Iskolát mentő, szellemes, kamaszos.
Buxley Hall tekintélyes katonai bentlakásos iskola, melyet az egykori tábornok leszármazottja vezet. Ám a modern időkben nem életképes már az intézet. Súlyos anyagi gondok merültek fel, és a pénz nyomában Joe hajlik arra, hogy engedjen pár dologban. Eddig ez egy fiúiskola volt, de egy lányiskolával egyesülve növelhetnék a diákok 
számát és a bevételeket. Joe ezt úgy szeretné végrehajtani, hogy a lányokat elkülöníti és az igazgatónőjüknek tényleges hatalmat nem ad az intézményben. Plusz, új diákként érkezik a gazdag Jeremy, aki szülei halála óta egyik intézetből kerül a másikba, mindenhonnan megszökik. Ha itt megmarad, a gyámja olyan összeget ad, mely kellene a túléléshez. Az egyik lány miatt hajlik is arra, hogy innen ne szökjön. Csak éppen a pénzére pályázó nénikéje magának akarja a vagyont. Csak éppen a feléledő szellemek hiába akarnak jót, nem mindig sikerül elérniük azt…
Az első meglepetés, hogy ez a film 1980-ban került bemutatásra. Ahogy néztem, sokkal idősebbnek gondoltam. Ha tippelnem kellett volna, a hatvanas évekbe helyeztem volna a cselekményt. Nagyon sok benne az olyan részlet és az életérzés, ami valahogy korábbinak érződne.
A második, hogy ez egy Disney-film. Ok, nem moziba, csak tévére készítették, de akkor is az egeres stúdió hozta össze. Többet szoktam várni és kapni is egy Disney alkotástól.
Igaz, ha nagyon belegondolok, azért ebben is megvannak a tipikus Disney elemek. Ahogy mindenki szépen párjára talál. Jeremy Posie mellett horgonyozik le, ahogy arra is van erős utalás, hogy Joe az igazgatónőben nem csak egy kollégát talál magának. Ám itt még ezek a szálak is annyira csak sugalltak, hogy szerelmi szálról nem is lehet beszélni. Érzed, hogy párba rendezik őket, és mi van főleg a felnőttek között a sorok között, de még csak nem is akarnak utalni nekünk mélyebb érzelmekre. A gonoszokkal is ezt csinálják: a nagynéninek férje van, de köztük sem szenvedélyt látunk. A film közben kiderül az is, hogy a házasságukat nem szerelem motiválta, hanem mindenki gazdagabbnak hitte a másikat, mint amilyen az valójában volt. (A szellemek között sem volt tiszta, hogy egy házaspárt vagy egy testvérpárt látunk. Mivel Joe a tábornok leszármazottja, a feleségének kellene lennie, de ez se derül ki.)
Ez az egyik, amitől olyan réginek érzem a filmet. Még egy gyerekfilmbe is túlzás, hogy ennyire száműzve van a szeretet, szerelem tematika.
Amilyenek a szereplők tulajdonságai. A kissé merevnek tűnő férfi, aki a végére felenged. A rossznak titulált fiú, aki igazából nem is az. A pénzéhes rokonok. Még a szellem is, aki némi galiba okozása után a helyes irányba tereli az eseményeket. Annyira ismerősek más alkotásaiból a stúdiónak… (Pláne, ahol még a színész is Disney-tipikus.)
A látványán sem látni, hogy 1980-ban készült. Ok, tévés, nem szabad egy mozifilm színvonalát várni, de ez akkor is kevés. A szellemek annyira embernek néznek ki, hogy ha nem jelzik külön, hogy szellemek, nem tűnik fel. Amikor el- vagy feltűnnek, az szinte semmi. Ebbe lehetett volna valami ötletet, látványt belevinni, de ezek elég unalmas szellemek. Még csak alakot váltani, vagy kísérteni se tudnak.
A téma se olyan, amit 1980-ban kellett volna vesézni. A női egyenjogúság igaz, ma is téma, de itt még csak azon a szinten tartanak, hogy az iskola legyen koedukált vagy sem. Ennél már csak az fájt volna jobban, ha a színes gyerekek oktatásán vitatkoztak volna. Csak fehér suli, vagy sem? Ahogy ezt leírtam, rájöttem, hogy nincs is más, csak fehérek benne. A legnagyobb faji másság, a hogy nagynéni férje olasz.
Nem sok a cselekmény, a poénok semmilyenek, és végig azt éreztem, hogy ezeket a témákat már a 80-as évek előtt is meghaladták. Aranyos, de unalmas és elavult.
Kísértetek Buxley Hallban - 5/2 nem volt se nem igazán izgalmas, se nem humoros. Érezni, hol a poén, csak nem vicces.
