Trollokat egyesítő, zenés, különbségeken túljutó.
Pipacs királynő lett, és mindent jól akar csinálni. Megvannak a maga tervei, bulijai, és észre sem veszi, hogy Ágas mennyire küszködik, hogy kibökje, nem csak a barátja akar lenni, hanem több is annál. Amikor levél érkezik a Rockkirálynőtől, a trollok egy eddig elrejtett valósággal kell, hogy szembenézzenek: nem csak ők vannak. Valaha minden troll együtt élt és zenélt, de rájöttek, hogy egymás zenéjét unják. Szétosztották a zene húrjait, és mindenki 
megalapította a maga városát a maga zenéjével. Ők a pop trollok, akik vidámak, táncolnak, könnyedek. Pipacs szereti a gondolatot, hogy újra összehozzák az összes trollt, így a pop húrjával megszökik – csak Ágas és egy potyautas tart vele. Ott aztán szembesülnie kell azzal, hogy Barb nem egyesíteni akarja a trollokat, hanem egy zene alatt tartani mindenkit, ami a rock. Pipacs még így is az összefogásban látja a reményt, és képtelen meghallani a többiek jó tanácsait. Lehet, hogy már késő lesz, mire megérti a lényeget?
Visszasírom a saját gyerekkorom, amikor az Aladdint meg Az oroszlánkirályt néztük a moziban. Találok még ma is értékes és jó meséket, lassan esedékes lesz a Klaust is elővennem, aminek meg kellett volna nyernie az Oscart, de sajnos a Trollok nem az a mese, amit a mai jóságok közé tudok sorolni.
Az első azonban sikeres lett – mondjuk, abban volt olyan zene, ami fülbemászott és nem lehetett tőle szabadulni, ha maga a mese felejtős is. Most meg itt a folytatás, és se dallamtapadásom nincs, se a történet nem tett rám mélyebb benyomást.
Pedig az alapötletet még díjaznám is azzal, hogy nem csak a pop trollok vannak, hanem megismerhetjük pl. a country, a komolyzene vagy éppen a rock troll világot és zeneiséget. A gond azzal van, hogy ezeket szinte csak említik. A legtöbb még egy rendes dalt sem kap, és amit mutatnak belőlük, az lényegében kapott egy popos alapot. Leginkább a rockon vettem ezt észre, de bármelyik másikat is említhettem volna. Az sem tetszett, hogy mennyire egy dimenzióban gondolkodtak egy-egy stílus kapcsán. A pop sem csak az agyatlan, vidám tánczene, ahogy a country sem csak a ballada.
Pedig az üzenet ma is aktuális, és szerintem amíg nem vagyunk mind egyformák, aktuális lesz. Ha mindenki egyforma, akkor harmónia sem létezik. Attól színes és izgalmasabb minden, hogy nem egyformák a trollok, a zenék és az emberek sem. Annyira unalmas lenne, ha a világ tele lenne ugyanolyan lényekkel…
A mese története egyszerű, és könnyen feldolgozható. Nem különösebben izgalmas, nem okos, csak olyan semmilyen. Egy ötleten mosolyogtam jót: a rock zombikon. Különben egy küldetéses, utazós mese, amit még igazán kalandnak sem mernék nevezni.
Van viszont sokféle szín és szemfájdító árnyalatok sora. Harsány ez a film, a maga módján látványos, de szépnek nem tudom nevezni. Nekem nem tetszettek a figurák, a trollok külleme és a városaik sem. Gyereknek valószínűleg jobban bejön, lekötik a szemüket a színek, formák és az egésznek a bolondossága.
Azzal is szenvedek, hogy nem bírom Pipacs királynőt. Tipikusan az a meseszereplő, aki az agyamra szokott menni. Harsány, nem gondolja át a dolgokat, csupa napfény és derű indok nélkül is. Mondjuk, azt jól kihangsúlyozták vele, hogy a mesében milyen a pop.
Még a zenéje se fogott meg. Angolul egy fokkal jobb, de nincs olyan slágere, mint az elsőnek.
Egyszer meg bírtam nézni, de már előkeresem a Klaust. Az az én mesém karácsonyra.
Trollok a világ körül - 5/3,5 nem szeretem a grafikáját, nem éreztem a hangsúlyozott sokszínűséget, de elment.
