Vizsgára készülős, osztályközösséges, balhés.
A Goethe megint bajban van – az éves ellenőrzésen mindenbe belefutottak, amit az ellenőrnek nem lett volna szabad látnia. Mivel a rivális iskola nagyon kampányul ellenük, ha életben akarják tartani az intézményt, nem egy lehetetlen pontot teljesíteni kell. A végzős osztálynak az érettségi előtt teszten kell bizonyítani, hogy érettségire bocsáthatóak. Nyerniük kell egy művészeti ösztöndíjat. Ahogy az iskolaújságnak is fejlődnie kell. Kampányt kell vezetniük az iskolai bántalmazás ellen. És mivel az igazgatónőt fenyegetik, ő Zekinek adja tovább a fenyítést. Aki igyekszik a srácokat ösztönözni a maga egyedi módszereivel, és közben rájön pár dologra magával kapcsolatban is.
Emlegettem már, hogy akad nem egy olyan német komédia, amin jókat tudok mosolyogni. A Fák jú, Tanár úr volt talán az első, amit kifejezetten szerettem is. A második rész nem sikerült olyan jól, de azért azzal is elvoltam. Most pedig itt a még újabb rész, amiben az iskolai környezettel visszatértek ahhoz, amit nagyon szerettem bennük.
Humor és szív kettőse, ebben megint megvan. Mert ezek a srácok valóban nagyon reménytelennek tűnnek, de Zeki Müller egy percre se mond le róluk. Hisz bennük, lökdösi őket, és ebbe a filmbe még sikerült azt is érzékeltetni, miért van pár megszállott, aki szeret tanítani. Amikor visszakap valamit abból, amit adott. Ahogy látja, hogy a munkájának eredménye volt.
Ezt pedig becsomagolják humoros helyzetek sorába. Szerencsére a legtöbb olyan, ami tényleg vicces, és nem az altesti humorral operálnak. Az én nagy kedvencem Danger festészete, főleg a film végén a felvételije. Komolyan, azért a jelenetért képes voltam duplázni a moziba, annyira jót vigyorogtam rajta. Ahogy a vizsgáztatók néznek… nagyon kész. Tetszett annyira, mint az első részben a modern Rómeó és Júlia. Így kellene a posztmodernt tanítani, többen megértenék, mi is akar az lenni. De sok igényt igyekeznek kielégíteni, így vannak olcsóbb poénok is, mint Chantal – Etienne és a nagyi jelenet, amit nem fogok elmesélni, aki látta, tudja, mire gondolok. Nekem abból kevesebb is sok lett volna, de szerencsére van mellette olyan is, amit szeretek, így kibékültem ezzel a humorral is. (A kutyachip se semmi – megnézném, ahogy valaki ezt élőben is megpróbálná bevezetni.)
A történet vicces, van íve, és kitöltik a játékidőt is, pedig nem lett rövid a film. De belefért, jutott végig ötlet és tartalom is. Annyit azonban kénytelen vagyok megjegyezni, hogy egy logikai hibát azért felfedeztem. Most akkor végzősök vagy tizenegyedikesek voltak Zeki srácai? Mert gyakran emlegetik őket tizenegyedikesként, de a film, egyben tanév végén érettségiznek, vagyis akkor tizenkettedikesek. Most akkor melyik?
Érdekes megnézni azt is, hogy mennyire az alapbandát hagyták meg. A második részből talán csak Etienne jött át, a többiek mind a régi arcok. Ők meg is kapják a maguk pillanatait, ahogy említettem, a kedvencem Danger és a művészet. De Elyas M’Barek jutalomjátéka is, akin látszik, mennyire hálás neki Zeki szerepe. Amióta feltűnt az első részben, szépen alakul a karrierje, de azért ez maradt az eddigi legjelentősebb filmszerepe.
Bírtam, kellett is valami, amin jókat tudtam mosolyogni. És most tudtam.
Fák jú, Tanár úr 3. - 5/4 nem az első rész színvonala, de a másodiknál jobb. Lehet rajta vigyorogni, nyári móka.
