Minden napra egy film

Minden napra egy film

Csak színház és más semmi (befejező, 3. évad?)

2018. április 15. - BBerni86

Szerelmes, színházas, bemutatós, bulváros.

Egy év eltelt, a Komédiás újabb bemutatóra készül. A Miklós által bevezetett új elvek szerint eladható darabok kellenek, így a Szent Iván-éji álom kerül színpadra. Alinda és Barna szülők lettek, és a kis Marci már elég nagy, hogy Alinda a visszatérésen törje a fejét. Titánia szerepére fáj a foga, de Miklós és Barna azt már az ősi vetélytársnak, Timinek adták, aki a válása miatt szívesen kötelezte el magát egy új helyen. Alinda nem adja könnyen a helyét. Petra is hazatért Amerikából, és szeretné újrakezdeni Dénessel. De hiába próbálkozik, Dénes titkolózik, és feltűnően sokat van együtt az új, fiatal koreográfussal, Samuval, akiről már terjed a pletyka, hogy meleg. Így Miklós felé sodródik a nő. Kavarognak a szálak Samu és Timi asszisztense; János és Eszti között is, míg Barna az orvostól meglepő hírt hall: nem lehet gyereke. De akkor ki Marci apja? Az anyjával indulhat a nyomozás!26231685_764899733698090_8781538883622391185_n.jpg

Ez az évad 6 részt kapott a Dunán, és a vége eléggé olyan, hogy nem tűnik folytathatónak. Minden szereplő sorsát elrendezték szépen, még a színház is kapott egy olyan utalást, amivel rácsatolták a mára. (A Komédiást átnevezik, egy nő után. Ugye, nem csak én ismertem fel a Thália Színházat, mint helyszínt? Thália pedig egy mitológiai nő, egy múzsa.) Kicsit hiányozni is fog, én megszerettem ezt a társulatot és ezt a történetet!

A történet egy szerethető szappan, egyre jobban. Ugyan a színház a helyszín, és az itt dolgozók a szereplők, de a fontos bonyodalmak a magánélet miatt kavarognak. Megcsalta Alinda Barnát? Ki a gyerek apja? Összejön-e Eszti és János? Meleg Samu? Miklós csak Petra miatt játszik színházasat? Korábban a színházi vonalon is mélyebbre mentek, és darabok születtek meg a cselekmény alatt. Tavaly nagyon bírtam, ahogy Barna Csehov modernizálásra adta a fejét. Most is van egy darab, de színházi téren keveset látunk belőle. Leginkább a koreográfiai munkát, de azt is csak azért, mert Samut bámulják a lányok, itt indul a pletyka és itt kezd Timi is csábításba meg kavarásba.

Igaz, én így is jól szórakoztam. Pedig idén már jutottak buta fordulatok, és bizony egy-egy szál nagyon kiszámítható is, meg mese is. Amint kiderül, hogy János lottó nyertes, és a színháznak anyagi gondjai vannak, vajon mi lesz a végjáték? A kis Marcira olyan babát találtak, aki hasonlít is Csányi Sándorra. A második évadban láttuk, hogy Alinda és Barna működtek párként, nem volt csalás, nekünk egyértelmű, hogy Barna tévedésbe őrül lassan bele. (Az orvost látva azonnal rá is jöttem, mi lesz a baj. Barna nem Bernát.) Nem fájt mégsem, kellemesen elszórakoztatott mindezzel együtt. Amit sajnálok, az a Miklós szál. Én tavaly őt bírtam, sajnálom, amilyen irányba elvitték a karaktert.

Akik különben nem hazudtolják meg maguk, és az új szereplők is működtek mellettük. Egyedül talán Szabó Erika nem, de ő olyan semmilyen figurát kapott, hogy biodíszletnél több szerepe nem nagyon volt. A szereposztás impozáns különben még mindig, ha most nem is jöttek vissza a korábbiak vendégszerepelni. (Klem Viktort szívesen vettem volna.)

A sorozat humora is gyengébb egy fokkal, de még az is működik. A színészek nagyon sokat tesznek hozzá, és élvezik ők is, meg én is nézőként.

Nem ez volt a legerősebb évada, de szerethető, színházas, szerelmes, szórakoztató most is.

 

Csak színház és más semmi - 5/4 szerethető, mérsékelten vicces, színházas szappan. Buta megoldásaival is szerettem.

https://www.youtube.com/watch?v=1g_FSJlDsT8

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5213835996

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása