Anya – fiás, titkos barátos, gyerekes, kalandos, világháborús.
Johannes Betzler, becenevén Jojo, 10 éves és alig várja, hogy beléphessen a Hitlerjugend tagjai közé és megkezdje a kiképzést. Korához képest kicsi, nincsenek barátai – csak egy képzeletbeli, de ő legalább maga 
Adolf Hitler. Amikor egy nyúl nyakát nem akarja kitörni a terepgyakorlaton, gúnynévként Nyuszinak kezdik hívni – Adolf tanácsára bizonyítaná a bátorságát, kiragadja az éles gránátot a kapitány kezéből, de balszerencséjére az mellette robban fel. Így sérülten otthon kell maradnia, és csak kis feladatokban tud segíteni a szervezetnek. Több idő otthon, fura zajok – a fiú felfedezi, hogy egy 16-17 év körüli lány rejtőzik a falban. A zsidó Elsa Jojo nővérének volt az ismerőse, és most a fiú anyja, Rosie nyújt neki menedéket. Feladni nem meri a lányt, de faggatni kezdi a zsidókról, hogy leleplező könyvet írhasson róluk. Miközben Jojo átgondolja a bele sulykolt náci propagandát, azt is felfedezi, milyen ember igazából az anyja és ő maga is.
Minimális a hasonlóság, de egy másik történet jutott róla eszembe, aminek a korszaka is stimmel: A könyvtolvaj. Nem csak azért, mert mindkettőben bújtatnak egy zsidó fiatalt. A szívre mért csapás miatt. Nehezen sírom el magam, de a Zusak kötetből adaptált filmnek és ennek is sikerült elérni, hogy törölgessem a szemem.
Ha a főszereplő meg is éri a film végét, lehet olyan mellékszereplő, aki nagyon a szívemhez nőtt, és akinek a tragikus sorsa előcsalja a könnyeket. Rudy… még mindig fáj, ami vele történt. Nem árulom el, ebben a filmnek kinek van hasonlóan tragikus halála, de egy percre megállt bennem az ütő. Nem akartam elhinni – anélkül, hogy magát a holttestet látnánk vagy magát a halált, egy pár cipő az egyetlen vizuális inger, annyi fájdalom van a film azon részében, hogy most is el tudnám bőgni magam.
A Jojo Nyuszi különben is brillírozik a karakterekkel. Nincs olyan, akit ne lehetne ide kiemelni valami miatt. Rosie egy tünemény, egy igazán jó ember, aki zseniálisan leplezi, milyen terheket cipel. Az élet széphez hasonlítható, ahogy itt az anya játékossá és széppé igyekszik tenni a fia életét, aki fel sem foghatja a védőburokban, milyen életveszélyes helyzetben és idegbajban kell élniük. Elsa, aki egyszerre roppant erős és végtelenül sebezhető. Klenzendorf parancsnok, aki egy megszállott, elvakult náci idiótának tűnik, aztán kiderül, milyen a szíve mélyén. A képzeletbeli Hitler, aki egy gyerek szűrűjén keresztül is egy-egy pillanatra annyira jellegzetes és hitleri.
Nem véletlenül jelölik a film színészeit is díjakra. Sztárfaktor is van, de remek alakítások is. Scarlett Johansson rég tetszett ennyire bármiben. Itt szíve és ereje van a karakterének, de a játékának is. Waititi, egyszerre borzongató és játékos Hitler lett. Sam Rockwell újfent bizonyítja, hogy nem véletlenül nyert már Oscart. Többarcú a karaktere, és el is hittem neki mindet. De sorolhatnám tovább: a mellékalakok, a gyerekek, itt összeálltak a karakterek és a színészek szerves egésszé.
A történet egyszerre megrázó, tartalmas és furcsán szórakoztató. Egyike azon filmeknek, amelyen tényleg felváltva lehet bőgni és mosolyogni, vagy éppen átérezni, hogy az ember egyszerre tud nagyszerű és borzalmas lenni. Jojo fejlődéstörténete, a kis kalandok.
De mélység is van ebben a filmben. Ízléstelennek tűnhet így viccelni azzal, hogyan mosták az emberek agyát, az a tábor is… kész. De tökéletesen látjuk is, hogy ez tényleg milyen agymosás és őrület volt. A jelszavak, a külcsín, az összetartás jó embereket tett szörnyeteggé – egy gyerek szemén még őszintébben megmutatva.
A külcsín is remek. A korszak, a jelmezek – hiteles, de színesebb is. Látványos.
Nem véletlen a rengeteg jelölése, az egyre szaporodó díjai. Drukkolhatunk neki Oscarnál is.
Jojo Nyuszi - 5/5 egyedi a humora, a története – jó színészileg, látványban, történetben. Nekem bejött.
