Felfedezős, családi viszályos, veszélyeket vállaló.
Roald és Leon még gyerekek, amikor az apjuk egy földgömbön elmagyarázza nekik, hogy az ember már szinte mindenhol járt ezen a bolygón. Olyan terület, amely még felfedezőre vár, csak kettő maradt. A két sark, a hó és a jég birodalma. Roald már gyerekként arra kezd el edzeni, hogy egy napon ő jut el ezekre a helyszínekre egyedül. 
Felnőttként sem adja fel az álmát, és míg bátyja, Leon az anyagi eszközöket teremti elő az útjaihoz, Roald egyre jobb nevű felfedező lesz. Amikor az angolok északon beelőzik, gondol egy nagyot, és megfordítja az induló küldetést. Észak helyett délre mennek, és Roald Amundsen lesz az első ember a Déli-sark szívében. Nevet szerez, híres ember lesz, de a megszegett ígéretek olyan küldetésekre vezetik, melyekben nincs benne a szíve. Összeveszik a testvérével is, aki nem bírja nézni, hogy tékozolja el mindenüket az öccse az álmait kergetve. A szerelmi élete is bonyolult: nem nősül meg, a házas asszonyok rajongója.
Amundsen neve olyan, amit mindenki ismer. Az már más kérdés, hogy hányan tudnák a keresztnevét is megmondani, vagy pontosan elmondani, mit fedezett fel és milyen elsőségeket tulajdonít neki a történelem. Ez a film egyszerre ad választ ezekre a kérdésekre, és igyekszik közel hozni az embert is hozzánk.
Ami rögtön egy merész vállaláshoz vezetett. Roald Amundsen nem hízelgő portrét kapott. Nagyon sok olyan döntése volt, amelyek erősen megkérdőjelezhetőek, önzőek és vitathatóak. A magánéletéből sem egy könnyen szerethető férfit mutatnak be. Mondanám, hogy a nagyságnak ára van, de itt a film ennél többet közvetít. Egy olyan ember portréját rajzolja meg, aki semmilyen kompromisszumra nem hajlandó. A bölcs tanácsokat sem fogadja meg, mindig azt kell tennie, amit eltervez, akkor is, ha tudja, hogy ezzel a szakadékba rohan. Nem veszi észre, nem értékeli, mások milyen áldozatokat hoztak, előtte mindig csak az én van, nagyon egomániás. Érdemes megnézni, hogy állít be magáról remek híreket, emberbaráti képet, miközben a kép elkészülte után mindent hátrahagy és folytatja énközpontú életét.
Annyira elmennek negatív irányba, hogy a film nagyjának elbeszélője a testvér lesz, aki haragszik rá, és így felmerül az is, hogy zordabb a kép, mint a valóság. Mondjuk, amilyen dolgokat csinál Amundsen karaktere már a jelenben, nem éppen azt támasztja alá, hogy túlzó volt a kép. Amikor a saját bátyjával nem hajlandó kezet fogni…
A magánéleti szálak nem is tudtak lekötni, inkább bosszankodtam miattuk. A végére, amire szinte valami kultusz volt Amundsen felé, kifejezetten irritált, ahogy a nők bálványának állították be. Abszolút nem értettem, hogy Bess mit látott benne, és miért lett volna képes elválni is egy ennyivel idősebb, sok tekintetben rozoga öregért.
A szakmai rész, amilyen újításokat hozott a sarkkutatásban, maguk az utak, ezek voltak, amelyeket nagyobb érdeklődéssel néztem. Amit ma természetesnek veszünk, pl. a szánhúzó kutyák használatát, akkor forradalmi újdonság volt, amit Amundsen honosított meg. Ok, azért azt nem szívesen hallgattam én sem, hogy milyen többfunkciós egy szánhúzó kutya. Nem csak elvisz az úton, de ha az élelmiszerkészletek vészesen megcsappannak…
Kivitelezésben felemás érzéseim voltak. A modern társadalmi környezet egy korrekt, kosztümös közeg, jól megfogva pl. a brit felfedezők egyesületét és annak minden sznobizmusát külsőségekben is. A sarki utak elbírtak volna több látványelemet, de azzal a hitelesség esett volna. Ha nem voltak látványos nagy kalandok, nem tették bele őket. Talán egyszer támadt Amundsenre egy medve, de azt is hamar elintézték. Ez nem Leo kalandja…
Amundsen maga nem volt szimpatikus, és ezt Hagen el is kapta. Waterston meg halovány.
Egyszer érdekes volt megnézni, de nem lesz egy újranézős darab.
Amundsen - 5/3 vannak érdekes elemei, de az izgalom kimaradt és meglepő módon ellenszenves a hőse.
