Lelkiismerettel küzdő, rendőrös, testvéres.
Egy álmos kisvárosban megrázó bűntény történik. Egy fiatal lányt találnak holtan. Az ügyet egy testvérpár, Joe és Chrissie igyekeznek megoldani, akiknek már az apjuk, Lenny is rendőr volt. Olyan történeteken nőttek fel, hogy egy kevésbé bürokratikus rendszerben hogyan lehetett rávenni a bűnösöket, hogy megfizessenek a tetteikért. Így, 
amikor biztosak benne, hogy megtalálták a lány gyilkosát, egy helyi rosszhírű férfit, és el kell engedniük bizonyíték hiányában, egy részeg estén az apjuk módszeréhez nyúlnak. Elkapják Jasont, kiviszik a partra, és megásatják vele a saját sírját. Egy megjegyzésétől Joe annyira felhúzza magát, hogy az ásóval odacsap, és a férfi belehal az ütésbe. Igyekeznek eltussolni a történteket, de a lelke egyiknek sem nyugodt. Pláne, amikor Robert, az osztag egy másik nyomozója elkapja a valódi tettest. Egy ártatlan vére szárad a lelkükön.
Elkezdtem nézni ezt a filmet, és komolyan azon gondolkodtam, skandináv krimit sikerült-e kiválasztanom. Az gyanús volt, hogy Joe nagyon ismerős, mint egy fiatalabb Paul Bettany, de különben simán lehetne egy svéd krimi. Majdnem végig filozofáltam a kérdésen. Végül Mark Strong döntötte el a kérdést, ő biztosan nem ment svéd vendégjátékra.
Nem skandináv krimi, de tartom, hogy nyugodtan lehetne az is. Minden stíluselem benne van, ami miatt ez beugrott.
A hangulata roppantul lélekölő. Szenved itt mindenki, szakmától és kortól függetlenül. Az idős rendőr, aki már annyira szenilis, hogy nem ismeri meg a gyerekeit és csak néha van egy-egy tiszta pillanata. A testvérek, akik nem elég, hogy gyilkosok lettek (ok, Chrissie inkább csak bűntárs), ráadásul még csak nem is egy gyilkossal végeztek. A családjaik, akik nem értik, mitől lettek ennyire depressziósak és mi a baj. A másik rendőr, aki magányosan pengeti a napokat, csak vegetál. Jason anyja, aki nem érti, mi történt a fiával, de retteg, hogy valaki bántotta. Nincs egyetlen figura sem, aki ne lenne kikészülve vagy nagyon rossz állapotban.
Nem is jó ezért nézni, mert csak azt dönthetjük el, kinek a nyomorába akarunk belemerülni. Krimi, de olyan erős drámai felhanggal, hogy nem lehet kicsit sem szórakoztatónak találni.
A színészi játékból is az jön vissza leginkább, hogy szenvednek a karakterek. Nem is emlékszem, mikor láttam Paul Bettany olyan filmjét, amiben annyira kikészülhetett, mint ebben. A teljes összeomlást lejátssza, kész kálvária, amit a vászonra tesz. Brian Cox nem tartozik azokhoz a színészekhez, akikkel szimpatizálok, de azt kétségtelenül elkapta, ahogy a szenilitás miatt változik a férfi egész karaktere. A kedvencem az volt, ahogy a váltást hozta. Amikor magánál és hirtelen elszáll, mintha az agyában lekapcsolták volna a lámpát – vagy fordítva, ahogy kitisztul a tekintete.
Látványvilágra semmi különös nincs benne, de mivel annyira a belső drámákon van a súly, nem is éreztem fontosnak, hogy mutassanak valami többet. Mit lehetett volna? Bűntudat, gyötrődés, ezekről szól a film, és ezek nem igényelnek külső megjelenítést.
(Különben még a táj miatt is elmenne skandináv kriminek, ahogy ott a tenger közelsége, meg az a sok homok.)
Ami még megfordult a fejemben, hogy Mark Strong nyomozója kapott egy mondatot, ami túlzottan előrevetít mindent, és előre elmagyarázza, mit nézünk. Ő állapítja ugyanis meg, hogy nem azt a gyilkost kell sajnálni, aki lebukik. Azt, aki nem. Akit aztán kínozni fog a bűne, és hiába van szabadlábon, igazából nem szabad. A film e mondat után pontosan ezt mutatja be. Joe megússza, és mégis beletörik a családjával.
Nem rossz film, csak a skandináv krimikhez hasonlóan – igen, nekem ez nagyon skandináv krimis, tény – ezt is kész fájdalom végignézni. Nyomasztó.
Vér - 5/3,5 meglepődtem, hogy nem skandináv krimi. Lehetne. Annyira depresszív… nem jó nézni.
