Minden napra egy film

Minden napra egy film

Hamilton

2020-as film

2020. augusztus 20. - BBerni86

Felfelé törő, életutas, zenés, történelmi.

Egy szajha és egy skót tengerész fattyának született. Gyerekként súlyosan megbetegedett, és meg kellett volna halnia az anyjával. De nem adta fel. 14 éves korára kereskedelmi trösztöt vezetett. Amikor egy hurrikán mindent 8_20hamilton.jpgelsodort, a helyiek gyűjtöttek neki, hogy New Yorkba mehessen és tanulhasson. Jogásznak készül, korábban akar diplomázni, és részt venni a forradalomban. Hamar George Washington mellett találja magát, aki hű emberét viszi magával a kormányzatába is. A pénzügyminiszteri székig jutó Alexander Hamilton jól nősül, egy gazdag Schuyler-lányt vesz el. Soha nem nyugszik, több területen is alakítja az országot és nélkülözhetetlenné teszi magát. A törekvéseiben gyakran ütközik Aaron Burr-rel, aki egy sérelmet követően párbajra hívja a férfit.

Megkerülhetetlen, hogy ne kerüljön szóba a musical. A maga idején a Wicked tudott világszinten ismert lenni, de ami a Hamilton kapcsán van, az bőven több Óz ellenfelének sikerénél. Iszonyat sok Tony-díjat vitt haza, és máig kulturális alap. Nem egy filmben idéznek belőle – legutóbb a Billions aktuális évadában hallottam – és nem egyszer Hamilton jegyekkel fizetnek le valakit. Ha magyar szintre vetítem, kb. olyan lehet még mindig jegyet szerezni a Hamilton előadásokra, mint nálunk a Pál utcai fiúkra.

A filmet, ami musical film, viszonylag hamar elkészítették. Meg is indult érte a harc: több nagy stúdió és a Netflix is meg akarta venni. Végül a Disney nyert, ami már csak azért sem lepett meg, mert Lin-Manuel Miranda és Jonathan Groff is dolgozik a Disneynek. (Miranda pl. a Vaiana betétdalát énekelte, és ott volt az új Mary Poppins filmben. Groff pedig Jégvarázs szinkronhang.) Bár több musical ki lenne adva így is…

Alapvetően egy színházi előadást vettek fel, de bevágtak máshonnan származó felvételeket is, és sikeresen hoztak össze egy filmes színház élményt. Iszonyat energiák vannak a darabban és az előadásban, ez pedig a felvételen is ott van. Nem véletlen, hogy hosszú, de észre sem veszi az ember, hogy a végére ért. Nézeti magát.

Alexander Hamilton életútját követjük végig, kiemelve a nagy pillanatokat. Akadt ilyen bőven benne. Azért, minimálisan nem árt utána olvasni a kornak és az életműnek, mert egy musical azért nem tud úgy történetet mesélni, mint egy hagyományos film flashback elemekkel. Érthetőbb, ha tudjuk, mit nézünk. Bár nem kötelező, annyira odafigyeltek, hogy összekössék a pontokat, és a hiányzó éveket legalább pár mondatban ismertessék.

Tetszett, ahogy egymás mellé van téve végig Burr és Hamilton története. A lényeges eseményeknél érintik egymás útját, és egykori barátokból válnak ellenfelekké. Alapvetően más a két ember személyisége, és ebből ered majd a konfliktus is. Hamilton cselekvő egyén, aki a maga képére alakítja a világot. Nem győz eleget tenni, elébe megy a dolgoknak. Burr viszont mindig kivár, és a nyertes oldalra áll. Az is a mottója, hogy rejtse az érzelmeit és a véleményét, csak várja ki a döntő fordulatot, és álljon a nyertes mellé. Nem is voltak nagy zuhanások az életében, de kiemelkedően nagy győzelmek sem.

Lin-Manuel Miranda darabja, nagyon sok tekintetben. A főszerepet eljátszotta és énekelte, megírta és a zene is az övé. Ez szép teljesítmény, és így nem annyira feltűnő, hogy nem ő a nagy énekes a darabban. Burr és Angelica, de még Eliza is sokkal nehezebb, jobb dalokat kap.

Dalok és zene. Ez az egyik, amivel a Hamilton más, mint sok más. Játszik az irányzatokkal és zenékkel. A klasszikus musical dalokon túl pl. rap is akad benne.

A színészek a másik. Teljesen mindegy volt a faji hovatartozás, nagyon vegyes a stáb.

Személyes dráma, egy nemzet születése, fülbemászó dalok – itt sikerült a színházi élményt filmes élményként is eladni. A dallamtapadás pedig garantált.

 

Hamilton - 5/5 korunk egyik jelentős darabja. Több tekintetben forradalmi. A Disney korrekten adta ki.

https://www.youtube.com/watch?v=DSCKfXpAGHc

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9516170936

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása