Minden napra egy film

Minden napra egy film

Ratched

1. évad

2021. január 23. - BBerni86

Elmegyógyintézetes, testvéri kapcsos, bűnügyi.

Edmund Tolleson úgy tudta, az anyja egykori apáca volt, akit megerőszakolt a pap. Ebből született a fiú, aki az anyja halála után nevelőszülőköz került. Fiatalemberként az apja nyomába ered és lemészárolja a papokkal együtt, ahol rátalál. Most egy elmegyógyintézetben vár döntésre: őrült, és kezelésre szorul, vagy tudta mit tesz, és bíróság elé állhat? Az intézetbe egy új nővér érkezik, aki trükközik annyit, hogy felvegyék. Mildred Ratched, akinek van egy titkos célja és sok múltbeli titka. Nincs ezzel egyedül: a halál egykori angyala egy olyan doktor mellé kerül, aki bedrogozva amputálta egy betege kezeit. Miközben a kormányzó a munkájuk iránt érdeklődik, képbe kerül a fürdő terápia, egy gyilkolni érkező magánnyomozó, egy veszélyre gerjedő ápolónő.ratched.jpg

Már azért láttam annyi Ryan Murphy produkciót, hogy egyes jellemzőket azonnal észreveszek. Tudtam is, mit várhatok a producer nevével eladott sorozatban. Mégis, hiába minden előismeret, ennek a végére csak fogtam a fejem, hogy ez mennyire beteg egy műsor. Igaz, ha már elmegyógyintézetben játszódik nagyrészt…

Már van hasonló témában gyakorlata, a kedvenc AHS évadom egy ennél is sötétebb elmegyógyintézetben játszódott. Itt is észrevenni, hogy a barbár gyógyítási módszerek remek horror anyagot csempésznek a történetbe. Maga a lobotómia is brutális egy módszer – azt nem is nagyon bírtam nézni, amikor szemen át végezték, de már csak a hangok is fájtak. De a hideg-meleg vizes fürdetés extrém hidegen és forrón is brutális egy dolog. Nem is igazán a brutális részek fájtak, hanem amikor elmentek egy furcsa irányba. Ahogy szinte giccses és különc akart lenni egyszerre.

Ratched története is így alakult. Bőven van sötét titok a nő múltjában, amitől torzult a személyisége. A gyerekkorában, ahogy kihasználták. Majd ápolónőkánt a halál angyalának szerepe, ami több szinten visszaköszön a jelenében. Sok mindenért lehet sajnálni, különben Edmundot is, de ők nem vészelték át egészségesen a velük történteket. Valahol mindketten szociopaták és gyilkosok, szinte antihősök.

Ahogy belegondolok, íve van annak, ahogy a kapcsolatuk alakul, és szembe fordulnak egymással. Mindketten kapnak egy esélyt egy társ mellett változni, csak Edmund története rossz véget ér, neki az erőszak marad, míg Mildred elindulhat egy egészségesebb úton. Viszont egyiket sem tudom annyira bírni vagy együttérezni vele, hogy drukkoljak neki. Edmund túlzottan pszichopata a végére, Mildred meg jó próbál lenni, annak látszik, pedig nem az. Ahhoz túl bűnös, és nálam neki is fizetni kellene a tetteiért, nem érdemel ő sem happy endet ebben a történetben.

Harsány, az érzékeket megterhelő ez a sorozat, amit gyakran vizuálisan sem egyszerű befogadni. Murphy már úgy keveri a giccset horrorral, bulvárral, hogy az is megy a védjegyei közé. Itt is megcsinálta. Különösnek is éreztem a sorozatot, a végére soknak is.

Az sem fog meglepni senkit, hogy Murphy nagy LMBTQ frontharcos, és itt is többször felmerülnek a szexuális irányultságok. De most nem ez volt a legsokkolóbb a sorozatban.

Ryan Murphy sorozataiban gyakran foglalkoztatja ugyanazokat a színészeket. Az AHS-ből került ide Sarah Paulson – nagyon sok hasonló karaktert játszik újabban – és Finn Wittrock. Ő előszedhette az arcát, amit az AHS cirkuszos évadában hozott. De nagyon sok ismerős színész került be, akad itt Sharon Stone mellett Corey Stoll, Sophie Okonedo is többek között. Utóbbi különben borzongatóan játssza a többszörös személyiséget.

A sorozat 2 évadra van tervezve, úgyhogy még visszatérünk, hogy meglássuk, hogyan kerül vissza Mildred az elmegyógyintézetbe ápolónőnek. Hisz tudjuk: száll a kakukk fészkére.

 

Ratched – 5/3 ígéretes, érdekes kezdet után egyre őrültebbé vált a történet, a karakterek is. Emésztendő.

https://www.youtube.com/watch?v=ZU9ZtlkSnnE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr8516399292

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása