Minden napra egy film

Minden napra egy film

Igen, séf: Az utolsó csata

2021. február 04. - BBerni86

Szakácsversenyes, udvarlós, családdal kibékülő.

Viktor Barinov képtelen élvezni a nyugdíjas éveket. Arra vár, hogy meghívják a Kremlbe, és a miniszterelnöknek főzhet. A valóság azonban az, hogy méhészkedik és az unokájára néz rá időnként, és bosszantják egymást a szomszédjába költözött Gyimával. Egy napon azonban a hazának szüksége van rá: meg kell vernie a kínaiakat a séfek világbajnokságán, még egykori alkalmazottait is összeszedik neki, kisebb-nagyobb eltérésekkel. Nem sok kedve van hozzá, de kap egy indokot, hogy mégis belevesse magát és nyerni akarjon: kiderül, hogy van egy fia, akit le akarnak csukni. Ha nyernek, Ivan megússza börtön nélkül. Így a hacker is a csapattal tart, bár a főzéshezkitchen.jpg nem sok köze van. Ám a franciák egy csinos versenyzője megtetszik neki, és a lánnyal ugratni kezdik egymást. Közben esélye nyílik a családjához is közelebb kerülni.

Eddig fel se tűnt, mennyire hiányzott nekem ez a sorozat. Olyan könnyed kikapcsolódás volt, amin jókat tudtam mosolyogni, ha azért belegondolva a végére már ebből-abból elegem is lett. Ennek ellenére simán néztem volna tovább is, és még reménykedem, hogy előbb-utóbb megnézhetjük, hogy mit alkot a csapat majd az új helyen.

Addig is, itt van ez a film, ami azért jócskán a sorozat eddig magyarul leadott részei előtt jár. Kátya itt már anya, noha a legutóbbi évadban még csak ott tartottunk, hogy összejön a sráccal, akivel ezek szerint együtt is maradt, és gyerekük is lett. A kislány korából ítélve minimum 6-7 évvel vagyunk a sorozat részei után.

Majdnem minden korábbi szereplő visszatér, de jócskán kisebb szerepet kapnak. Itt vannak a szakácsok, akik továbbra is olyanok, mint eddig is voltak. Maradt a kleptomániás és az anyámasszony katonája is. De saját történetet nem kapnak, a háttér részét képezik. Különben Kátya is, bár neki egy fokkal több mondat jut, mint a többiek. A furcsa talán Lavrov hiánya volt, arra csak egy poént kapunk és semmi többet. Azért kellenek, hogy a régi hangulatot megalapozzák, de ez nem az ő vagy a csapat története.

Vitya, Ivan és Gyima viszik a műsort. Vitya nagyon próbál hangot találni eddig nem ismert fiával, és alkot a versenyen. Leginkább Ivan van az előtérben, ahogy összecsiszolódik a családdal és a szerelmi szála. Ha ki kellene jelölni a főszereplőt, rá böknék. Gyima pedig a komédiát szolgáltatja, bár elég tragikomikus módon. Konkrétan elrabolja pár vidéki, akik össze akarják házasítani a húgukkal, ő meg az egész részben menekül, majd saját, gonosz kis módján megoldja a helyzetet. Akkora idiótaság, ennek ellenére elszórakoztam a szökési kísérletein, meg ahogy a műsor vezetői kiakadtak, hogy miért ez a ripacs vezeti a show-t.

Nem új, nem nagy komédia, de vicces. Ismerős panelekből építkezik, de az egésznek van egy olyan hangulata, hogy simán belefért így is. Kellemes limonádé, ami nem váltja meg a műfajt, de simán nézhető és szórakoztató annak is, aki ismeri a sorozatot és annak is, aki véletlenül kikötött ennél a filmnél, előismeret nélkül.

Az idő a készítőknek jót tett. A sorozat elejéhez képest nagyon sokat fejlődött a beletett digitális elemek minősége. A főzés és a kulinária korábban is látványos volt, most megtámogatva kifejezetten hangulatos lett, és a kedvenc poénjaim is innen jöttek. Amikor kiviszik Ivan kotyvalékát a kínai miniszternek…

A színészek újat beletenni már nem tudnak – minimum 2-3 évad hiánnyal is pont olyannak láttam őket, mint ameddig nálunk leadták a sorozatot. Viszont, Nagiev ironikus játéka és poénjai így is megérnek egy piros pontot.

Tanulságot most se vadásszunk, de ezt nem is azért nézzük.

Ha jól nézem, 4 évad is van, ami megelőzte ezt a filmet és még nem láttam. Utána meg még több része van a franchise-nak. Vagyis, reméljük, nem ez volt az utolsó találkánk.

 

Igen, séf: Az utolsó csata – 5/3,5 még mindig vevő vagyok a humorára és a karaktereire, de ez már sokkal tipikusabb volt.

https://www.youtube.com/watch?v=D-SPozA13LE

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9416414662

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása