Festészetért élő, testvéres, század eleji.
A fiatal Egon Schiele ígéretes festő, akit a bécsi Akadémiára is felvettek. A portrék és aktok az erőssége – a szaktekintély Klimt is felfigyel rá, és tanácsokat ad neki. Többek között ő biztatja, hogy a saját útját járja, és ne az akadémiai elveket kövesse. A fiú sokáig el sem mondja a gyámjának, hogy kimaradt az iskolából, és a festésből 
igyekszik megélni. Modell után dolgozik, és a húga, Gerti gyakran pózol az aktokhoz. A testvérek közel állnak egymáshoz, amikor Egon Prágában szervez művésztelepet, a lány is velük tart. Ott azonban szakadást eredményez, hogy míg Egon egy modellel, Gerti egy másik festővel keveredik viszonyba. Kitagadják őket, de Egon a képeiből megél. Egyik modell követi a másikat, míg a háború ki nem tör, és behívót nem kap. Ő azonban nem élhet rajzolás nélkül…
Gyengéim azok a filmek, amelyekben alkotnak. A művészetek előnyt élveznek, imádom a festőkről szóló filmeket, de le tud kötni egy új jármű megalkotása is, vagy éppen egy matematikai felfedezés története is. Így ez a film pozitív várakozással töltött el. Már csak azért is, mert Schiele nagy név, de annyira nem vagyok otthon a művészetében. A szecesszió nekem inkább Klimt képeit jelenti.
Ehhez képest csalódás volt ez az alkotás. Az csak egy dolog, hogy nem akar szórakoztató film lenni – vagy ha akart, akkor nagyon nem sikerült neki. Hosszú is, és nincs sodrása sem. Nagyon könnyen bele lehet unni, pedig engem kifejezetten leköt, amikor festenek a filmen vagy témán gondolkodnak, vagy valami hasonló. Sem Egon magánéletének az alakulása, sem a festészetét nem sikerült érdekesen megmutatni.
Kezdjük talán a magánélettel! Az egyik nagy kapcsolati rendszere a húgával van. Van benne beteg elem is – már eleve az, hogy Gerti olyan könnyeden áll meztelenül modellt neki. De ezt fokozza, hogy valósággal féltékeny azokra a nőkkel, akikkel a bátyjának szexuális kapcsolata is van a képek elkészülte közben. A későbbi férjével is akkor jön össze, amikor nem bírja nézni, hogy Egon hogyan mulat nélküle. De Egon sem sokkal különb: miközben ő züllik, a húgát nem engedni férjhez menni, noha az már gyereket vár és a férfi el is venné. Miközben érződik végig, hogy egészségtelen ez a közelség, mégsem mennek el addig, hogy tényleg beteges is legyen. Így olyan… furcsa.
Egon és a modellek. Olyan gyorsan váltják egymást, hogy mire valamelyiknek megjegyezném a nevét, már másik van a festő mellett. Egy ponton úgy éreztem, nem is a nők a lényeg – a férfinak sem. Nem tud modell nélkül rajzolni, és azért kell mellé egy szerető, majd később feleség, hogy legyen, akit rajzolhat. A nők jobban kapaszkodnak belé, onnan több az érzelem is, de ahogy már írtam, túl gyorsan váltják egymást, Egon könnyen tovább tud lépni.
A művészet. Nincs küszködés. Abszolút úgy néz ki innen, hogy Egon rajzolt és festett, és már el is tudta őket adni. Kiállítása volt már életében, Klimt is becsülte. Sikertörténet, innen sincsen konfliktus. Azt pedig nem látjuk, hogy a művészete bármilyen kihívást állított volna elé. Már a film elején megvan a témája: az aktok, és ezeket készíti végig. Az a legnagyobb kihívás számára, hogy nősülnie kell, hogy kapjon házastársi látogatásokat a hadseregbe vonulása után is. Nem mondhatnám, hogy érdekes volt.
Talán csak egy momentum volt, ami azért megragadott. Hogyan lett A halál és a lányka a címe a szerintem legismertebb alkotásának.
Külsőségeiben korrekt film, és látszik is rajta, hogy költöttek rá. Megvan a korabeli miliő, a sok helyszín, a látvány. Még a színészek is igyekeznek, de sok az egyszerű alak benne.
Egyszer az életrajzi elemek miatt szinte érdekes volt megnézni, de nincs benne olyasmi, amiért még egyszer nekiülnék.
Egon Schiele: A halál és a lánya – 5/2 kiragad életrajzi elemeket, közben Schiele festői megszállottságát mutatja be – de untam.
