Kosztümös, kalandos, nagyotmondós, szerelmes.
Neuville kapitány jóvágású francia lovas tiszt a napóleoni háborúk idején. A csatába vonulás előtt készül nősülni, a bájos Pauline kezét kéri meg. Ám azonnal mennie kell a háborúba, azzal az ígérettel távozik, hogy majd írni fog. De nem ír, és Pauline lassan elemészti magát. Súlyosan meghűl, az orvos szerint kell neki valami, amiért küzdhet. Így a nővére, Elizabeth kezd el Neuville nevében nagy kalandokról, hű szerelemről írni neki. A környék hőse lesz a levelei által, majd hősi halott, amikor Elizabeth úgy véli, a húgának ideje egy rendes férfihoz hozzámennie. 3 évvel 
később szakadt dezertőrként Neuville visszatér, és Elizabeth akaratlanul is rádöbbenti, itt hősként tisztelik. Pauline ugyan már Nicolas felesége és kétgyerekes anya, de akad bőven nő, aki a hős karjaiba dől. Gazdagok, akiket lenyúlhat, és Elizabeth, akivel ugyan viszálykodnak, de nem így indul egy nagy szerelem?
Nem egy kasszasiker alapanyag, de egy kellemes kis délutáni mosolygásra pont megfelelő ez a kis francia kosztümös komédia. Ami azért kínál pár dolgot, amivel megfogná a nézőket.
Egyrészt, nekünk magyaroknak van egy hasonló karakterünk a kulturális örökségünkben. Ki ne hallott volna Háry Jánosról? Ilyen nincs, mivel általános iskolai tananyag. Ha nem is emlékszel rá, az biztos megvan, hogy ismerős a neve. Egy magyar huszár, aki szülőfalujában hatalmas kalandokról mesélt, hogyan mentette meg a császár lányát és harcolt Napóleon ellen. Most megismerhetjük a párját a francia oldalról, aki az osztrákok ellen harcolt és Napóleon katonája volt. Neuville kapitány lett a neve.
Csak éppen a meséket nem ő kezdte, hanem egy Elizabeth nevű lány, aki később kénytelen volt becsatlakozni a férfi hazugság lavinájába. De ennyi csavar kell is – egyrészt, ez nem a Háry János, másrészt, így lehet romantikát is vinni a történetbe. Mert természetesen hiába az ellenszenv, és egymás agyára menés, ki nem sejti előre, hogy Neuville és Elizabeth egymásnak vannak teremtve? Ők, de idővel rájönnek. És nem nyálasan, fájdalmasan, hanem viszonylag szórakoztató formában.
Kellemes kis kosztümös film is, ami azért nem vetekszik egy történelmi film jelmezeivel és helyszíneivel, de nagyon jó kis hangulata van cserébe. Könnyed, már szinte bájos. Hiszen francia film, ez már szinte elvárás is. Francia báj – ebbe is sikerült beletenni.
A humora is a kellemes kategóriába esik bele. Nem fognak a könnyeink folyni a nevetéstől, de vannak benne poénok, és nem az altesti fajtából, ennél intelligensebben.
Végül, de nem utolsó sorban a szereplők is bevonzhatják az érdeklődőket. Jean Dujardin a franciáknál elég nagy sztárnak számít, és már világszerte sokaknak ismerős lehet a neve. Ha segítségül ideírom, hogy a Némafilmes? Igen, Dujardin kapott azért a szerintem remek kis filmért legjobb főszereplő Oscar díjat. Itt is, ami szerethető a karakterben, leginkább az átélés, ahogy Dujardin játssza. És a film legerősebb pillanata, amikor a sok hazugság után egyszer valóban a saját háborús élményéről mesél, szintén miatta működik. Melanie Laurent alakítása nagyon steril mellette, de nekem ez a színésznő mindig is ridegnek tűnt és tűnik. (Különben Nicolas karakterét bírtam még, de ő nem sokat szerepelt.)
Egyszer érdemes megnézi, de maradandó emléknyomot nem hagy maga után.
Az én hősöm - 5/3,5 kosztümös komédiázás, jó színészekkel, kiszámítható cselekménnyel, hangulatosan.
