Nyomozós, botrányos, bulizós, régit titkokat felfedő.

Zoe és Axel szoros kapcsolatban levő testvérpár volt: anyjuk halála után rendőr apjuk nagyon keserű lett, és a két gyerek egymásba kapaszkodott, hogy túléljék az otthoni légkört. Axel nagyon más volt, mint amit az apjuk tolerálni tudott: imádott bulizni, zenével foglalkozott, nem vetette meg se a szexet, se a drogot, se a felforgást. Amikor betelt a pohár, elment Ibizára. Egy ideig még jelentkezett, de aztán nyoma veszett. Zoe soha nem heverte ki, hogy Axel felszívódott. 20 évvel később Spanyolországban egy nagy esőzést követően holttestet mos ki az ár: Axel teste az. Nem elment, megölték és elásták a sivatagban, egy olyan család földjén, akikkel kapcsolatban állt Ibizán. Zoe a helyszínre utazik, és nem távozik, amíg ki nem deríti, ki és miért bántotta a bátyját. Az egykori barátok és szerelmek mocskos titkokat őriznek. A nőnek nem csak a bátyja sötét oldalával, de a saját vágyaival is szembe kell néznie.

Ez az a sorozat, amit simán el lehet azzal adni, hogy a Money Heist készítőjének új sorozata. Be is vetették, el is adták, ugyanúgy a Netflix sugározta spanyol sorozat. Azonban más szempontok szerint nem nagyon tudnék olyat mondani, amiben hasonlít a két széria. Teljesen más a történet, a szereplők, a helyszín.

A White Lines egy krimi vonásokkal is rendelkező, de alapvetően guilty pleasure sorozat, ami a szép és nagyravágyó, egyes szereplők esetében gazdag srácok botrányos sztorija. Mi is volt annak a sorozatnak a címe, amiben Iwan Rheon apját ölték meg, és az özvegye nyomozott a gyilkos után, miközben dőlt a sok családi szennyes? Riviéra? Az inkább idézi ezt a világot, mint a Money Heist.

A sorozatot érdemes két részre bontani. Két idősíkon ismerjük meg a történteket: a jelenben itt van Zoe, aki válaszokat akar. Kérdezget mindenkit, aki ismerte a testvérét, aztán ellentmondásokat vagy tárgyi bizonyítékokat találva szembesíti az embereket a hazugságaikkal. Nem egy nagy nyomozás is, félve is használnám a krimi szálat. Inkább thriller azzal, ahogy a szereplők kendőzni igyekeznek a mocskos húzásaikat.

A múltban pedig Axel életét követjük, aki nagyon messze elmegy. Nincs olyan határ, amit ne lépne át és halad a nagy zuhanás felé. Inkább ezt a részt éreztem botrányszagúnak: az csak a kisebb dolgai között szerepel, hogy a fiatal, 16 éves barátnője vonzó anyjával is összefekszik, vagy fogadásból kihúzza a fogát, leugrik a tetőről.

Bár, belegondolva, a jelen vonalán is bőven akad botrányszagú történet. Zoe kis viszonya a legkisebb, de ami pl. a Calafat család tagjai között zajlik, az kegyetlen. Az egyik legbetegebb anya – fiú kapcsolatot kapjuk sorozatban, ver egy kört Norma és Norman Bates viszonyára is.

Nézve még talán szórakoztató is, de ahogy utólag belegondolok abba, miket mutattak itt meg nekünk, miket tettek a szereplők, és végül hogyan halt meg Axel – hát sokkoló. Nálam elérte azt a szintet, ami már zavaró, és nem szórakoztató.

Látványra különben kifogástalan. Amit egy guilty pleasure sorozattól várok: gyönyörű helyszínek, nem egy eye candy szereplő, és színes, hangulatos, buja az egész. Vizuálisan kihozták a sorozatból, amit csak lehetett.

Színészek terén elég autentikus. Nagy név nincs benne, de nem is kell neki. (Ebben mondjuk hasonlít a Money Heist castingra, bár kétlem, hogy itt lennének olyan emlékezetes karakterek, hogy azzal befussanak a színészek.)

Egyszer érdekes volt, és végül is nem bánom, hogy megnéztem. De nem visszanézős sorozat.

White Lines – 5/3,5 eléri azt a szintet, ami már nem szórakoztató, hanem simán botrányszagú és provokatív.