Minden napra egy film

Minden napra egy film

The Hunt

2020. április 07. - BBerni86

Bosszút állós, életért futó, gyilkos játékos.

Egy tisztáson ébredtek. Fogalmuk sem volt, hol vannak és hogyan kerültek oda. A szájukat betömték. Egy doboz várt rájuk a tisztás közepén, benne fegyverek. Kiszabadították egymást, de hiába tudtak már beszélni is, senki nem értette, mi történt velük. Magukhoz vették a fegyvereket, és szinte azonnal valaki rájuk támadt. A tisztás körül csapdák álltak. Csak annyi bizonyos, hogy valakik vadászni kezdtek rájuk. Mind ismerték a pletykákat, hogy a 4_7the_hunt_2020.pngvállalati nagykutyák ezzel szórakoznak, de eddig nem hitték el. Crystal rutinos túlélőként, egykori katonaként nem adja könnyen a bőrét. Neki konkrét terve van a menekülésre, és egyre több mindenre rá is jön. Hamarosan már nem az áldozat szerepében fut, hanem ő maga válik vadásszá, aki a kínzói nyomába ered.

A horror egy olyan zsáner, amiben úgy tűnik, nehéz maradandót alkotni. Elindul egy divatirányzat, aztán olyan filmeket csinálnak orrvérzésig. Az ember a végére már az eredetit is megutálja, ha eleinte szerette is. A Kör után beindult a japán történetek amerikai változatainak elkészítése, de újabb Kör szinten mérhető siker nem lett. A Démonok között óta pedig orrvérzésig kapjuk a szellemeket és démonokat, akik embereket akarnak megszállni.

A trasher nem a kedvencem, de közben jól esik, mert valami más, mint a sikerfilmek. A The Hunt ilyen filmnek tűnt – menekülés az életért. Akciófilmként jobban el tudom képzelni, még lelki szemeim felrémlik egy fiatalabb Van Damme is, aki a későbbi múmia elől menekült az életéért. A trailer alapján ígéretesnek tűnt, még olyan színészeket is láttam benne, akiket kedvelek innen-onnan.

Aztán beindult a film, és minden reményem gyorsan elszállt. Kezdve azzal, hogy értelmes hentelés fog következni. Nincsenek ötletes halálötletek. Beesnek a csapdába, felnyársalják maguk. Pisztollyal, puskával vagy íjjal halálos találatot kapnak. Akadt benne egy mérgezés is. Ezzel végére is értem a kínálatnak. Gondoltam, hogy nem Jigsaw kaliberű kreatív elme szegődik el ilyen vadásznak, de ez felettébb szegényes volt.

Tovább növelte a kínjaim, hogy a trailer ígérte ismertebb arcok csak feltűnnek és meghalnak, de szó szerint. Minek is írt ebbe alá pl. Justin Hartley? Mondjuk, amennyi szerepe volt, simán el tudom képzelni, hogy két This is us rész között kiugrott egyet a stúdióból ezt felvenni és annyi. Emma Roberts is – ok, mostanában nem akadt sikeres filmje, de ezt miért kellett? A készítőknek poénnak tartották őket egy mondatra feltűnni, aztán kinyírni őket?

Maradt a filmet cipelni a hátán Betty Gilpin, aki női pankrátorként lehet ismerős egy Netflix sorozatból. Pankrátornak hitelesebb volt, noha egy vékony, szőke nőről beszélünk. Amikor itt meghallottam a fedőnevét, Hógolyó… Még a Kutyák és macskák iránt is elkapott a nosztalgia, mert azon jobban szórakoztam. A főgonosz Hilary Swank lett, akitől fájdalom, hogy két Oscar után bevállal egy ilyet. Amikor Gilpinnel egymásnak esnek, újabb film jutott eszembe, amit ennél szívesebben néztem volna. Kill Bill vol.1. – Menyasszony elindul az ázsiai bűnbanda ellen és a kertben összecsap két halálos nő.

Buta a történet, olcsó a látvány és a színészei is sokkal többre érdemesebbek ennél. Amikor az is kiderül, miért történt, ami, csak rosszabbul éreztem magam. Nem simán buta ez a film, hanem nagyon ostoba. Elég csak a végére gondolni. Hasba szúrtak és haldokolsz? Semmi gond! A konyhai lángpisztollyal egy gyors beavatkozás, és máris estélyiben repülhetsz haza. Jobban bele se akarok gondolni, annyira rémes.

Pedig az ötlet tetszett, a menekülés és visszatámadás taktikát szívesen elnézem. De nem így! Hamar elvesztettek, és tényleg azt kezdtem el listázni, mennyi film jut eszembe róla, ami ennél jobb lenne. Tökéletes célpont, beugrott. Az is szórakoztatóbb ennél.

 

The Hunt - 5/2,5 jól indult, de pillanatok alatt lett belőle az ígéretes szereplőválogatás ellenére is szemét.

https://www.youtube.com/watch?v=9nMJ5fcUQ8s

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr5915597286

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása