Családi háborús, összetartós, nevelős.
Ed megözvegyült, és nagyon hiányzik neki a felesége. Ez a mindennapokban is olyan helyzetet eredményez, hogy a lányának rendszeresen át kell jönnie és károkat elhárítani. Most éppen azért, mert az apja nem boldogult az önkiszolgáló kasszával, és fizetés nélkül távozott a boltból, majd agresszív volt a biztonsági őrrel. Azt találja ki, 
hogy az apjának hozzá kell költöznie. Hogy helye is legyen, a fiának, Peternek kell átengednie a szobáját és felköltöznie a padlásra. A gyerek ezt nehezen viseli, és a barátai is uszítják az iskolában. Így háborút hirdet a beköltöző öreg ellen, aki bele is megy a játékba pár szabállyal. Így megindulhat a borotvahab kicserélése, a bútorok szétszerelése, a házi feladatok meghamisítása és az egyéb játszmák, melyek közben jól is szórakoznak, és kisebb fájdalmak mellett mindketten ráébrednek, mennyire fontos a család az életükben.
A fiatalságot és a szépséget bálványozó kultúrában élünk – elég csak bekapcsolni a tévét, és megnézni a reklámokat. Az öregség pedig nem szép – nem is régen olvastam, hogy az öregek otthona sem véletlen találmány. Nem szívesen emlékszünk az elmúlásra és a test hanyatlására. Ha színész az ember, gond is, hogy mit kezd magával, ha már kiöregedett a saját karaktereiből. Van, aki akció papának áll, egyesek aprópénzre váltják a korábbi karrierjük, de azért akadnak még olyan darabok is, amire azt tudom mondani, igen, valahogy így kellene.
Robert de Niro nem először játszik nagyapát - hitelesebb is annak, mint fiatal apának volt az Irishman történetében – de most sokkal szimpatikusabban teszi, mint amikor Zach Efron felforgató öregét alakította.
Nincsenek olcsó és alpári poénok, ez valami olyasmi, amire azt tudom mondani, hogy méltósággal megöregedni és felvállalni, hogy igen, már nem vagyok húszéves, de vannak még dolgok, amiket tudok. Ezért is emelném ki, amikor az unokák vs. nagyszülők kidobós meccset játsszák a filmben. Meg sem próbálják utánozni a 10-12 évesek ugrálását és gyorsaságát, hanem azt mondják, azzal dolgozunk, amit tudunk, amiben jók vagyunk. Ki is jön egy döntetlen. Ez a hozzáállás már félig eladta nekem a filmet.
Úgy van benne agyon nyomva a család fontosságának üzenete, hogy nem éreztem úgy, a számba akarják rágni. Része a cselekménynek, miközben zajlanak közben az események. Itt simán belefér, hogy egy családi ünnep kedvéért tűzszünetet kötnek. Vagy segítenek egymásnak, akkor is, ha éppen háborúst játszanak. Ahogy segítenek az iskolai zaklató ellen, vagy amikor horgászni mennek.
Jól estek ezek a családi percek, miközben ez egy vállalható családi komédia is, amiben olyan humor van, ami kisebbeknek és nagyobbaknak is vállalható. Ok, vannak sokat látott klasszikusok – pl. a tisztálkodószerek kicserélése más vegyi anyagra, vagy az étellel való szórakozás, de akadnak új és jó ötletek is. Miközben igazán nem durvulnak el – itt végig megmarad az érzés, hogy ők egy család, és inkább játékosan marják egymást, mint halálosan komolyan.
A színvilág is ilyen, színes és szórakoztató, jó nézni. Nekem nagyon megvolt benne az a feelgood érzet, ami a cselekmény sajátja is.
Bejött a szereposztás is. Azt már írtam, hogy de Niro szimpatikus volt itt nekem. De helyesek a gyerekek benne, és a nyugdíjas csapatot is perfektül összerakták. Jane Seymour és Christopher Walken is szerethető, helyes figurákat kaptak. Uma Thurman is helyt állt felelős, szimpatikus családanyakánt, bár remélem, azért nem ragad ebbe a szerepbe úgy bele, mint Jennifer Gardner.
Meglepően jól szórakoztam rajta, nekem újranézős családi film lesz.
Nagypapa hadművelet - 5/4,5 jópofa családi komédia a Dennis, a komisz szellemében. Még a szereposztást is bírtam.
