Világmentős, belső hősre lelős, talpra állós, barátos.
Miles felvételt nyert egy új iskolába, de utálja. Elszakadt a barátaitól, újakat nem talált, úgy érzi, mindent elront. A nagybátyjával egy titkos helyen festenek, amikor megcsípi egy pók. Különös tünetek jelentkeznek rajta, és rá kell döbbennie, a történelem megismételte magát: úgy járt, mint Pókember! Csak éppen ő nem tud mit kezdeni a képességeivel. Mire kapcsolatba tud lépni az igazi Pókemberrel, a Vezér bekapcsolta a dimenziókat megnyitó gépét és Pókembert is elintézte. Milesnak kellene befejeznie a munkát, de képtelen rá. Szerencsére a másik dimenziókból megjelenő Pókemberek, köztük az öregebb és elhízott Peter Parker, a nácivadász Pókember és a menő Gwen Stacy készek a segítségére sietni. Már csak Milesnak kell elhinnie, hogy benne is ott van a hős.
Voltak félelmeim ezzel a mesével kapcsolatban. Annyira szerették sokan, jók a kritikái és ez nyerte az Oscart is a kategóriájában. De valahogy előzetesen elképzelni nem tudtam, hogy fog ez kinézni: 6 Pókember egyszerre, egy dimenzióban?
A mese azonban minden félelmemre rá tudott cáfolni. Régen láttam ennyire jól kitalált történetű, szórakoztató mesét, aminek remek üzenete volt. Talán a Kubo volt a legutóbbi, amiben ennyire helyén volt minden.
A története egyszerre élvezhető gyerekeknek és felnőtteknek is. Egyszerre volt követhető és egyszerű – meg kell állítani Vezért, ki kell kapcsolni a gépét – miközben összetett is a cselekménye. Minden karakter megkapta a maga külön történetét a cselekményen belül. Nem csak a világ megmentését kell összehoznia a szereplőknek, hanem a családi gondjaikat és az énképüket is rendbe kell tenniük. Változatos, pörgős a cselekménye, amiben jól megfér egymással a gonoszok elleni harc, a képességek használatának tanulása egy kifejezetten alkalmatlan tanárral és az első udvarlási kísérletek is.
A karakterek okosan felépítettek és humorosak. Nem is tudom, melyik Pókember volt a kedvencem. Jókat mosolyogtam noir Pókemberen, Gwen nagyon menő, lúzer Peter Parker milliószor szórakoztatóbb, mint a fiatalabb, menő énje. De Miles is nagyon szerethető, pozitív karakter lett. Egy átlag fiú, jó képességekkel, aki most tanulja meg a nagy leckéket és válik hősé. Aminek nem a képességei a kulcsa: hanem az önbizalom és a kitartás. Ez a mese azt mondja, feladni nem szabad, és mindig fel kell állni.
Tetszett, hogy a gonosz karakterek is kaptak dimenziót. Vezér a családját akarja visszakapni, még valahol szomorú is az előtörténete. Vadász is több egyszerű bérgyilkosnál. Vannak kis csavarok az eredeti alakokhoz képest, amelyeket szintén nagyon szerettem.
Jól komponáltak az akciójelenetek, izgalmasak és látványosak. De az egész mese látványvilága kifejezetten élvezetesre sikerült. Bőven merít a képregényekből, több stílust is ötvöz. Még én is nagyon élveztem, pedig Pókembert csak moziban követem, nem olvasom képregényként. (Az eredeti szinkronhangok listája is imponáló.)
Hangulatos az egész mese, egyszerűen jó nézni. Feelgood, miközben tragédiák is vannak benne. Jó a humora. Csak malac Pókember sok kicsit a jóból, de ő a kisebbeknek pont jó…
Azt hiszem, ez az új kedvenc Pókember mozim – bocs, Tom Holland!
Irány a Pókverzum! – 5/5 ötletes, mind történetében, mind grafikájában. Izgalmas, szerethető, tartalmas. Imádtam!
