Kamaszos, anya – lánya testcserés, konfliktus megoldós.
Ellie 16 éves kamasz, akinek leginkább az anyjával van baja. Nem szereti, ahogy a tökéletességet hajszolja, ahogy úgy csinál, mintha az apjuk elvesztése már nem is fájna, ahogy őt is kis tökéllyé akarja faragni. Most csak annyit akar, hogy engedje el az idei Hajszára, de még ezt is megtagadja tőle. Katherine csak egy békés napot szeretne, amikor együtt a család. Gondoskodik a két gyerekéről, megismert egy remek embert, aki feledtetni tudta a férje halálát, és most az esküvőt egyedül szervezi, amivel a vállalkozását is meg akarja menteni. De a lánya
nagyon megnehezít mindent. Egy veszekedéskor azt kívánják, egy napra hadd lennének mások! A kezükben tartott homokóra teljesíti a kérést, testet cserélnek. Így mindketten megtapasztalhatják, mit tesz értük a másik, mivel küzd, és kibékülhetnek.
Hosszan vitatkozhatnánk arról, hogy van-e létjogosultsága a remake készítésnek. Én különben nem vagyok ellene, teljesen érthetőnek tartom, ha valamiért érdemes egy régi sikert újra elővenni. Mert már annyival fejlettebb a technika, hogy sokkal látványosabban és igazibban meg lehet csinálni. Vagy, a készítőknek van egy olyan víziójuk róla, ami teljesen új értelmet ad neki, vagy újraértelmezi a klasszikus művet.
De, vannak azok a remake filmek is, melyek teljesen feleslegesek. Minek kellett az újabb Ben Hur? Fogalmam sincs. A történet rosszabb, és annak ellenére, hogy ma már mire képes a CGI, sokkal jobban néz ki a Heston film. Ki az, akinek jobban tetszik például az új fogathajtó verseny? Van egy tippem, hogy mindenki a régire szavazna, az a jobb.
És a Freaky Friday újrázása is teljesen felesleges. Igen, közben lett egy újabb kamasz generáció, akik nem láthatták újként a már különben is régi ötlet új köntösben Lindsay Lohan – Jamie Lee Curtis filmet, de mennyivel érdemesebb azt előszedni dvd-n, mint a 2018-as verzióval tölteni az időt!
Én végig úgy éreztem, hogy meggyaláznak egy filmet, amit szerettem.
Vegyük a történetet! Az alap majdnem teljesen ugyanaz, de itt annyira túltolva adják elő, hogy az fájdalmas. Nem is kamaszfilm vagy komédia, inkább meseszerű. A zenés betétek még inkább a mese érzetet erősítik, és néha olyan béna koreográfia kerül mellé, hogy attól is sikítani tudtam volna. Az első a konyhában a narancsot hámozó pincérekkel, azzal kínozni lehetne. (Ki hitte volna, hogy egyszer még visszasírom Pappa piáját.) Nem lett vicces, nem lett drámai, csak giccses és felesleges.
Aztán, az eredetinek valami nagyon ütős szereposztása volt. Lindsay Lohan akkor volt a karrierje csúcsán, ő volt a leghitelesebb és legszerethetőbb tinisztár akkoriban. Jamie Lee Curtis meg különben is nagyon erős komika, itt egészen zseniális, amit művelt. Jó volt a két színésznő külön is, együtt is, remekeltek. Szerelmi szálnak meg az a Chad Michael Murray jött, aki akkor a tini lányok poszter gyűjteményének állandó tagja volt jó filmekkel, sorozattal.
Most pedig? Senki nem ismerős, és olyanok, mintha egy mozis filmben a főszereplők csúnyácska barátai kaptak volna önálló filmet. Túljátszanak, hiteltelenek, a kedvenc szereplőm egyenesen a dán dog lett, ő igazinak tűnt.
Van benne egy fülbemászó dal, ha túltolva is, de pozitív az üzenete. De nem tetszett!
Nem férek a bőrödbe - 5/2 az alapanyag már sokszor látott, ezt dalokkal és túltolt édességgel akarták feledtetni.
