Pénzügyi játszmás, ügyeskedős, igazság nyomába eredős.
Ellen a férjével ünnepelné a rubint házassági évfordulóját, ugyanott, ahova nászútra mentek: a Niagara-vízesésnél. Ám egy a semmiből feltűnő hullám felborítja a kirándulóhajót, és a vízbe fúltak között ott van az asszony férje is. A vállalat fizetné a gyászolóknak a kártérítést, de a biztosító nekik sem fizet. Kiderül, a biztosító 
egy másik cég vállalata, csődöt jelent, és nincs kitől behajtani a követeléseket. Ellen nem nyugszik bele ebbe – nem a pénz motiválja, a férje életbiztosítása is elegendő lett volna a számára. De az igazságérzete nem bírja ki, hogy valaki ezt megtehesse ennyi gyászoló emberrel, és nincs senki, akit felelősségre lehetne vonni. Ahogy egyre közelebb jut a leleplezéshez, annál mocskosabb módjait ismeri meg a gazdagok pénzmentési módjainak.
Igaz történet is, nem is. Különös egy film, ami arra vállalkozott, hogy szórakoztató módon mutasson be pénzügyi machinációkat. Nem egyszerű vállalkozás, pláne, hogy rá akarnak világítani, hogy mi is volt a panamai papírbotrány pár évvel korábban.
A forgatókönyvírók kitettek magukért. Ellen személyében kaptunk egy hőst, akivel könnyű azonosulni. Abszolút érthető, miért ered a vállalat nyomában, és rajta keresztül alulról van érthetően elmagyarázva a pénzmosás és –mentés. Közben felülről is látjuk mindezt, hiszen a kamu cégeket létrehozó és kiárusító ötletgazdák is elmesélik a történeteiket, színezve pár botrányos történettel ebből a világból.
A narrációk végig szórakoztatóak, és az egésznek van egy feelgood jellege. Ami nem is kicsit becsapós, hiszen a tényleges mondanivalóban semmi jó érzés nincsen. Az egész azt magyarázza, hogy az amúgy is nagyon gazdag emberek hogyan nyerészkednek mások kárára, akár a saját családjukéra is. Az apa és férj, aki tulajdonképpen értéktelen papírokkal hitette el a nejével és a lányával, hogy gondoskodik róluk… De az sem volt semmi, amikor a kínai pénzmosóknak elegük lett a zsarolóból, és inkább egy gyilkosságot vállaltak be, mint a pénzmosást. Azt már nem is tudom, hogy minősítsem, amikor megpróbálták a feddhetetlen rendőrt lefizetni, hogy ne vegye észre a patkánymérget a pohárban…
Rossz szembesülni azzal, mennyire tele van a rendszer kiskapukkal, és ezt mennyire ki is használják a gazdagok. A film végére kitör egy kisebb botrány, de mi lesz a végeredmény? Alig pár hónapnyi börtön – szinte súlya sem volt a büntetésnek.
A film végén elég szájbarágósan közlik is a film lényegét: meg kell változtatni a rendszert. Összekötik a politikával, és ez ebben a formában már nem is filmes élmény, inkább társadalmi üzenet.
A kivitelezés nagyon korrekt, és a keret is jól működött a cégeket létrehozó két ügyvéd narrációjával. Egyszerre volt valami retró, de valami friss is a látványvilágban.
Ami még kifejezetten látványos: a szereposztás. Még a mellékszerepeket is sztárok játsszák. A három kiemelt szerepet Meryl Streep – szokás szerint remek formában –, Antonio Banderas és Gary Oldman játszotta, aki most kaméleonként váltott még küllemet is. De mellettük olyan színészekkel van tele a film, mint Matthias Schoenaerts, Sharon Stone vagy James Cromwell. Igaz, nem meglepő, hogy egy olyan rendező, mint Steven Soderbergh be tud vonzani ilyen neveket, még mellékszerepekre is.
A kritikusok nem igazán voltak oda a filmért, közepesek a kritikái. Nekem ennél jobban tetszett: nagyon tudtam értékelni, hogy szórakoztatóvá tettek egy ilyen gazdasági témát. Bár a vége tényleg fura volt.
Elvitték pár fesztiválra is, de alapvetően a Netflix forgalmazza. Ha valaki gondolkodtatóbb szórakoztatásra vágyik, ez nem egy rossz választás.
Pénzmosó - 5/4 értelmesen elmagyaráz egy pénzügyi machinációt, miközben ötletes a kivitelezés is.
