Becsületért küzdő, bosszút álló, kosztümös.
Yakovlev veterán katona és nemes, aki az 1800-as években Pétervárra költözik, és abból él meg, hogy mesterien lő. Ha valakit sérelem ér a nemese körében, a becsülete védelmében joga van párbajt vívni életre-halálra. Ez lehet a klasszikus egymásra lövés, orosz rulett és egyéb módon is. Yakovlev híre gyorsan lesz rossz, felismerik benne a hivatásos párbajozót, aki pénzért cserébe bárkit párbajba ugraszt és kivégez. A férfinak csak a pénz számít, 
amivel egy halott nemesi család nevét akarja visszavásárolni. Ám egy ponton érdekelni kezdi, kinek a megbízásából gyilkol és miért. A cári nagyhercegnő szeretője, a befolyásos Beklemishev báró rángatja a zsinórokat, és most éppen a csinos hercegnőre, Marthára akarja rátenni a kezét – elsőként Yakovlev kap parancsot a nő öccsének kivégzésére. Nem sejtheti, hogy Yakovlev, aki csak felvette ezt a személyiséget, régi ellenfele, aki most megragadja az alkalmat, hogy megfizessen neki egy régi tartozást.
Hiába, szeretem a nagyívű, történelmi kosztümös filmeket, ha van bennük kellő romantika. Ebben a filmben pedig megvolt az esély, hogy valami ilyesmi legyen. A fatalista fiatal nemes, akinek titka és elszámolnivalója van. A gazdag és szépséges örökösnő, aki a fejét akarja, de aztán rádöbben, hogy rossz oldalon kereste a szövetségeseket. A korrupt báró, aki a befolyásos szeretője miatt azt csinál, amit csak akar.
A gond csak az, hogy nincs eléggé kidolgozva a film cselekménye és nem egyszer azon kaptam magam, hogy röhejesnek éreztem a történéseket benne. Főleg, emberi és érzelmi oldalról. Egyszerűen nem volt se értelmes, se érzelmileg indokolt, ahogy a szereplők alakítják a sorsukat és ahogy viselkednek. Beklemishev azt állítja Marthának, hogy szerelmes belé – miközben semmit nem remélhet tőle, a cári kedvese megtiltotta, hogy a nőhöz érjen. De ha nem is így lenne: mi értelme van azzal kezdeni az udvarlást, hogy megöleti a nő fivérét, aki a lány egyetlen rokona és akit szeret? (Az egyetlen tényleg ártatlan a filmen. Sajnáltam is.) Az olyan röhejes is különben, ahogy azt mondogatja, hogy neki csak a szerelem számít – aztán azért kell a fiatal nemeseknek halnia, mert meg merték kérdőjelezni a pénzügyi helyzetét, ami nem volt éppen rózsás. De Martha is bőven felkerülhet a listára. Az egyik jelenetben még azt magyarázza Yakovlevnek, hogy ki nem állhatja és egy semmirekellő gyilkosnak tartja, egy jelenettel később meg a szeretője lesz és szerelmi vallomásra vár.
(A szerelmi szál különben is borzalmas. Minden fél részéről. Mit lát a nagyhercegnő egy idősödő, nem különösebben szép férfiban, aki szeret másokat bántani? Mégis, mikor lettek érzelmek Martha és Yakovlev között?) Az már csak hab a tortán, hogy mennyire röhejesnek találtam, hogy szerelmi együttlétek helyszíne nem egy lakás, pedig nemesekről beszélünk, akiknek palotáik vannak – hanem hintók. Filmen is röhejesen mutatnak a hintós hempergések.
Yakovlev története van viszonylag korrekten elmesélve – aki hideg párbajozónak tűnik, aztán a film előre haladtával kiderül, kit rejt az álca, mi a története és miért küzd. Meg lehet kedvelni, és a forgatókönyv kegyesen megbocsátja neki a film eleji hideg mészárlásokat is. Az különben ad neki egy pluszt, ahogy a primitív törzsek varázslata szinte védi a golyóktól. Ahogy valósággal fut a halál kezei közé, de mindig túléli a lövéseket, merényleteket…
Csak éppen furcsa zárást kap a film: most mi lesz? Nem derül ki, se a neve és a bosszúja kapcsán, se a Marthával való kapcsolatában mi lesz vele.
Volt benne lehetőség, egyszer meg lehetett nézni fájdalmak nélkül, de azért hiányérzetem van.
A párbajhős - 5/3 túl sok a lyuk a cselekményben, a karakterek gyakran furcsák – érdekelt, de nem jó film.
