Kémes, kosztümös, tudósos, viszonyos.
Joan kifejezetten okos lány volt, aki fizikát hallgatott Cambridge-ben. A szolid lány itt ismerkedett meg az orosz származású Leóval, aki az első nagy szerelme lett. A fiú megszállottan hitt a kommunizmusban, és a barátnőjét is terelgette ilyen irányba. Amikor Joan egy titkos projektnél kapott állást, szerette volna, ha kémkedik az 
oroszoknak. A lány sokáig nemet mond, de aztán látja, mire képes az amerikaiak atombombája, ami nemsokára nekik, az angoloknak is lesz. Miközben képtelen túllépni a Leo iránti érzésein, hiába udvarol neki a főnöke is, arra a következtetésre jut, csak egy módon lehet béke. Ha mindenkinek azonos fegyverek állnak rendelkezésre. Már idős asszony, amikor a szerepére fény derül, és számon kérik az egykori kémkedésért.
Újabb kémnős film, de a változatosság kedvéért ezt nem nálunk forgatták. Nagyon angol alkotás, nagyon akartam, hogy jó legyen, de nem tetszett.
A legnagyobb bajom vele, hogy untatott a története. Szerelmi melodrámának indul, amelyben a hősnőt szerelme kémkedésre kéri. A legjobb barátnő meg biztatja is: a fiúval is az ő tanácsára kezd viszonyt, és később is ő lesz az, aki összelöki őket és a kémkedéses történetben is aktív szerepet vállal. Az egész film ismeretében valahol szánalmas, milyen könnyen megvezették Joant. Neki kellene drukkolni, őt kellene megérteni, de végig úgy éreztem, rossz döntéseket hoz. Leóval kapcsolatban is, de az életében levő másik férfi se volt szimpatikus.
Mondjuk, nem kicsit fárasztott, amikor Joan egymás után feküdt össze a főnökével és Leóval. Annyira szerelmi szenvedés volt a film jelentősebb része, hogy rossz volt nézni.
A jelenben az idős Joant szembesítik a tetteivel: ő nem is a közvélemény miatt aggódik, a fia az, akinek a szemében nem akar megbukni. Így ő azért küzd, hogy megértesse, mi volt a tettei oka. Nem a szerelem, nem kommunista meggyőződés, az neki sosem volt. A film az asszonnyal együtt azt próbálja elmagyarázni, miért volt pozitív a hidegháború, ami annak köszönhetően jöhetett létre, hogy Joan is részt vett az atombomba terveinek ellopásában és az oroszoknak juttatásában.
Nem tudtam azonosulni a filmben ezekkel a nézetekkel. A kölcsönös megsemmisítés elve itt nehezen érthető, és nehéz összekötni a film cselekményével, pláne a sok szerelmi témával. Cixin Liu erről egy űrbeli sci-fiben sokkal érthetőbben szólt.
Ami viszont nagyon látszik a filmen: a gondos előkészítés. A II. VH és az azt követő időszak külsőségeiben és hangulatában is megjelenik a filmen. Meg is állapítottam, hogy nem tetszett a korabeli divat, vagy legalábbis Cookson nem kapott csinos ruhákat erre a filmre.
A szereplők között három ismertebb arc található. Judi Dench nagy színésznő, itt is ő nyújtja a legtöbbet. Sajnáltam is, hogy pont övé az a szál, ami a legkevésbé érdekelt. Sophie Cookson kémkedett már Kingsman ügynökként, itt kevésbé volt emlékezetes. Annyira jó kislányos lett Joan általa, hogy egy partra vetett hal is élettel telibb. Tom Hughes, itt ő az orosz srác. Jót mosolyogtam is ezen, nekem még mindig Albert herceg jut róla eszembe a Viktóriából.
Ránéztem, nem csak nekem nem jött be. A kritikusoknak se jött át, és a kasszáknál is nagyon keveset keresett. Ez nem egy jó film.
A vörös ügynök - 5/2 a legtöbb színészt bírtam benne, de a történetet nagyon untam. Se izgalom, se dráma.
