Osztott életes, testvéri játszmás, betegséges.
John és Jonathan testvérek, de nem a megszokott fajta. Egy testen osztoznak, és csak egy speciális kezelésnek köszönhetik, hogy mindketten normálisak. Egy időzítő osztja el az idejüket: 12 órán át Jonathan, 12 órán át John irányítja a testet, míg a másik tudata alszik. Így is szigorú szabályokhoz kell tartaniuk magukat: beosztják a 
házimunkát, állást, nem bonyolódhatnak érzelmi köteléket jelentő kapcsolatba. Egymásnak videó üzeneteket hagynak. Ám Jonathan felfigyel rá, hogy a testvére valamit eltitkol előle. Magánnyomozót fogad, és megtudja, John megszegte a szabályt. Barátnője van. Ő maga is követni kezdi a lányt – és vonzódni kezd hozzá. Amikor erre John rájön, a két testvér között egyre jobban elmérgesedik a viszony. A harc pedig kegyetlen, ha egy testen kell osztozni…
Ez meg mi volt? Még töröm a fejem, mit kezdjek ezzel a filmmel. Nem volt rossz, de azért jónak sem nevezném. Ahhoz túlzottan bántja valami az agyam.
Konkrétan: ha egy testen több személyiség osztozik, az nem a skizofrénia? Mert amit láttam John – Jonathan életéből, nekem nagyon annak tűnt. Ha az egyik uralja a testet, arról a másik semmit nem tud. Ha nem lenne a kamera, amin keresztül üzennek egymásnak, nem is lenne kapcsolat a két tudat között. A klasszikus helyzetnél ez annyival extrémebb, hogy egy orvosi műszernek hála a két tudat rendszeres időközönként váltja egymást. De honnan jön, hogy ők két testvér egy testben? Ez tiszta idiótaság. Egy agyuk van, hogyan lenne két külön ember?
És most jön egy kis spoiler – ki is fehérítem, mert a film végét se kímélem most. Van arra lehetőség, hogy az egyik tudatot kiiktassák. Csak egy marad – John vagy Jonathan, akinek ettől kezdve rendes élete lehet a nap 24 órájában. Fel nem tudom fogni, ha rendelkezésre áll ez a technika, egyáltalán minek kellett szerencsétleneknek egy életet két félbe élni? Még kisgyerekként az egyiket kivették volna, és lett volna egy egészséges gyerek, aki szépen felnőhetett volna. Helyette lett ez az elmebeteg helyzet. Vagy az lett volna a dilemma, hogy melyik tudat maradjon? Egyszerű evolúció. Az erősebb. Így is ez lett a vége, csak sokkal fájdalmasabban, mert egy hosszú évekig leélt közös élet, két felnőtt személyiség kellett, hogy lemeccselje, ki az erősebb és a túlélő.
De vissza a filmre. Az, ahogy John és Jonathan személyisége eltér, ahogy a szelíd Jonathan elkezd élni, viszi előre a cselekményt. Igazából semmi izgalmas nem történik, de az feszültséget tud adni neki, hogy egy olyan fél előtt kell titkolóznia, aki önmaga egyben. Most mondjam azt, elég skizofrén helyzet?
Ansel Elgort szépen hozza mindkét karaktert – az különösen tetszett, hogy a testbeszédből, a gesztusaiból le lehetett venni, mikor John, mikor Jonathan. Nem kellett a más ruha és frizura sem mankónak. Igaz, a film Jonathan szemszöge, John csak a felvételeken szerepel, de akkor is látványos a két karakter más személyisége.
A szerelmi szál elég suta, de kellett ravasznak. Ez lesz, ami elindítja az igazi drámát, a két fél viszályát és az elkerülhetetlen leszámolást. Kár, ahogy fentebb kifejtettem, mennyire elhibázottnak látom a kezelésüket, és ezt az egész helyzetet, amibe elkerülhető lett volna.
De az alapfeltevés érdekes, Elgort elviszi a hátán a filmet. Egyszer meg lehet nézni.
Jonathan - 5/3,5 Elgort viszi a hátán a filmet, a történet érdekes is, de logikailag nálam nem állt össze.
