával és megszületik a film párosa.

Amit az a két öreg együtt művel... A legjobban azon szórakoztam, hogy ők ketten miképpen mennek Franz agyára. Lehetne Rudit és az ő párosát Franzzal is kiemelni, de ők mindig ugyanazt a receptet követik. Franznak segítség kell, egykori társa meg kisegíti. Erre az időre már mondogatni is kezdi, hogy Franz csak akkor keresi, amikor segítség kell, és ebből elege van. Ez az, amit gyorsan el is kell engedni, mert minden részben rákezdi és ha mindig meghalljuk, akkor nagyon unalmas is lesz később. De a Beatles egy kis fűvel kombinálva éjjel, Franz nagy örömére, vicces.

Ebből a részből mit emelnék még ki? A sorozatgyilkost. Az szintén kifejezetten jól sikerült, ahogy rááll a vadászatra, aztán sorra szünteti meg az útjába kerülő akadályokat. Kicsit feketén, de jól eltalálták a rész ezen oldalát is. De maga a színész is jó választás volt.

A főszereplők, Franz magánélete is a szokott recept szerint zajlik. A nagyi, Susi, Leopold éppen olyanok és olyan viszonyok között, mint már megszokhattuk. Mondhatni, ők az ismerős, megnyugtató biztos háttér, ami már ismerősséget és otthonosságot adnak a filmnek. Franz is önmaga, de ő pontosan az a figura, aki szépen megvan a maga körei között és nem is akar változni.

Az eddigi 3 részből ezen vigyorogtam a legjobbbakat, miközben tényleg annyi a lényeg, hogy Falk megalkotott egy krimi - komédia sikerreceptet, amiből hűségesen készítik a filmeket is. Talán nem okos krimi, komédiának sem éppen felhőtlen, mert egyes kretén szereplők lehúzzák, de összességében az atmoszférát, az összképet nagyon eltalálták.

So Help Me Todd

1. évad

Most nem okozott gondot, hogy megtaláljam, mire emlékeztet ez a sorozat. Számomra egészen azt az élményt nyújtja, mint a Psych. Természetesen nem annak koppintása, akkor nem szeretném, de hangulatában nagyon emlékeztet arra a műsorra.

Miről is van szó? Todd a harmincas évei elején jár és mélypontra ért. Imádott magánnyomozó lenni, de a társa 000todd1.jpgcsúnyán átverte. Mindent elvesztett, a börtönt is csak azért kerülhette el, mert menő ügyvéd anyja, Margaret a fia mellé állt és minden követ megmozgatott. 2 évvel vagyunk később, Todd keresi a helyét és az anyja egyik ügyébe véletlenül belekontárkodik. Az ötlet utána adja magát: nyomozzon az anyjának, a tárgyalótermi esetek kapcsán mindig akad valamilyen munka.

Így aztán minden részben van egy eset, amihez Todd és ilyen-olyan segítője nyomoznak, miközben a tárgyalásba is bele lehet lesni. Margaret a két világ között mozog - ha kell, részt vesz a fia terveiben, de ő a bíróságon is nagyon keményen helyt áll. Megvannak a kis átívelések: Todd és a magánnyomozói engedély, Margaret küzdelme azért, hogy névadó partner lehessen a cégnél. Kellően nézette magát, egyik rész után lehet indítani a másikat. Mivel annyira laza az összekapcsolás, az sem probléma, ha egy kimarad vagy nem látta az ember. Az átívelés laza kohézió, a lényeg a heti ügyeken van.

A nyomozás során rendszeres a beépülés, trükközés Semmi komoly, sok humoros elemmel. Nem véletlenül a Psych, amit már emlegettem is. Todd és Shawn lelkületében vannak nagyon hasonló elemek. Ha már ránézésre is mondok közös vonást, mindkettő mellett van egy professzionális, komoly afroamerikai segítő. Csak míg az egyikben az a legjobb barát volt, a másikban a cég hivatalos nyomozója, akit eleinte sokkal jobban idegesít az új kolléga, minthogy segítsen neki. Aztán persze majd változnak a viszonyok közöttük is.

Ügy meg kifejezetten sokféle van. Látunk olyat, hogy vízkáros babák kártérítését kell meghatározni, de volt válás is, vagy éppen a halálsorról igyekeznek kiszabadítani egy ártatlanul elítélt férfit. Mivel nekem bejön, hogy ennyiféle eseten dolgoznak, ez is növelte a jó közérzetem a sorozattal kapcsolatban.

Megvannak a visszatérő mellékszereplők, akik közül sokan a humoros elemet hozzák. Todd testvérei, a cégnél a munkatársak. Kifejezetten bírtam a kordbársony nadrágos másik ügyvédet, aki eleinte Margaret agyára megy, aztán az évad során ott is változni kezdenek a dolgok.

A kapcsolati rendszereket nem bonyolítják túl. Vannak sérelmek, néha vitatkoznak - Todd pl. rendszeresen robotnak hívja a bátyját és piszkálják egymást, de ezzel együtt is az jön le az egészből, hogy megvan a közösséged, akik melléd állnak. Hogy bízhatnak egymásban, segítik a másikat és mindent sokkal könnyebben lehet cipelni, ha ott van a csapatod. Legyen az vér szerint, vagy baráti alapon.

Talán csak egy van, ami böki a csőröm. Még nem kezdték a szerelmi szálakat erőltetni, de Margaret segédügyvédje Todd volt egyetemi barátnője. Susan menet közben megint közel kerül Toddhoz, és van is gyötrődés, hogy tartson ki a papíron tökéletes vőlegénye mellett, vagy az exének kellene még egy esélyt adnia. Nagyon drukkoltam, hogy azt ne kezdjék el bolygatni. Barátként jobban bírom őket.

Azt csak mellékesen jegyzem meg, hogy Inga Schlingmann olyan szemüveget kapott, hogy még a rasszát se tudtam belőni. Gyanítottam, hogy nem angolszász gyökerei vannak, de az a vastag szemüveg pont a szemeit nem engedte megnézni. Amikor egyszer levette, akkor vontam le a következtetést, hogy Susan valamilyen ázsiai gyökérrel is rendelkezik. Fura is, hogy a színésznő neve meg ennyire német. Igazából ez lényegtelen, amit ki akartam emelni, az a rémes szemüveg. Kinek jutott eszébe? Egy borzalom, elcsúfítja a nőt. Pedig a sorozat stílist-ja nem rossz, Marcia Gay Harden parádés szetteket kapott. Az egyik kedvenc elfoglaltságom volt a ruháit nézegetni.

A stáblista különben tetszik. Gay Harden remek színésznő, ez a szerep jól is áll neki. Skylar Astin meg szimpatikus nekem, és sokkal jobb néznivaló is, mint s Psych főszereplője volt. Vagyis, nekem kissé eye candy is, nem is nagyon nézem, hogy játszik. Könnyed, lalza figurája van, azért drámai mélységet ne is várjon senki, de azt nem is ebben a sorozatban keressük, azt hiszem.

Nézem majd a 2. évadot is, szerintem hetiben. Ez egy kellemes, jópofa szórakozás, ötvözve két zsánert, amit bírok: tárgyalótermi és krimi. Az sem mellékes, hogy a popkulturális utalások, poénok nekem bejöttek.

A Caddo-tó

Ezt a filmet se fogom nagy eredetiséggel vádolni. A németek Dark sorozata nem egyszer eszembe jutott róla, csak az izgalmasabban és csavarosabban volt tálalva. Igaz, több idejük is volt a szálakat csavarni és szétfejteni.

Ennek a filmnek az idősíkjai lennének a trükkjei. Több történetet kezdünk el nézni és a világuk trükkjét kell megérteni, hogy tiszta legyen, mi és hogyan kapcsolódik össze. Mert látszólag nincsenek kapcsolatban, aztán a000caddo.jpg végére kiderül, hogy minden találkozik mindennel. Van egy fiatalember, Paris, aki meg akarja érteni, hogyan és miért halt meg az anyja. Az orvosi magyarázat nem elég neki. Miközben felmelegíti a kapcsolatát korábbi barátnőjével, a környéken különös jelenségre figyel fel. Anna egy másik történetben az anyjával hadakozik. Biztos benne, hogy az apjával kapcsolatban valamit nem mondanak el neki. Ahogy az a titok egyre több mindent felfed, meg kell birkóznia azzal is, hogy a mostohatestvére, Anna eltűnik. Hol van, ki mentheti meg?

A válaszok mind a Caddo-tó körül vannak. Ha már a zsánert elmondom, mi köti össze őket a tóval, olyan egyértelmű, ki kivel és hogyan kapcsolódik. De megállom, azért azt nem fejteget. Bár, a Darkkal már sokat súgtam. Teljesen azt a dinamikát és trükköt használja ez a film is, barlang helyett tóval.

Helyette beérem azzal, hogy okosnak nem sikerült lenniük. Amint a tó trükkje megvan, már csak egy verzió lehetséges, mi hogyan történhetett. Az meg olyan szomorú benne, hogy esélyük sincs. Csak úgy történhet meg minden, és érnek körbe a dolgok, ha a tragédiák is kötelező jelleggel megtörténnek. Volt, akit kifejezetten sajnáltam is. Mert az egyik szereplő úgy is teljes életet élhet, családja lesz és meglesznek a szép pillanatai. A másik számára viszont minden véget ér, hiába ismeri fel, hol a helye és kikkel kellene lennie. Ő már nem kap lehetőséget,

A történet csavaros, misztikus akar lenni, de valahogy nem áll össze. Mielőtt a készítőkre ránéztem, meg is fordult a fejemben, hogy egy rossz Shyamalan-filmre hajaz. Aztán kiderült, hogy producerként van benne kreditje. Mit ne mondjak, ennél sokkal jobbakat tud a rendező. Ez csak olyan, mintha...

Nem látványos, az idősíkok között sem lehet kinézetre különbséget tenni. Pedig, évtizedes különbségekről beszélünk. Egy kisváros, egy tó, ugyanaz a környék. Sötét is, nem esett jól nézni.

A szereposztás is eszembe juttatta a rendezőt. Lauren Ambrose évadokig játszott Shyamalan sorozatában, a Servant anya karaktere volt. Mellette O'Brien lehet még ismerős, aki kicsit úgy járt, mint Taylor Kitsch. Mindkettejüknek volt egy sorozata, amiben nem igazán a főszereplők voltak, de majdnem. Népszerűbbek lettek vele, mint a főhős. Kaptak filmes lehetőséget is utána, de a kiugrás nem sikerült. Még közös filmjük is van, egymás ellen harcoltak egy kémfilmben. O'Brien Az útvesztővel talán sikeresebb, de nem is ez most a lényeg. Megint egy szerep, amiben nyomoroghat. Jaj.

El is köszönök ettől a filmtől, nem esett jól. Hiába érnek össze a szálak, valahogy mégsem áll össze.

A cápák vezére

A legijesztőbb thriller? Lehetne sokra szavazni, de lenne tippem pár biztos befutóra. Én például nagyon szeretem a cápás filmeket, de elég kevés van, ami tetszett is. A Cápa, az viszont klasszikus és örök kedvenc. 2024/25 szilveszter este is megtaláltam a tévében.

Ez a film kicsit vett kölcsön abból az érzetből, hogy mi mindent társítunk a nagy fehérhez. Félelmet, ugyanakkor 000capak_1.jpgvalami lenyűgözöttséget is, mert ez egy csúcsragadozó. Halálos, gyors, félelmetes. A saját terepén, eszközök nélkül esélyünk sincs ellene. Spielberg sokat tett azért, hogy félelmetesnek lássuk, de elég csak belegondolni mire képes egy emberrel és már meg is van az alap.

Ehhez hozzátették a korunkban divatos játék/versenyhelyzetet. A természetfilmben arra vállalkoztak, hogy tudományos vizsgálatokkal kiderítik, melyik cápa a király, vagyis az alfa. Új-Zélandra mentek, a cápák rajzása idején, amikor a domináns hím megkapja az esélyt, hogy szaporodjon. Ehhez tudni kell, hogy a cápáknál ez nem egy barátságos történet. A nőstény nagyobb a hímnél, vérszomjas és a szándékot pl. azzal jelzik, hogy egymásba harapnak. Sérülés nélkül nem ússza meg egyik fél sem, hogy 'összejönnek'. De ki is az alfa?

Innentől lesz a műsor inkább játékos szórakoztatás, mint tudományos. Olyasmiket vizsgálnak, mint a gyorsaság, a pénisz mérete, a vadászösztön. (Utóbbit pl. azzal, hogy a fóka-csalit hányszor és milyen hatékonysággal támadják.) 5 kísérleti alanyuk van, őket csalogatják és a fenti számokban összemérik őket.

Mi volt vele a gondom? Nem éreztem tudományosnak. Inkább egy jó játéknak, hogy versenyeztessék a halakat különféle szempontok szerint. Az persze érdekes, hogy mire képesek, mennyire halálosak. A maguk nemében ezek szépséges és lenyűgöző állatok. Szívesen is néztem, de ebből általánosítani, hogy ki a cápakirály? Az már kevésbé jött be.

Az viszont nem kicsit volt szimpatikus, hogy mennyire megszállottak a kísérleteket végző tudósok, biológusok. Az egész műsorból lejön, hogy mennyire imádják ezeket a halakat. Van köztük adrenalinfüggő is, és ha nem is éreztem őket igazén veszélyben, azért érződött, hogy ezek nem azok a ragadozók, amelyek közé ki lehet menni csak úgy úszkálni egyet. Ez nagyon könnyen életveszélyes játszma is lehet.

Az eredményt nem is minősíteném. Maradjunk annyiban, hogy egy valódi cápát ismerek névről, mert mondhatni net-celeb is. Brutus. Ő is ott van a versenyzők között. Ebből már lehet sejteni, hogy vajon mi is történik.

De a felvételek szépek, a cápák is. Bár a versenyeztetést nem tudtam komolyan venni, sok minden elhangzik, amit tanultam most ezekről a vadakról. Meg arra is jó, hogy ne a pánikot váltsák ki, hanem csodálkozzunk rá, hogy a természet ilyet is tudott alkotni. Halálos szépséget.

Sorozatnéző

All American, Chicago Fire & Med, Georgie&Mandy

Elkezdtem a tavaszi végén évadzárásokat, bár messze még nem jutottam. De nézzük, minek értem a végére.

Az All American (s07e12-13) kapcsán az maradt meg legjobban, hogy készülnek a következő évadra. Vagyis,000allaen.jpg kijelölik, melyik szereplőktől búcsúznak, ki kap majd több szerepet, illetve kik maradnak a meglevő pozícióban. Van olyan állandó szereplő, aki bentlakásos iskolába költözik, mások megerősítik a költözésük és elkezdik a családi kapcsolatokat erősíteni. Elég nagy ugrások is vannak  benne, hiszen Jordan sérülése után azonnal kapcsolunk oda, hogy már készül vissza dolgozni. Nagy szerelmi átrendezéseket már nem eszközöltek, de azért igyekeztek mindenkit úgy elengedni, hogy vagy párkapcsolatba kezd, vagy boldog a jelenlegi helyzetével, vagy a karriert teszi első helyre. Amit hagytak, az a családi feszültség, de már ott is megvan az irányvonal, amin békülni lehet. Sport is akadt, a két vetélytárs csapat döntő meccse került a végére. Hogy valami tényleg nyitott maradjon, az nem derül ki, kik lesznek a bajnokok. Mondjuk, ez még mindig jobb, mintha Jordan megkéselése lett volna a végszó. Ami meglepett, hogy a visszatérő szereplőkkel nem szórták meg a végét. Inkább a sorozatban levőkre koncentráltak.

 

A Chicago Fire & Med (s13/10e20-22) kis étíveléseket zárt le. A korábban megmentett kislány esete, az 51-es cmend.jpgkapitányának személye és Monica gyilkosának esete, mindkettőben akadt nem várt terhesség és magánéleti dráma. Vagyis, mondhatnám azt is, hogy a szokott formájukat hozták. A magánélet leuralta a kórházat és a tűzoltóságot is. Igyekeztek mindenkinek legalább egy-egy jelenetet adni. De azt nem lehet mondani, hogy bármiben is évadzáró, kiemelkedő rész született volna. Az a maximum legtöbb, amit pozitívként ki tudok hozni, hogy voltak olyan szálak, amelyek 3-4 részen át mentek és azok szépen vitték előre a történetet. Amit meg komolyan sajnálok, duplán is, amit Cait kapcsán betettek. Nem elég, hogy a sebésszel kapcsolatban a legrosszabb cselekményötletem valósult meg, ott van még a diagnózis is a betegségéről. Vagyis, sejthető, hogy a színésznő nem marad hosszan a sorozatban. Azt meg hagyjuk is, hogy  melyik sorozatban kinek írtak a történetbe babát. Egyik nőt se tudom elképzelni, hogy maradna otthon a babával...

 

A végére még nem értem, a Georgie & Mandy (s01e20) anyák napi részét sikerült megnéznem. És nincs újdonság. Nem vicces, de a család maga eladja. Bírom ezeket a szereplőket, csak maga a történet olyan semmilyen, amibe beleteszik őket. Vendégszerepelni Mary jött, de most az Audrey-val való feleselése is olyan laposra sikerült. Kár érte, annyira kellene ennek a sorozatnak pár poén.

Még egy kis szünet

Talán már feltűnt, hogy a napokban nem jelentkeztem.

Összejött úgy minden, hogy nem volt energiám írni, de filmezni se nagyon van időm. Ráadásul idén májusban nyaralok, kb. két hétre szó szerint lemegyek a térképről. Életemben először elhagyom Európát és repülök Észak-Afrikába! Mivel laptopot se viszek, előre meg biztosan nem tudok ennyi gyerekfelügyelet mellett posztokat időzíteni, most szünetelek kicsit.

A tervek szerint június 1-gyel jövök vissza, és mesélem a Bajor rapszódia többi részét, meg ha találok valami jót a Netflixen.

Addig is jó filmezést mindenkinek!

Télikrumpligombóc

Bajor rapszódia 1.

Néztem már a Bajor rapszódiából filmet és csak most jöttem rá, pedig olvastam is a regényeket, hogy nem az elején kezdtem a filmet. Ugyanis a film, amelyben megismerhetjük a bajor kisvárost és annak elszánt rendőrét, a Télikrumpligombóc volt.

Most nagyon elkapta a film a hangulatom - könnyed is, krimi is, és sokkal szívesebben néztem, mint ahogy a regényeket olvastam. Azokra tartom, hogy nagyon kis részben tartalmaznak krimit és házhoz jönnek a válaszok. Inkább olyan, mint egy A mi kis falunk, ha Stoki pár fokkal rátermettebb rendőr lenne és több bűnügy lenne a000teli.jpg zsákfaluban. Sokkal fontosabbak a helyi különcök, vagy a család magánélete, mint a nyomozások.

A film, a nyitány is, ezen tudott fordítani. Igen, ebben is fontos, hogy Franz éppen hogy áll Susival vagy a bátyjával, de lényegesen többet nyomoznak Rudival és az van az első helyen. A városka különcei és a családtagok is rendszeresen színen vannak, teszik a dolgaikat, de nem uralkodnak el a dolgaikkal a történeten. Jobb arányt sikerült találni, mint Rita Falknak.

A jelen történet Franz rosszabb oldalát mutatja be. Ugyan fix barátnője van, de gond nélkül a kavar a környékre költözött Mercedesszel. A vonzalma el is veszi az eszét és olyasmiket nem vesz észre, ami a néző szemét is kiböki. Pedig Rudi nagyon rá akarja vezetni majd a valóságra, de a történet másként alakul. Vagyis, emberként és rendőrként is a szerencsétlen formáját látjuk. Azért ennél többre érdemes a figura, ahogy a későbbi részben majd látszani is fog. Mélyről jó feljönni?

A nyomozás egy család körül bonyolódik. Apa, anya, két fiú. A családtagok pedig sorra halnak. Van, akinek a halála a nyitány, mások majd a történet során haláloznak el. Mindenki, a rendőrkapitányság is balesetekre, öngyilkosságra gondolnak, Franz lesz a kivétel. Mivel nem hisznek neki, nyomozni sem engednék, volt társával - a már magánnyomozó Rudival járnak utána a dolgoknak.

Közben meg bemutatják a szereplőket, a maguk idióta dolgaival. Aki nagyon böki a szemem, az a vízvezetékszerelő Flötzinger. Egyszerűen rémes, ahogy férjként és kétgyerekes családapaként a nőkön jár csak az esze, vagy a vállalkozásával nyerészkedne. Az a szemüveg is...

Bár vannak jobb poénok is a történetben, azért fárasztó is akadt. Azt nagyon rosszul viseltem, amikor a már emlegetett szerelő éneklésbe kezdett, vagy csak tátogott? Igazából mindegy, ez nem musical! Pedig, most szívesen néztem a filmet, csak az ilyen elemeket kellett volna kivágni belőle.

A stáb már itt fix lett, mivel a folytatásban már láttam, hogy ugyanezek a színészek jönnek majd a következő részre is. Elsőre talán nem éreztem tökéletesnek a szereposztást, de most teljesen jól elvoltam vele. Igaz, Bezzel most sem hasonlít jobban Robert Redfordra, amit a regényben írtak, de egy olyan városkában, ahol Flötzinger a nagy nőcsábász, Franz tényleg jobban néz ki hozzájuk képest. A színész meg nagy átéléssel hozza az örök gyereket, aki rendőröst játszik. De kifejezetten jó Gulp az apa szerepében, vagy Schwarz Rudija is jól tükrözi a karakterüket.

Mivel megint adta/adja a tévé ezeket a filmeket, lehet elkezdem megnézni őket. Ahogy írtam, most pont passzol hozzá a hangulatom és a cozy crime vonal most tetszik.

Sorozatnéző

My Happy Marriage, The Last of Us, Tracker, All American, Georgie&Mandy, Elsbeth

A hétvégén nem nagyon értem rá tévézni, de azért a heti sorozataim részeit esténként megnéztem. Ahogy közeledik a nyár, úgy csökken a számuk. Mielőtt darabonként nézem, megjegyezném, hogy idén se húsvéti, se anyák napi rész nem volt.

A végére értem a My Happy Marriage (s02e12-13) évadának. Nem tudom, innen lesz-e tovább, mert nagyon lezártnak tűnik a befejezés. A gonoszt elintézték, mindenki elrendezi a sorait a jövőre - vagyis, lesz, aki felmond és a magánéletére koncentrál, míg mások kinevezést kapnak - és már a főszereplő páros esküvője is ki van tűzve, volt menyasszonyi ruha próbálása és hasonlók is. Tulajdonképpen az utolsó előtti részben volt az akció, az összecsapás, míg a végén csak megnéztük, kinek hogyan folytatódik majd az élete. Nagyon prezentálja az egész, milyen volt a sorozat. Nagyon lelkizős, érzelmekre koncentráló és amikor mágikus képességekkel csatába mentek, akkor is azt beszélték, ki mit érez, gondol, meg hasonlók. Pedig a külcsín szép, a mágiát is egész jól megfogták. Az új szereplőket is szépen beillesztették, már család van az egykor elhanyagolt, kihasznált lány körül. Nem lenne ez rossz, csak a hangsúlyok. Ha csökkentették volna az érzelmi szintet, de az magasan volt végig.

 

Az akciódús rész után most sebnyalogatás jött a The Last of Us (s02e03) epizódban. Épül újra a város, 000thel23.jpg másokterveket szőnek, hogy megfizetnek Joelért. A rész végére indulnak el, addig érzelmi elhelyezés volt és mindenféle gyászfolyamat. Nem mintha sok idejük lenne érzelmi életet élni vagy háborogni. Továbbra is életveszélyben élnek és meg kell erősíteni az otthonuk, ha újabb támadás jönne. Így ez egy átvezetés a következő részbe, amikor majd meglátjuk, milyen ebben a környezetben egy katonai alapú társadalmi forma. Tudom, ismétlem magam, de továbbra is a főszereplő a problémám a sorozattal. Nagyon bírnám, ha valaki végre felvilágosítaná, hogy Joel mit tett érte és miért is volt a bosszú. Annyira szeretném látni, ahogy koppan egy nagyot. Fura is úgy nézni ezt, hogy ennyire ellendrukker tudok lenni. A lényeg, ez egy csendesebb rész, látványnak meg a rész végén megkaptuk a várost. Seattle, ha jól emlékszem.

 

Furcsa, de egyre inkább elnézem a Tracker (s02e17-18) részeit is, noha ugyanazt látom mindegyikben hibaként. 000tr218.jpgVagyis, sokkal összetettebb, több időt igénylő esetek vannak, mint amennyit 40 percben el lehetne beszélni. Reálisan nagyon nem hihető, hogy mindent ennyi idő alatt és ilyen gyorsan megoldanak és megszereznek. Elég csak arra gondolni, hogy Colter telefonál egyet, aztán szinte azonnal feltörnek neki zárt kamerarendszereket vagy a bíróságról jönnek a zárolt dokumentumok. Mindkét részben volt ilyen is. Az első legalább azzal kicsit más volt, hogy most egy barátnak kellett segítség. Az új hacker segítő exének legjobb barátnője tűnt el buli közben és kicsit a Másnaposok mintájára nyomozták vissza, hogy mi is történt az éjjel. A másik pedig egy hagyományos rész, amelyben az eltűnt személyt keresték meg rekordidő alatt. Abban még a csavar is olyan ismerős volt - még moziban is láttam olyat, hogy valaki ilyen módon akart anya lenni. De a csapatlégkör már megvan, belsős poénjaik vannak és szerintem Hartley szereti ezt a szerepet. Kár, hogy olyan sokszor kell ki nem mondott világfájdalommal bámulnia a kamerába.

 

A végére nagyon beleerősít az All American (s07e11) is. A sportos részre is azt írtam, hogy az egyik legerősebb az évadban és most drámában is megkapjuk az emlékezetes epizódot. A Baker családi titokra most derül fény,000alla711.jpg vagyis megtudjuk, hogy ki Billy féltestvére és milyen manipulációk folytak egész eddig a háttérben. A végére meg Jordan kerül olyan helyzetbe, hogy lehessen izgulni érte. Igazából nem hiszem, hogy komoly baja lesz. Ez egyszerűen nem az a sorozat, ami ölné a szereplőit. Elköltöznek vagy hasonló, de meg nem szoktak halni. Igazából a cselekményt tudnám ragozni benne - plusz, jött egy családi pillanat is. Mivel a különélő felesége is megérkezett az edzőnek, kiderült minden titok, el lehetett kezdeni megbeszélni, hogyan legyen tovább. Az még tetszett is, ahogy definiálják maguk és kommunikálnak, mi legyen.

 

Egy teljesen szokott rész a Georgie and Mandy's First Marriage (s1e19) részében. Mandy apja fogadási pénzzel lógott Connie-nak és a család erre reagált különféleképpen. Audrey és Connie lopta a műsort, a címszereplők akár benne se kellett volna, hogy legyenek. Kár, hogy annyira nem tudják viccesre írni ezt a sorozatot, hogy az már kínos. Sőt, még csak meglepetés se nagyon van benne. Annyira kitalálható, mi jön.

 

Változás jön az Elsbeth (s2e19) háztáján, legalábbis nagyon úgy alakulnak a szálak. Elsbeth nyomozó barátnője elmegy, és a nőt börtönbe is küldik. Valószínűleg az új börtönben majd segíthet a nőnek, aki a bírót agyonlőtte. 000elsb219.jpgCsak nem fog jogászkodni is még a végre? Nem bánnám, bár egészen megszerettem a krimis formátumot is. A heti rész különben valahol parodisztikusnak tűnt. A Billy Magnussen alakította milliárdos örökös unatkozott, és kitalálta, hogy egy random gyilkossággal dobja fel magát. Csak éppen a kinézett proliról kiderült, hogy európai herceg volt, aki névtelenül igyekezett elvegyülni New Yorkban. A poén meg az, hogy simán megúszta volna, ha nem megy oda nézelődni és nem teszi magát gyanússá. Ha Elsbethnek igaza lesz, így sem kap majd sokat. A pénz diktál és neki sok van. Érdeklődve várom, hogy az évad végére visszaadják-e a főszereplő pozitív életszemléletét, mert a bíró megölése óta depresszív. Majd kiderül - itt tehát marad emlékezetesnek az ismert mellékszereplő és hogy mennyire buktatja le magát egy hobbigyilkos.

süti beállítások módosítása
Mobil