Szörnyes, kultúrák találkozása, rendszerváltós.
Migo egy nagylábú, aki fent él a hegyén, és tökéletesen boldog. Szentül hiszi, hogy mindaz, amit a szent köveik állítanak, igaz. Alig várja, hogy átvehesse apjától a családi bizniszt: minden reggel gongkongatással ők keltik a napot. Ám az első próbáján elvéti a gongot, és annak lefejelése helyett lejjebb köt ki a hegyen. Éppen lezuhan egy repülő, és Migo kihúzza belőle az embert. Mindketten halálra rémülnek, de Migo a nagy újsággal megy haza: léteznek az aprólábak, nem csak a mesékben! A kőőrző ezért száműzi: nem jöhet haza, amíg nem látja be tévedését. A fiút az őrző lánya és titkos csapata fogadják be, akik szerint a kövek hazudnak. Egy kalandra indítják a fiatal nagylábat, hogy bizonyítékot szerezzen. Elsőként népéből átkel a felhőkön, és bele is botlik egy fiatal természetfilmesbe, aki a nagy sztorit keresi. Vajon hogy sikerül a két faj találkozása?
Legyek gonosz kicsit, aztán kezdjem el mesélni, miért volt nagyon kellemes csalódás a film? Jó, először gonosz leszek. Jó pár évvel a Pixar Szörny Rt-je után már a Warner mesestúdiója is létre tud hozni egy olyan szörnyet, aki ugyan fehérben, de tudja lopni Sullivan kinézetét, jaj de jó! Még pár év, aztán a Warner utol is érheti a Disney mai szintjét!
Gonoszkodás befejezve. De tény, grafikailag pont ott tart ez a mese, ahol a Pixar a Szörny Rt. első részekor. Az emberek, a szörnyek, mintha abból a világból érkeztek volna. Csodálom is, hogy a Disney nem szállt rájuk: ha kiszíneznénk a nagylábakat, Sulli teremne előttünk. De akit ez nem zavar, engem pl. nem, akkor jót lehet szórakozni a mesén. Mert okés.
A történet már eleve egy csavarral indít: a nagylábak számára az emberi faj a mese, amiben kevesen hisznek. De megtörténik a nagy találkozás, és látjuk, mire megy egymással ember és nagyláb. Nagyon jól ki vannak találva a részletek: nagyon imádtam például, ahogy nem értik meg egymást, vannak nyelvi korlátok, amit aztán nekiállnak leküzdeni. Aztán a történetbe jönnek a csavarok, amiknek egy részét felnőtt fejjel lehetett sejteni, de nem mindent, és szerintem a gyerekeknek pláne meglepetésekben lesz részük. Humoros, kalandos, jópofa szálak töltik meg a filmet, nem hagy unatkozni, van története és működik is.
Tetszett, hogy nem a szokásos üzenetekre vannak kihegyezve a cselekményszálak. Egyrészt, bátorítja a film a kíváncsiságot, az új lehetőségek keresését. Ránevel arra, hogy képesnek kell lenni változni, akár olyan szinten is, hogy félretegyük a régi, berögzült szokásokat, és merjünk belevágni valami egészen újba. Ez egy olyan készség, amit a mai kor nagyon preferál. Aztán, az empátia mellett, az előítéletek ellen is szót emelnek benne. Nem szörnyeknek kell gondolni egymást, és háborúzni, hanem meg kell ismerni a másikat. Nem jobb együtt és békében élni, mint igazából egy félreértés miatt, előítéletből egymást gyilkolni? Csak persze, ehhez kell a nagyobb bátorság, gyilkolni könnyebb, mint barátkozni.
A filmnek remek humora van, intelligens. Sorolhatnám, mennyi kis poén el van rejtve benne, aminek a többsége ráadásul kortól független, anya és apa, meg a kölyök is nevethet rajta. Simán lehet ezt családi filmként nézni.
Ugyan eredetileg Hihetetlen család 2-t akartam nézni, de nem bánom, hogy ezt választottam. Még akkor se, ha elsőre a dalolászó nagylábak nekem sokkolóak voltak.
Apróláb - 5/4 kedves, több tanulság van benne, korrektül néz ki – ha nagyon akarom, még a zene is ok.
