Katonai szolgálatos, sérülésekkel küzdő, kommandós.
A Bravo számára nem jött el a pihenés ideje, akkor sem, ha egyes tagjainak sok problémát kell megoldaniuk. Jason egy sérüléstől szenved, be kell vállalnia egy kockázatosabb lábműtétet, hogy még a csapattal maradhasson. A felépülést az osztag mellé beosztott doktornő felügyeli, aki egyre többet kezd jelenteni a férfinak. Ám biztos benne, hogy a munkája és egy komoly párkapcsolat nem fér bele az életébe. Ray kislánya kezdi felfogni, hogy az apja veszélyes munkát végez, és olyan kérdéseket tesz fel, amire nem lehet jó válaszokat adni. Clay megismerkedik Rebeccával, aki elkezdi felnyitni a férfi szemét: a világot kommandósként nem mentheti meg. Nem Clay az egyetlen, akinek fel kell tennie a kérdést: miért harcolnak? Miért a sok áldozat?
Az első évadban még az fogott meg, hogy reálisnak éreztem az akciójeleneteket. El tudtam képzelni, hogy valóban így működik és old meg helyzeteket egy kommandós csapat. Ahogy a feladatokat kapják, ahogy begyakorolják és végrehajtják, ahogy a kutyát alkalmazzák az osztagban. Mellette volt magánélet is, de akkor még elsősorban akció sorozatnak néztem.
A második évadban már felfigyeltem arra, hogy akcióban ugyanolyan, de ez már nem köt le. Az újdonság varázsa elveszett, és pl. amennyire érdekesnek találtam korábban, hogyan működik a csapat és benne egy harci kutya, már nem mozgatott meg.
A harmadik évad akcióban ugyanazt tudja hozni, amit eddig is láttunk. Szabadítanak ki túszt és fogságba esett informátort. Fognak el, iktatnak ki veszélyes elemeket. Nem is igen jegyeztem meg ezeket, olyan, amilyet eddig is láttam. Az meg nem tud ennél jobban lekötni, hogy éppen melyik kontinensen lövöldöznek.
A magánéleti szálakban érzem, hogy kell a szappan faktor. Az évad mélypontja Sunny és Lisa viszonya, ami szabályzatba ütközik, titokban tartják, amikor aztán belátják, hogy miért kellett azt a szabályt meghozni, és szakítanak, csak szenved egy darabig mindkettő. Annyira irritáló volt az egész vonal, hogy örültem, amikor vége lett.
Ha már Lisa – idén megpróbálták nekünk megmutatni, hogy ő tisztként és egyfajta hírszerzőként most milyen munkát végez. Ez nem jött át. Alig látom a különbséget az ő munkakörében, és Mandy dolgaiban, aki pedig CIA tiszt. Egy ponton fel is adtam, már meg sem próbáltam megérteni, ki milyen poszton van, és mi a dolga. Kameráról útmutatót ad a kommandósoknak, és kombinál, mit csináljak legközelebb. Kész.
Jason gyötrődését is rossz nézni, de ez legalább olyan reális problémát vet fel, amit jogosnak érzek. Jason küzd a korával, és most sok minden arra mutat, hogy ideje lenne másba fogni, a harcmezőből már kiöregszik. Ugyanezt látom én is, és értékelem, ahogy megmutatják, milyen trauma ezzel szembenézni és küzdeni ellene a végsőkig.
A másik fontos kérdés, ami miatt lekötött az idei évad, annak a kérdésnek a feltevése, hogy az ő munkájuknak van-e értelme, a sok áldozat hozott-e eredményt? Clay és Ray szembesülnek ezzel első sorban. Ray, mert a lányának akar válaszokat adni. Clay, mert változást akar elérni, de csak azt látja, hogy ugyanazt a mocsok melót kell csinálni, igazából nem oldanak meg semmit. Ez szépen gyűrűzik feljebb is, az évad végén nagyon erőteljesen mutatva, hogy ugyanazokat a köröket futják újra és újra – Jason első nagy fogása egy terrorvezér likvidálása volt. Jason volt az is, aki a férfi kisfiát kihozta a bunkerből. Most az a gyerek felnőtt, és ugyanolyan terrorista vezető lett, mint az apja volt. Jason nagyon-nagyon nem akar arra válaszolni, hogy akkor mi értelme volt bárminek is.
A színészekben nincs változás, Rebecca szerepére érkezett Adelaide Kane. Egyelőre ok.
Kíváncsian várom, innen merre tovább a Bravo Csapatnak.
Seal Team - 5/4 az akció részek már nem fognak meg, a magánélet is szappan, de jó a kérdésfeltevés idén.
