Bezárt, fertőzöttektől menekülő, társba kapaszkodó.
Aiden a fiatalok életét éli. Szeret szörfözni, nem okoz gondot neki egy-egy lány meghódítása sem. Egy reggel valami más lesz: kinéz az ablakon, és megőrülő, menekülő embereket lát. Az emeletén is kitör az őrület, miközben a hírekből hallja, hogy egy kór terjed el – harapással, karcolással terjesztik a fertőzöttek, akik elvesztik az emberségük és levadásznák, megennék a többi embert. Aiden bezárkózik, hallja a kinti őrületet és lassan
reményét veszti. Egyedül van, és egy telefonhívásból azt is megtudja, hogy a szülei már nem élnek, a nővére nagy valószínűséggel fertőzött és végzett velük. Már éppen öngyilkos lenne, amikor az ablakon keresztül a szomszéd épületben meglát egy lányt. Kitalálja, hogyan beszélhet vele, és egy másik ember jelenléte erőt ad neki. Dolgozni kezd azon, hogy együtt tudjanak lenni és túl tudják élni a köröttük levő világot.
Egy újabb film, amit most nagyon át tudunk érezni. Mennyire őrjíti meg az embert a bezártság, és milyen kétségbeesetten vágyik egy társra. Azért külön jár a pont, hogy nem erőltették a vírus témát, inkább a zombis alapoknál maradtak, ha nem is mondják ki a zombi szót, és úgy csinálnak, mintha ebben a világban nem lettek volna zombis filmek, sorozatok. Itt fertőzöttekről beszélnek és még reménykednek egy gyógymódban.
Több minden miatt eszembe jutott róla a Kanári, és van, amiben ez, van, amiben a másik film jött be jobban. Hasonló a kivitelezés – mindkettőben ott a bezártság, a romba dőlt világ. Csak éppen itt kevesebbet látunk belőle, 2-3 lakás az összes helyszín. Mindkettőben egy fiatal szerelmespárt tettek a középpontba, és mindkettőben előszeretettel vetkeztették a férfi főszereplőt – naná, hogy ebben is van zuhanyozás…
Ahogy most gondolkozom, azért a Kanári jobban ki volt találva. Többet láttunk a társadalomból, a karakterekből – és a pár összemelegedésének is több alapja volt, mint hogy közel-távol ők ketten lennének az egyetlen életben maradt férfi és nő, akik korban is stimmelnek.
Ennek viszont jobban eltalált a hangulata, és jobban benne van a világ reménytelen helyzete. Nincs is olyan pozitív vége sem. Itt volt a jobb alakítás: az egyik szomszéd Donald Sutherland volt, aki a maga 2-3 jelenetével a film legemlékezetesebb alakja lett. Az, ahogy ő próbálja életben tartani a nejét és emberként vetkőzik ki az emberi értékekből, sokkal ijesztőbbé tette, mint az agyatlan embertömeget, akik enni akarnak.
Különben érdekes, milyen zombikat kapunk itt. Gyorsak, gyilkosak, nehéz őket megölni. De valahogy az furcsa, hogy némely esetben mutatnak agyi kapacitást, máskor egyáltalán nem. Az nem okoz nekik gondot, hogy Pókembert utánozva szökelljenek a teraszok között, de addig nem jutnak el, hogy egy ablakot be lehet törni? Az ajtókat tudják nyomni, verni – az ablakot miért nem? Persze, tudom. Ha bevernék az ablakokat, mint az ajtókat, akkor hamar vége lenne a filmnek, mert Aiden, Eva és Edward is pillanatok alatt zombi kaja lenne.
Szokás szerint olyasmikkel gondban vagyok, hogy 2 hónap után mégis hogyan vannak életben a szereplők? Mert az még valamennyire magyarázat, hogy begyűjtik az esővizet, de honnan szereznek ételt? Mert egy-egy lakásba vannak bezárva, és nagyon kétlem, hogy lett volna ott elegendő élelmük. A WC és személyes higiénia kérdéseibe bele sem akarok gondolni.
Nem lett horror, nem mutatnak ijesztő dolgokat igazából. Nem romantikus, mert Eva és Aiden meglátják egymást az ablakon át és már kész is. Ez olyan… egyszernézős vegyesfelvágott.
Alone – 5/2 a témát most át tudjuk érezni, de kliséket kapunk tinis körítéssel. Miért nem lett horror?
