Nyomozós, családi titkos, börtönös.
Malcolm sokat adott fel magából, hogy a húga biztonságban és áldott tudatlanságban lehessen. A sokk miatt Ainsley nem emlékszik, hogy ő vágta át Endicott torkát, Malcolm eltüntette a nyomokat. Ám a lány érzi, hogy 
valami nem stimmel és idővel Endicott halálának körülményei is felkeltik a gyanút. Malcolm igazán attól kell, hogy féljen, hogy az apai öröksége elhatalmasodik rajta. Benne is megvan az a szikra, ami zseniális gyilkossá tenné. Így dolgozik, hogy elterelje a figyelmét. A sakk nagymester esetén, aki látott egy gyilkosságot, de egy fóbia miatt a házból sem képes kilépni. Egy netes csoportén, akik hobbiból olyan bűnügyeket igyekeznek megoldani, ami más figyelmét nem keltette fel – és valaki végzett az egyik tagjukkal. De egy álomvilágból is ki kell szabadulnia, miközben az apja is a szabaduláson dolgozik, megkörnyékezve a börtön orvosát.
Ez a sorozat is rövidebb lett idén, tulajdonképpen a fele az első évadának. Így dupla öröm volt, amikor januárban visszatért: humoros, szórakoztató és véres ügyeket hoztak, amiket jó volt nézni, miközben örültem a folytatás tényének is.
A gondok később jöttek. Bármit is nézek, kevésbé tetszett a sorozat évadának második felében, mint az első részében. Az első etap nagy konfliktusa és titka Endicott halálának igaz története. Malcolm és Ainsley is a sajátos pokluk járták, miközben kaptunk egy újabb emlékezetes nyomozót és Martin is onthatta a megjegyzéseket. A záráson azonban már érezni lehetett, hogy jönnek a bajok. Nagyon röviden: összecsapták. Túl könnyen és túl vidáman megoldódott minden, a családi gondokat is besöpörték szépen a szőnyeg alá. Malcolm, aki annyira jól belelát másokba, mintha a húgával szemben vak lenne.
A második félre pedig Martin egyre célratörőbben dolgozott a szökésen. A különféle gyilkosokból összerakott csapata még szórakoztatott is, a vallási fanatikus Pete kifejezetten színes alak lett. Csak ott volt dr. Vivian Capshaw is. Azt a szálat utáltam, ahogy Martin lassanként elcsábította az orvost, hogy kihasználhassa. Majd a végére betett csavar… Inkább bosszantott, mint meglepett.
A szerelmi szálak pedig mély mélyebbre vezetnek. Olyan kapcsolatokat kezdtek el harangozni, amelyeknél nem szimpatikus a kettős. Dani és Malcolm, vagy Jessica és Gil. (Ok, Gil különben is irritál, akkor is, amikor Jessica közelében sincs.) Martin börtönrománca sem éppen lopta be magát a szívembe.
A krimi, a részenkénti ügyek lekötöttek és még mindig szerettem bennük Martin – Malcolm dinamikáját, vagy amikor már szinte beteg humor felé kilengenek. Csak sajnos ezektől is elmozdultak az átívelés felé. Az sem emelte a hangulatom, hogy a kasza is hirtelen jött, így majdnem minden nyitva maradt a végén. Próbálják ugyan máshova eladni a sorozatot, és így egy folytatással zárni, de egyelőre nem úgy tűnik, hogy lesz eredmény. Vagyis, aki nem bírja, ha valaminek nagyon nyitott a vége, ebbe a sorozatba még ne kezdjen bele.
Idén sikerült színesebbé tenni a színészek névsorát is. A nagy szerződtetés Catherine Zeta-Jones, aki a börtönben játszik orvost. Kár, hogy a végső csavar ellenére is unalmas figura, nem nagyon tudták kibontani 6-7 részben az alakját. Az Interpol nyomozója, Hoxley, Alan Cummings alakításában sokkal kevesebb megjelenéssel emlékezetesebb tudott lenni, igaz extrémebb is a figura. Az alap felállásban pedig nincs változás: Sheen továbbra is adja a show-t. Tom Payne számára nem éppen hízelgő, hogy gyakran az kötött le legjobban az alakításában, hogy mennyire másképpen fest, ha máshogy áll a haja.
Bár vannak problémáim, összességében szerettem nézni ezt a sorozatot. Jók a plakátjai is, és nekem hiányozni fog, hogy nincs lezárás a végén és 3. évad.
Prodigal Son – 5/3,5 erős nyitás után minden téren esett: az ügyek, az átívelés, a szerelmi szálak alakulása…
