Zenés, sztár életes, botrányos.
Celeste vallásosan nevelt, jólelkű kamasz volt, aki szeretett énekelni és a nővérével zenélni. Egy napon az egyik osztálytársa fegyverrel jött iskolába, és a lány hiába próbált beszélni vele, a fiú vérengzésbe kezdett. Celeste a szerencsések közé tartozott: a golyó nem tette bénává, tudta folytatni az életét. A megemlékezésre a testvérével 
egy dalt írtak, amit a lány adott elő. Pillanatok alatt lett hatalmas sláger belőle, a lány mellé ügynököt vettek fel, és mire észbe kapott, már Európában turnézott és megindult a sztárság felé. Az ártatlanság hamar esett áldozatul ebben az életben, és a felnőtt Celeste már botrányhősnő. Alkohol és kábítószer problémák kísértik, a lányát a testvére neveli – aki titokban máig a dalszerzője, de ezt senki nem tudja. Egy koncertre készülve összecsapnak a hullámok a feje felett, de mire a színpadra lép, átlényegül. Ott más, ott egy bálvány, nem a szétcsúszott ember.
A hatalom és a hírnév megront. Közhely, de folyamatosan olvashatunk és láthatunk sztorikat, amiknek ez a mondanivalója. Ilyen a Vox Lux című film is, ami azért többnek próbálja magát eladni, de nincs benne több ennél a szentenciánál.
Kezdve azzal, hogy a cselekmény minimális. Nem is folyamatosan mutatja be Celeste életét és pályáját, nagy ugrások vannak benne. Három esemény köré összepontosították az eseményeket: a támadás, az első album és a sztárrá válás, majd a felnőtt problémás élete a visszatérő koncerttel. Közben mi történt? Egy-egy utalás elhangzik róla, de mintha nem is lenne fontos. Csak az adott pillanat, az adott konfliktus. A romlás útja. A Steve Jobs használt hasonló technikát, de ez a film nincs annyira jól megírva, mint az a film volt.
Kevesellettem a cselekményt. Az első rész, az iskolai támadás még ok. Az alapból annyira tragikus, annyira ártatlanok a lányok, hogy nézette magát. Az idilli korszak, amikor bőven elég az a trauma, amin Celeste keresztülmegy.
A sztáros részek már untatni kezdtek. Mi történik? Igazából alig lehet összeszedni pár mondatot. Fellép. Klipet forgat. Pasizni kezd. Ismétlődés. Az a fontos, hogy közben hogyan nő a távolság a nővérek között. Ahogy Celeste sztár lesz, oda az ártatlanság, ami az elején kiemelte őt a tömegből. Valami igaziból a popszakma egy műanyag babát csinált.
Ennek a végállomása a film vége, ahol Celeste minden kapcsolata sérült és hatalmon, pénzen alapszik. Még saját magával sincs jóban. Nyoma sincs a kamasznak, aki énekelt a barátai búcsúztatóján. Mindezt a hírnév és pénz tette vele. A stációk érdekesek lehettek volna, de itt a végpontokat látjuk. Nincs igazi feszültség, és annyira romlott lett a karakter, hogy már a sorsa sem tudott érdekelni.
Gondom volt azzal is, hogy Celeste elvileg egy nagybetűs SZTÁR. Halljuk a filmben a zenéjét, látunk tőle klipet és koncertet is. Nagyobb a füstje, mint a lángja a látottak és a hallottak alapján. Ok, Portman nem énekesnő, azt nem kérem számon rajta. De arra nem lehetett volna odafigyelni, hogy látványosabb és egyedibb legyen a körítés? Annyira mű és megcsinált az egész, annyira eszembe juttatta Madonnát és Lady Gagát, hogy az már fájt is. Bár ezzel kedves voltam, mert a két énekesnő sokkal egyedibb és színesebb, mint amit Celeste kapott ebben a filmben.
A zene különben borzalmas a filmen. Nem csak az énekesi kvalitás hiánya miatt, de maga a stílus se jött be. A zenében is meglátszott az a folyamat, amit a karakterben is bemutattak. A tiszta, himnuszi daltól eljutottunk a teljesen mű, gépi zenéig.
A bukástól a szereposztás sem tudta megmenteni. Natalie Portman remek színésznő, de itt szó szerint rossz volt ránézni.
Nagyon nem az én filmem – ha értem is, minek a példameséje, attól még nem tetszett.
Vox Lux - 5/2 az alapötletet még díjaztam is volna, de annyira szürke és unalmas az egész, hogy mégse.
