Szerelmes, mesés, álruhában rejtőző, hercegnős.
Egyszer volt, hol nem volt, egy boldog király. Az országában béke és jólét honolt, udvarában élt egy szamár, mely aranyat ürített. A felesége gyönyörű és kedves, aki egy hasonlóan kivétele leánnyal ajándékozta meg. Ám a királyné megbetegedett, és a halálos ágyán megígértette a férjével, csak olyan asszonyt vesz el, aki szépségben 
és kedvességben felér őhozzá. A gyászév letelte után a király nem talál kedvére való menyasszonyt, míg az egyik tanácsadója fel nem veti, hogy a király lánya lenne a megfelelő. A szépséges királylány tündér keresztanyjától kér tanácsot: lehet az apja felesége? A tündér tippeket ad, mivel nyerjenek időt. Gyönyörű ruhák és az aranyszamár bundája után a lánynak menekülnie kell. Mocskos cselédnek álcázva az egyik szomszédos királyságba bujkál, ahol a megnyerő trónörökös éppen feleséget keres magának…
Perrault meséje is olyan karriert járt be, hogy szinte minden európai nép megalkotta belőle a saját népmeséjét. A magyarban is létezik, csak nálunk nem szegény szamárnak kellett elhullnia a bundáért, hanem a lány az ország összes állatának bundadarabjaiból varratott magának kabátot. (Szeretem úgy képzelni, hogy azért nem kellett állatokat megölni, de lehet, hogy naiv vagyok. Lehet csak egy darab bőrt kivágni? Inkább, mint az egész állattal végezni egy darabka kedvéért.)
Tudom, nem ezen kellene fennakadnom, de a mesefilm első feléből az volt a legmaradandóbb és negatív élményem, hogy szegény szamárnak meg kellett halnia. Sajnáltam azt a szegény állatot. Ám sajnos nem ennyi, amivel bajom volt.
Azon is felhúztam magam, hogy itt mennyire pártolja mindenki, hogy az apa vegye feleségül a saját lányát. Egy ponton még a királylány is azon gondolkozik, hogy szereti az apját, miért ne mehetne hozzá? Még szerencse, hogy a tündér közbeavatkozott.
Ok, lány megszökött. Jött az újabb tétel, ami megviselte az idegeim. Kentek egy kis kormot az arcára, tényleg csak szemernyit, felvette a bundát és mindenki hirtelen világ csúfjának látta? Még csak el se lett takarva a haja vagy az arca. A szamárbőr ráadásul köpenyként volt rajta, még az alakja is tisztán látszott. Nagyon nem hiteles, hogy szörnyszülöttként kezelték egy köpeny miatt.
Igaz, vizuálisan fájdalom ez a mesefilm. Szeretném annak betudni, hogy 1970-es, de még ezt számolva is rémesek ezek a ruhák. A herceg piros kis buggyos nadrágja és a harisnyája… a király akkora válltömése, hogy egy másik ember is elfért volna alatta… a rikító színek, az eltúlzott mindene… belefájdult a szemem. A tündér koktélruhaszerű viselete még a leginkább tolerálható.
Azt még nem döntöttem el, a belevitt modern elemek poénok akartak lenni, vagy azokon is akadjak ki. A végén a tündér és a király helikopterrel megy a királyi esküvőre. Helikopterrel! Egy középkori környezetű világban.
Disney meséket akarhattak utánozni? A betétdalok és éneklések erre engednek következtetni. Sajnálatos módon a színészeik nem énekesek, és a dalok is rémesek. A szemem fájt a ruháiktól, a fülem meg az énekléstől.
A fejem a történet ostobaságai és a nagyon buta vég miatt fájdult meg. Arra már nyoma sincs az eredeti mesének, inkább Hamupipőkét kevertek bele, csak itt nem volt bál. Cipő helyett meg gyűrűt kellett próbálni a hajadonoknak.
Francia mese, de rossz értelemben volt fájdalmas megnézni. Nem segített az sem, hogy olyan főszereplők voltak benne, mint Catherine Deneuve és Jean Marais.
Húsvéti mesedélutánnak szántam, de szórakozás helyett csak bosszankodtam rajta.
Szamárbőr - 5/2 kevés volt az eredeti meséből, nagyon nem szerettem a kosztümöket. A humora is fura.
