Sérült gyermekkel foglalkozós, szellemes, kosztümös.
Verena sérült gyermekekkel foglalkozik speciális nevelőnőként. A legújabb esete egy kisfiúé, aki az anyja tragikus halála óta nem beszél. Verena barátkozik vele, ahogy a halott asszony egykori szolgálójával is. Jakob eleinte nagyon távolságtartó, és Verena arra is rá kell, hogy döbbenjen, hogy egy helyi mítosz is nehezíti a munkáját. Itt 
hisznek abban, hogy a köveken át beszélni tudnak a holtak. Valaki minél szótlanabb, annál jobban hallja őket. Ő maga is elkezd a kövekre figyelni, de ő nem hall semmit, és erről győzködi a gyereket is. Közben a megözvegyült szobrász, Klaus felfigyel arra, hogy Verena alkata nagyon hasonló a halott feleségéhez. Megkéri, álljon modellt a befejezetlen szobrához. A felnőttek között fellobban a szenvedély, ráadásul Verena hinni kezd a kövek erejében. Hogy vegye rá Malvina szellemét, hogy távozzon és ő maradhasson apa és fia mellett?
Mostanában annyira a démonos ijesztgetős filmek mentek a szellemesek között, hogy jól esett valami másfélét nézni. Igaz, a Hangok a falból nem valami eredet ötlettel dolgozik, végig volt egy olyan érzésem, hogy valami nagyon hasonlót már láttam, de azért egyszer meg lehetett nézni, és nem is untam.
A címe elég beszédes, különben. Ahogy megismerjük a helyi kövek legendáját, teljesen érthetővé is válik. Abban még némi eredetiséget is látok, hogy ezen a közegen keresztül képesek a szellemek kommunikálni. A film végére azonban más misztikus szálat is kapnak a falak – arra már nem tudnám azt mondani, hogy érthető volt. Komolyan törnöm kellett a fejem, hogy mi valóság és mi csak lázálom. Nem is vagyok biztos benne, hogy meg tudtam mindent fejteni ilyen szempontból.
A képzelet és valóság különben is nagyon összemosódik egy-egy résznél a filmen. A vége is ilyen, de nem különb az éjjel sem, amikor Verena modellt áll Klaus szobrához. Nem is tudtam eldönteni, hogy most lefeküdtek vagy csak álmodoztak róla? Nem mintha ez lett volna a filmben a legfontosabb, de összességében zavaró volt, hogy nem lehetett tudni, mi is történt.
A cselekmény az ilyen logikai kérdéseken túl szépen építkezett. Fokozatosan ismertette meg a szereplőket, a helyszíneket. Az atmoszférája különösen jól sikerült a filmnek. Bár nem lehet rájönni, hogy pontosan mikor is járunk, de kosztümös, múlt századi érzete van a történetnek, a szereplőknek, de a helyszíneknek is. Kb., mint a Rebecca világa, csak itt nem Anglia, hanem Olaszország a helyszín.
A karakterek egyszerűek, pár vonással jellemzettek, de a filmbeli szerepükhöz éppen ennyi kellett. Egyedül Jakob kapcsán éreztem, hogy róla nem tudok eleget. Mire gondol? Mennyit ért meg a történet természetfeletti vonalából? Még az is kérdéses maradt, hogy ő jó vagy rossz gyerek igazából.
A szereposztásban egy ismert, és egy sorozatnézőknek ismerős színész van. Emilia Clark itt azt a naivát játssza, amit a Trónok harca elején. (Plusz, itt is vállalt meztelen jelenetet.) Marton Csokas azért lényegesen már karaktert kapott, mint az Into the Badlands idején, de neki jobban is állt ez a szenvedő – szenvedélyes szobrász, mint anno a véreskezű báró.
Egyszer érdekes volt, de kétlem, hogy újranézős film lesz belőle.
Hangok a falból - 5/3,5 az alaphelyzet, a hangulata és a színészek tetszettek, de a történet vége sokat elvett.
