Minden napra egy film

Minden napra egy film


A félelem bére

2024. november 27. - BBerni86

Nem állítom, hogy éles emlékeim vannak A félelem bére című klasszikus/abb filmről. Még kicsi voltam hozzá, amikor az unokabátyám videón levetítette nekem. Fekete-fehér is volt, meg túlzottan dráma is egy kislánynak. De még így is, kilométerekkel jobb emlékeket hagyott bennem, mint a 2024-es…

Tovább

Az eltévedt golyó 2.

Csak kapott egy folytatást. Van egy olyan erős gyanúm is, hogy 3. rész is lesz – vagy már van is? Mert ennek még nagyobb nyitott vége van, és tulajdonképpen csak átvezettek egy nagy leszámolásba. De akkor nézzük – az elején Lino nagyon maga alatt van, el akarja kapni a felelősöket. Julia állítja le…

Tovább

Az eltévedt golyó

Az első gondolatom az volt, hogy ez egy Halálos iramban film kicsit másképpen. Itt a volt bűnöző kerül be a rendőrök közé, vagyis a felállást megfordították, de ugyanúgy a gyorsaság, erő és a kocsik a lényeg. De. Az már változás, hogy Lino nem sofőr és nem az akciók közepén helyezkedik el. Ő a…

Tovább
süti beállítások módosítása