Minden napra egy film

Minden napra egy film

Mérgező rózsa

2020. október 23. - BBerni86

Szülővárosba hazatérő, csalást leleplező, magánnyomozós.

Carson Phillips előtt egykor szép jövő állt: nagyon tehetséges futballista volt, a profi karrier sem lett volna elérhetetlen. Ám nem sok választást hagytak neki: csal, vagy pórul jár. Carson felismerte, hogy menekülnie kell és elköltözött. A sportot is otthagyta, nyomozó lett belőle. Évekkel később egy olyan esettel bízzák meg, amely miatt 10_23mergezo_rozsa.jpgvissza kell térnie, közel 25 év után. Az öregek otthonában nem tudnak a rokonai elérnie egy öreg hölgyet. Carson bemegy, Barbarát akarja meglátogatni, de az ápolónő, majd az orvos is elküldi. Kifogás mindig van, miért nem látogathatja meg az asszonyt. Valami zajlik az intézetben. Közben egykori szerelme, Jayne is a segítségét kéri. A lánya, Becky a város sztárfocistájához ment hozzá. Happy azonban csúnyán bánt bele, csalta és verte. Amikor Happy a pályán összeesik, mérgezésben meghal, Becky a gyanúsított. A szálak Rose bárjában érnek össze, aki a környék bűnkirályának, Dokinak a lánya.

Mindenkinek van egy heppje. Az enyém a szereplők kora. Mániásan számolom, ki hány éves – regényben is –, filmen ehhez hozzájön, hogy mennyinek mondják a karaktert, és az őt játszó színész igazából mennyi. Így találtam ki egy fejezet után az egyik Dan Brown-könyv csavarját. A szereplők korát számolgattam, és abból rájöttem a családi viszonyokra.

De, amiért itt ezt felhozom. Az még ok, hogy Travolta igyekszik a lányának segíteni a karrierje beindításában, és itt valóban Travolta lánya játssza a karaktere gyerekét. Vagyis, abba nem lehet belekötni, hogy nem lehetne a lánya, mert tényleg az. Viszont, a matek nem jön ki sok más tekintetben.

Carson 24 éve hagyta ott a szülővárosát, fiatalemberként, a húszas évei elején. Vagyis, most a negyvenes évei végén jár. A barátnője valamivel fiatalabb volt nála, de csak 1-2 év különbségről beszélünk. Ehhez képest a főszereplő, John Travolta 65 volt a forgatás idején. A szerelmét játszó Famke Janssen 10 évvel fiatalabb nála. 20-10 évvel idősebbek a színészek, mint a karaktereik. Ez pedig ebben a filmben nagyon látszott. Kb. olyan érzésem volt, mint amikor egy béna katasztrófafilmben Devon Sawa és Kate Bosworth játszottak huszonéveseket. (Nem mellesleg, az is egy Travolta-film volt.) Egy jobb filmen is nagyon zavart volna, ebben meg még annál is jobban.

Mert a történet nem lep meg. Annyira látszik az összes karakteren, hogy simlis, vagy majd a jó oldalon áll. Brendon Fraser Dr. Mitchelljére szavaim sincsenek. Az csak egy dolog, hogy úgy néz ki, mintha Fraser kitömött és kopaszodó bábja lenne, de hogy lehetne ez az ideges, átlátszó alak sikeres csaló? Morgan Freeman is gyenge karaktert kapott, de Freeman beletett mégis annyit, hogy érezzük, az egykori barát milyen veszedelmes ember lett, és egy-egy tekintettel, hangsúllyal érzékeltetni is tudja a hatalmát.

Egyik nyomozás sem kötött le. Az öregek otthonában annyira átlátszó a helyzet, hogy az már a röhejes szintet is eléri. Happy halála egy fokkal jobban van tálalva, de az elejétől ott vannak a nyomok, mi történt. Hiszen hogyan ismerjük meg Becky karakterét is? Erőt gyűjt, hogy agyonlője a férjét, aki Rose-zal kavar. (Csak azt nem értem, ha annyira Rose megszállottja volt, minek vette el a másik nőt?) Azt tudjátok, milyen módszerrel végeznek statisztikailag leggyakrabban a nők az áldozataikkal? Úgy van, méreggel.

A végét is rühelltem. Értem, hogy akar ez Carson számára happy end lenni, de akkor sem tetszett. Igaz, a film sem.

Próbálok egy pozitív gondolatot találni a végére, de nem megy. Hiába regény adaptáció.

Én annyira még nem is utáltam, mint a kritikusok. Iszonyat alacsonyan állnak a százalékai, és nem is sokan nézték meg. Bukás, mondanom se kell.

 

Mérgező rózsa - 5/2 kiöregedett színészek, tipikus és érdektelen történet, előrelátható fordulatokkal. Kevés!

https://www.youtube.com/watch?v=P6So71lcVdI

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2816255014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása