Családos, átverős, konfliktusos.
Annie és Baxter már felnőttek, saját jogon is sikeresek. Annie színésznő, Baxter író. A családi gyökerek azonban még mindig kísértik őket, és meghatározzák a döntéseiket. Egy performansszal foglalkozó házaspár, a Fang család gyermekeiként az egész gyerekkoruk arról szólt, hogy játszottak, megtévesztették az embereket a művészet nevében. Ám ezért a saját életük, a családi szeretet volt az ár, ami még mindig fáj nekik. Amikor Baxter megsérül, a szülei jönnek érte. A fiú könyörög a nővérének, hogy ne hagyja velük egyedül. Annie is a helyszínre 
utazik, és muszáj szembenéznie a szüleivel. Mire a konfliktusok kitörnének, a szülők elutaznak és nyomuk veszik. A két testvér pedig nyomozásba kezd: ez is csak egy performansz, vagy valóban bajuk esett?
Van egy trend, amit a sikeres színészeknél észre lehet venni. Amint színészileg a csúcson vannak, megpróbálnak rendezőként is érvényesülni. Ez némelyeknek annyira sikerül, mint Eastwood esetében, vagy Mel Gibson a botrányai előtt. De pont idén kezdett a kamera mögött Bradley Cooper is. Most akadtam rá Jason Bateman filmjére is, ami már szinte szerzői alkotás.
Hiszen Jason Bateman rengeteg mindenbe benne volt a film kapcsán: megrendezte, eljátszotta az egyik főszerepet, és az egyik producer is ő volt. Érdekes lett a végeredmény.
Mert ez látszólag egy dramedy, amin mosolyogni is lehetne. De minél többet láttam a filmből, annál jobban a drámát éreztem. (Igaz, a dramedy legtöbb esetben nekem inkább dráma, mint komédia.) Foglalkozik olyan kérdésekkel is, mint a művészet ára, vagy a családi kötelékek, de nekem az lett a vezető szál, hogy mennyire megsebezték a két gyereküket, akik sikeres felnőttként is a gyerekkorból hozott terhekkel birkóznak. És brutális, hogy ezt a szülők mennyire nem fogják fel.
Viccesnek tűnik elsőre Walken karaktere, az apa? Talán. De nagyon hamar úgy éreztem, hogy meg kellene verni. Egyszerűen brutális, mit tesz az egész családjával, és még csak észre sem veszi.
Kicsit művészfilmes az alkotás, talán ezért is fura, hogy azt a tanulságot vontam le belőle, amit. Hogy a művészetnek ára van, de van, amit már nem szabad megfizetni. Vannak, akik nem szülőnek valók, és amikor eszközként használják a gyerekeik, annak trauma lesz a vége és fájdalom. Aminek a lezárása szintén fájdalmas, ha egyáltalán meg lehet oldani.
Bateman és Kidman jó testvérpáros lettek, elhittem nekik a karaktereik. A film különben is erős a figuráiban, minden színésznek hálás feladat jutott. Van a filmnek cselekménye is, de a karakterek a lényeg. Nekem fontosabbak voltak az ők egymás közti viszonyaik, konfliktusaik, mint a művészet kérdésköre. Jó színészek is voltak benne, jól is játszottak.
A kritika is szerette a filmet, ennek ellenére elég nagy bukta lett. Mert nem egy könnyed, szórakoztató film, ezt nézve rosszul érzed magad. De ez is a cél, itt nem laza mosolyokat és bájos poénokat halmoznak. Súlya van a történéseknek, az embereknek benne.
Bár nem annyira a filmet minősíti, de az a regény, mellyel majd Baxter feldolgozza az egész traumáját, nekem érdekesnek tűnt. Jó kis YA lehetne, nincs kedve valakinek megírni?
Vicceskedők - 5/3,5 érdekes kérdéseket vet fel, jó a casting, de keserű érzéseket hagy maga után.
