Minden napra egy film

Minden napra egy film

Parázs a szívnek

2019. március 07. - BBerni86

Szerelmes, párkapcsolatos, szétesős.

Tamás fiatal színész, aki tehetséges, de az egója még annál is nagyobb. Nem hajlandó castingra menni, őt menjenek el megnézni a játszott darabjaiba! Szeresse a közönség, és bármelyik lányt képes elcsábítani. Egyik napról a másikra él, egyik lányt követi a másik. Míg az egyik Rómeó és Júlia előadásra bedrogozva és ittasan érkezik, és a színpadon lesz rosszul. Viktória, a fiatal és csinos doktornő pattan fel a nézőtéren, és siet a megmentésére. Tamásnak nagyon megtetszik a nő, és nem fogad el nemet. Hiába van Viktóriának egy alakuló kapcsolata, először szeretők majd jegyesek lesznek. De Tamás életvitele lassan felőrli a nő idegeit: tönkreteszi a parazs_a_szivnek.jpgkarrierjét, feléli Viktória pénzét is, sokat iszik, és nagyon gyakran kifordul magából. Meddig lehet ezt tolerálni, Tamás megváltozna érte?

Magyar film, de nem ez vele a bajom. Ha amerikai is lenne, sokkalta jobb színészekkel, ugyanez lenne vele a problémám. Egyszerűen a történet nem áll össze.

Nekem hiteltelenül gyors az egész kapcsolat. Még azt meg tudnám emészteni, hogy egy biztos párkapcsolatot megtör a nő egy viszonnyal, egy csábítással, aminek nem tud ellenállni. Mert a barátja nem tűnik egy szenvedélyes alaknak, és idősebb is. De ahogy egyből szakít, és Tamással kezd el komolyan járni, az nem fér a fejembe. Annyira jó volt a szex, hogy mindent felad érte? Mert ekkor még csak annyit tud a srácról, hogy színész és nem veti meg se a drogot, se a piát. És mindent felrúg érte. Alig vannak együtt, már belemegy egy jegyességbe közös bankszámlával. Azt komolyan röhejesnek találtam, ahogy az eljegyzés után leülnek megbeszélni az együttélésük módjait.

Igaz, én már azt sem értettem, mit szeret a doktornő Tamásban. Szerintem nem olyan helyes, hogy a kémia olyan erős lenne. (Bár az is lehet, hogy csak nekem nagyon nem az esetem. Nekem inkább eszembe jut róla egy jól lakott óvodás, mint egy szexi pasi.) A viselkedése, a személyisége meg borzalmas. Tud ugyan szép idézeteket, de teljesen komolytalan, tönkreteszi magát is, meg aki a környezetében van. Mindezt úgy, hogy nem érti, miért nem esik mindenki áhítattal a lábai elé.

Igaz, az se érthető vagy átérezhető, miért kattan Tamás ennyire Viktóriára. Meglátja, és már el is döntötte, hogy vele komolyan is tervezne, nem csak egy éjjelre.

Az még jó pont is lehetne, hogy nem egy tipikus szerelmi történet. Érdekes a felvezetés, ahogy a két karakter ismerkedni kezd egymással. De aztán jönnek a fentebb említett bajaim.

Az sem segített, hogy irritált a színészek játéka. Lehetne vitatkozni, hogy Szabó Erika vagy Viktor Balázs játéka fájt jobban. Talán Szabó Erikáé. Annyira mesterkéltnek hat a film legnagyobb részében, hogy az már zavaró. Ő az, akivel együtt tudnék érezni, mert Tamás egy csődtömeg, aki saját magát teszi tönkre, de ez se történt meg. A széles manírok, ahogy közbe szavalva beszél, az egésznek a ridegsége engem tőle is elidegenített.

Azt inkább nem is jellemezném, hogy használták a színészeket biodíszletnek is. Ami Szabó esetében érthető, neki megvan a külseje ehhez. De amikor pl. Tamás ücsörög póló nélkül, komolyan agyaltam, miért csúszik le a láttán minden filmbeli nőről a bugyi.

Nekem nagyon nem jött át ez a film, és sajnálok minden percet, amit elvett az életemből.

 

Parázs a szívnek - 5/1 minden téren utáltam. Nem tetszettek a színészek, a felmondott párbeszédek, a tempó.

https://www.youtube.com/watch?v=O8NWRmTtml8

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3814670457

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása