Minden napra egy film

Minden napra egy film

Éretlen időkig

2021. május 02. - BBerni86

Kamaszos, első alkalmat összehozó, időhurkos.

Rob nagy nap előtt áll. Ma lesz az interjúja a Georgetown toborzójával, és a fiú apja nagyon akarja, hogy a fia bejusson az ő egyetemére. Öltönyben, mindenre felkészülten indul el, aztán gyorsan minden tönkremegy. A röplabda csapat buta poénból vizelettel töltött vízipisztollyal levereti, a toborzó sírógörcsöt kap tőle, mert a halott feleségét juttatta eszébe, és álmai nője végre rámozdul, de már azelőtt elmegy, hogy bármi történhetne. Majd premature.jpgébred, megint éli a tegnapot. Minden ugyanúgy történik, és megint felébred ugyanazon a napon. Rob lassan rájön, hogy amint orgazmusa van, újraindul a nap. De mi ennek a célja? Miközben mindent meg mer tenni, amit korábban nem – beleértve a nagymellű tanárnő megtapogatását, hogy szilikon vagy sem – szembe kell néznie azzal, hogy mit akar a jövőjével kezdeni, és hogy a gyerekkori legjobb barátja, Gabrielle, talán igazibb, mint az álomnője, Angela.

Hogy lehet egy klasszikus, értelmes komédiából valami nagyon gagyit gyártani, ami mellette még klisé is? Az Éretlen időkig ezennel bemutatja!

Először is, nézzük meg, mi az alapfilmünk alapötlete! Jelen esetben, hogy a hős időhurokba kerül, és bármit is csinál, legfeljebb a nap indul újra. Ugyanezt gagyi tinifilmesre átfordítva? Rob a szexhez és az önkielégítéshez lesz kötve. Nem egy idióta poént rá is írnak arra, hogy ha valami nagyon rosszul alakul, csak kiveri magának, és máris próbálkozhat újra. Azért ahhoz elég elmebetegnek kell lennie, hogy valaki olyan poént írjon, hogy a srácot behívják az igazgatóiba leszidásra, amit nincs kedve végighallgatni, így az igazgató beszéde közben a nadrágjába nyúl és… Simán az a szint, ami már nem vicces, hanem undorító.

De ezt a szintet lövi be magának a film már a nyitással. Hősünk szexálmában van egy hárommellű nő. (Aki különben a legjobb barátja titkos barátnője.) Deformitás, ami beteges – nem fogom megérteni, hogy lehet ez szexálom. De nem vagyok pasiból, ez is igaz.

Arról már nem is beszélve, hogy Rob a legegyszerűbb dolgot nem próbálja ki. Mi lenne, ha nem kerülne olyan helyzetbe, hogy orgazmusa legyen? Akkor is újraindul a nap? Nem tudjuk meg, mert valami mindig van, ami izgalomba hozza.

De mi volt az eredeti filmben, amitől mélyebb tudott lenni, mint egy sima komédia? A jellemfejlődés. A karakter az ismétlődés és a szenvedések után tisztábban látta magát, és a javulás útjára tudott lépni. Tini komédiában kimerül ez azon szexpartner megtalálásában, akihez érzelmileg is kötődik, nem csak egy test. Az, hogy mellette se a családi dolgai, se a továbbtanulás, se semmi nem rendeződik, kit izgat? Mint az Amerikai pitében: a szüzességnek menni kell.

Mi is van még? A kor technikai színvonalán igényes látványvilág és jó szereposztás. Mivel ez tini szexkomédia, a hárommellű nő maszkmesteri munkáján túl nincs benne más. Azt meg inkább díjazom, hogy korhatáron belül maradtak, és nem light pornóba ment át a film. A szereposztás meg, mivel gagyi a film, jobb színészek se szerződnek bele. Gabrielle, vagyis Katie Findlay a fontos szereplők közül az egyetlen ismertebb arc. A mellékszereplők között meg ott van Alan Tudyk, aki előszeretettel választ ilyen kattant karaktereket és vág arcokat. Ennyi. A színészek se adják el.

Valahol azt tudom díjazni, hogy nem lett alpári, annak ellenére, hogy szexkomédia. A próbálkozás megvolt, hogy vicces legyen. De így sem tudom azt mondani, hogy ez egy jó film, legfeljebb egyszer fájdalommentesen megnézhető.

 

Éretlen időkig – 5/3 tini szexkomédia az Idétlen időkig nyomdokán? Cseppet fárasztó, és nincs felismerés sem.

Premature - Official Trailer | HD | IFC Midnight - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr9916520084

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása