Családi, konfliktusos, nevelős, összeomlós.
Troy szemetesként keresi a kenyerét, minden pénteken pontosan adja le a fizetését a felségének, aki 18 éve az igazi számára. Látszólag remekül élnek: saját házban, egy felnövő fiúval, akinek sportösztöndíjra van kilátása. De a felszín alatt egyre gyűlnek a problémák: Troy helytáll, de egyre gyűlik benne a keserűség, a veszteségek miatti fájdalom. 16 évesen a saját lábára kellett állnia, családja lett, és a lopások miatt börtönbe került. Kikerülve megismerte Rose-t, szerelmes lett, új családja és felfedezte a sportot. Nagy sporttehetség volt, de a bőrszíne miatt esélye sem volt boldogulni vele. Most a fiát igyekszik visszafogni, tisztes szakmája legyen, ne a sportba bízzon!
Saját ifjúságát egy új nő mellett keresi, bár ezzel veszélybe sodorja mindazt, amit 18 év alatt felépített.
Bár a regényeknél igyekszem jobban külön választani a szubjektív érzéseim a szakmai véleményemtől, most e film kapcsán is szívesen tenném ezt. Mert nagyon úgy érzem, hogy hatalmas a szakadék a kettő között. Az agyammal, mint filmet, tudtam értékelni a Kerítéseket, még kifejezetten jónak és erősnek is tudom nevezni. De ha arra kell válaszolnom, hogy tetszett-e, határozottan nem lesz a válaszom. Tudom, hogy jó. Értékelem is. De nem tetszett.
Ami jó benne: színdarab film változata, de nem lett színpad utánérzet a film. Ha nem tudom, hogy egy színdarab átdolgozása, nem is gyanakszom rá. Mert filmszerű, kitölti a kereteket, külsőségeiben és cselekményben is. Pedig, alaposan nézve azért nyomon követhetőek a színpad hatásai: a rengeteg párbeszéd, a kevés helyszín, a karakterek mélységében.
A jó pontok közé tartozik a két főszereplő is. Viola Davis és Denzel Washington is nagyot játszanak. Nekem Denzel a nagyobb meglepetés, mert őt megszoktam a hős szerepben, ennyire emberinek nem is tudom, mikor láttam utoljára. Olyan tökéletesen hozza a megkeseredett, elvei szerint élő férfit, mint a rendíthetetlen rendőrt szokta. Mert pocakos lenni, ősz, borotválatlan, és a külsőségeken túl belülről is hozza Troy alakját. Mellette Viola Davis, aki begyűjtötte az Oscart az alakításáért. Megérdemelten, egy sorstragédiát varázsolt a vászonra nagyon kevésből, gesztusokból és arcjátékból, egy-egy nagyobb monológgal. Egyszerre erős és sebezhető, egyszerre van a figurájában valami nagy bölcsesség és naiv ostobaság is. Működik a páros között a kémia, szépen építik egymás játékát is.
De, akkor a fekete leves. Nem tudtam mit kezdeni a fekete világfájdalommal. Nekem ez üres panaszkodásnak tűnt, ha tudom is, hogy van alapja. Tény, hogy bőrszín miatt eleve rosszabb helyzetből indult. Tény, hogy sok mindent azért nem tehetett meg, mert feketének született. De ahogy ebbe belekeseredik, azzal mit kellene kezdenem? Sajnálnom kellene? De annyira aljasul le Troy karaktere a szememben, hogy nem tudtam sajnálni. Nem lehetett belőle hivatásos sportoló, akkor a fiának se engedi, akinek már lenne lehetősége? Otthon sok a gond, erre összeszed egy szeretőt, aztán a feleségének benyög annyit, hogy lesz egy másik gyerekem, már bánom? És mindenre az a kifogás, hogy nehéz az élet. Másnak is az. Másnak meg másért nehéz. Szerintem ez nem szabadna indok lenni arra, hogy pokollá teszi a körötte levők életét.
Egyszer a színészek miatt érdemes megnézni, de útravaló aranyrögöket nem találtam benne.
Kerítések - 5/3 átlagolva, mert filmnek jó. Erős színészek kiváló alakításai, precíz dráma, de nem tetszett.
