Családos, háborús, csodára készülő.
Pepper hőse mindig is az apja volt. A fiú második gyerekként, a bátyjához képest későn született. Nem is nőtt nagyra, rendszeresen piszkálják a környékbeli fiúk, hogy akkora is marad, törpe lesz. James, az édesapja viszont 
mindig fel tudta vidítani, és elhitetni vele, hogy hatalmas kalandok várnak még rá, és minden rendben lesz velük. A II. világháború tombol, és a családokból egy férfinak be kell vonulnia. London nagyon menni is akar, de lúdtalp miatt visszautasítják. Így kénytelen James jelentkezni. Hamarosan hírt kapnak, hogy a férfi valószínűleg japán hadifogságba esett. Pepper és London is a környékbeli, a gyűjtőtáborból most hazaengedett idős japán férfin, Hashimotón élik ki a dühük. Amikor a templomban a hit erejéről beszélnek, Pepper elhatározza, ezzel hozza haza az apját. A helyi pap ad neki egy listát, melyet elvégezve eléggé megerősödik a hite akár egy csodához is. A feladatok között van a barátkozás Hashimotóval is. Ez egy olyan barátság kezdete lesz, mely nem csak Pepper életét, de a családja sorsát is befolyásolja. És vajon mire lesz elég a hit?
Az a gond, nem akarom lelőni a poénokat. Van azon a listán nem egy olyan pont, ami nem csak a kisfiú, de a felnőtt nézők számára is nehezen lenne teljesíthető. Azok a dolgok, amelyek a pontok teljesítése miatt történnek, vagy majd a következmények, azokért érdemes megnézni a filmet.
Ami különben is nagyon szerethető film. A kisfiú szemén keresztül láthatjuk, milyen kevés elég az indokolatlan gyűlölethez és mennyire egyszerű lenne megismerni a másikat, és valami sokkal jobbat létrehozni. A rasszizmus nem csak akkor volt probléma, ha azért a film helyzete pár fokkal extrémebb is.
Ahogy Pepper nekikezd a feladatoknak, ahogy Hashimoto segíteni kezd neki, az egyszerűen aranyos. A kedvencem különben az a pont volt, hogy öltöztessen fel egy meztelent. Egy nagyon cuki megoldása lesz ennek a feladatnak, azon még mindig mosolygok.
Az egész filmnek kellemes a hangulata, a kisfiú miatt tele van gyermeki hittel és csodával. Miközben komoly drámák is vannak, vagy a sorok között, vagy akár teljes fókuszban is. Amikor a bátyja hallgatva a környékbeli bosszúvágyó idősebbekre, bajba keveredik. Nagyon drukkoltam, hogy az öccse hatására még azelőtt észbe kapjon, mielőtt nagyobb baj lesz. Ahogy egy özvegy helyi orvos már azelőtt kerülgetni kezdi Emmát, a fiúk anyját, hogy egyáltalán megjött volna a férje halálhíre. Amikor pedig tényleg élet és halál lesz a téma, az szívfacsaró. Van a filmben egy temetés – ott simán lehet könnyezni a szereplőkkel.
Az is tetszett, ahogy a hit kérdését körbejárják. Úgy van összerakva a film, hogy bármelyik meggyőződéssel nézhető legyen. Aki akar, hihet abban, hogy csoda történt. A szkeptikusok pedig a szerencsés véletlenekkel tudnak kibékülni. Egy azért volt benne, amit még én is túlzásnak éreztem, pedig bírom ezt a kétféle elfogadhatóságot: a Kicsi fiú. A filmben ez Pepper gúnyneve, ahogy az egész városban ismerik. Ki emlékszik rá, mi volt az atombomba neve, amit ledobtak Japánra? A város lakói pedig készek összemosni a kettőt. Ez az egy, ami nagyon nem tetszett.
A szereposztás is egészen korrekt. Nagy sztárok nincsenek benne, de annyi ismerős arc akad benne, hogy ez fel sem tűnik. Az anya Emily Watson, az apa Michael Rapaport, jól állt mindkettejüknek ez a szerep. Hashimoto Cary-Hiroyuki Tagawa, akit mindig negatív szerepben láttam, pedig ez a film alapján mentort is simán tud szerethetően játszani. Lelki szemeimmel már látom is a karatekölyök idős mestereként… Jakob Salvati meg annyira cuki, hogy azzal el is adták a filmet és Pepper karakterét is.
Kellemes meglepetés volt ez a film, érzelmes és családi, jól esett megnézni.
Kicsi fiú - 5/4 aranyos a kiskölyök, a történetben vannak szép elemek. Lélekemelő film, szinte jó mese.
