Minden napra egy film

Minden napra egy film

Gyere apához

2020. december 29. - BBerni86

Családegyesítő, csapdába sétáló, piszkos ügyekkel teli.

Norval élete kisiklott már egyszer, de most kezd jobban lenni. Letette az alkoholt, próbál dolgozni és rendezni a dolgait. Ekkor kapja meg az apja levelét, aki elhagyta jó 30 éve, 5 éves korában. A férfi egy esélyt kér, hogy rendezzék a kapcsolatukat. Norval elutazik hozzá, de Brian meglepően rideg és durva vele, mintha arra játszana, hogy idegileg kikészítse a fiatalembert. Norval már azt kezdi érezni, hogy az apja legszívesebben megölné, és nem békülni akar vele. Egy szívroham vet véget a múlt titkainak feltárásának – Norval egyedül marad a mindentől gyere_apahoz.jpgtávol eső házban az apja tetemével, mivel a hullaház is zárva. Ahogy a házat tanulmányozza, felfedez egy rejtett pincét és benne egy megkötözött, megkínzott embert. Mire Norval feleszmél, már az életéért kell küzdenie, és meg kell tudnia, hogy az apja mennyire nem az az ember, akinek eddig gondolta.

Úgy tűnik, az is örök sláger a thrillerek között, hogy a gyermek felfedez valamit a szülei múltjában, még pontosabban a pincéjében, ami miatt mindent újra kell gondolnia, még a saját létét és elveit is. Nem is olyan régen néztem meg, ahogy Lily Collins találta meg a bunkerben az apja ősellenségét, akiről kiderült, hogy a biológiai apja. Most Elijah Wood fedezi fel, hogy mit rejt az apja házának pincéje.

A kezdés erősebb, mert nyugtalanító, ahogy vannak jelek, hogy valami nagyon nem stimmel a házban és Norval apja körül. A nyitány is az, hogy addig mesterkedik, míg a fiú mobilja nem köt ki az óceánban. Nálam már ekkor megindultak a vészjelek, de ahogy utána az lesz az egyetlen szórakozása, hogy bizonyítsa, mennyire semmitérő a srác… Még fizikailag nem is fenyegeti, de az a lelki terror éppen elég. De eddig még volt benne valami izgalmas, rejtelmes és sötét, ami lekötött.

Majd jön a halál, a pince és a családi titok. Onnantól kezdve egyszerre röhejes és hamis thrilleres, ami és ahogy történik. Sok mindenről kiderül, hogy egészen más, mint aminek látszott és Norval még a családjáról is olyan dolgokat tud meg, amelyekre nem volt felkészülve. Mondjuk, volt, amin nevettem kínomban. Amikor Brian rákérdez a fiútól, mit gondolt, hogy tudta az anyja felnevelni egy előkelő városrészben korrekt körülmények között, miközben munkanélküli volt? Hát igen, nem először állapítottam meg ott és akkor, hogy Norval mennyire szerencsétlen.

Mert jobban elviseltem volna a film gyenge húzásait, ha kapunk egy szimpatikus hőst. De Norval nem lett az. Süt róla, mekkora vesztes. Ilyen szempontból Wood jól levette a karaktert, mert pont olyannak tűnik, aki egy szellőtől is összeroppan és nem is sajnálja az ember, hanem már inkább kiakasztja, annyira nem tud magáért kiállni, gyenge és hagyja összeomlani maga körül a dolgokat. Aki kitalálta a karakter külsejét, ezt abszolút le is vette. Szerencsétlennek is néz ki a füle mögé tetovált jegyektől a szánalmas bajuszáig.

Nem mintha a film más karakterei jobban jártak volna. Üres alakok, akiknek 1-1 tulajdonsága, vagy inkább motivációja derül ki az események alatt. Nem volt tehát senki, akinek drukkoltam volna, és teljesen hidegen hagyott, ha valaki meghalt/megölték a filmben.

A film vége is… lenne egy tippem, mi történik, de azért annyira sejtelmesnek meghagyták, hogy a pozitívabb gondolkozású néző mást találjon benne, mint én.

Most leginkább a csalódás szóval jellemezném a filmet, amit nem esett jól megnézni.

 

Gyere apához - 5/2 a kezdetének legalább megvolt a hangulata, a végére már röhejesnek éreztem a sztorit.

COME TO DADDY Official Trailer (2020) Elijah Wood Horror Movie - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr7916363014

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása