Minden napra egy film

Minden napra egy film

Trese

1. évad

2021. június 26. - BBerni86

Misztikus, nyomozós, világvége ellen küzdő, szövetséges.trese.jpg

Manila idilli nyaralóhelynek tűnik, de az utóbbi időszakban megbomlott a korábban felállított rend emberi és természetfeletti között. Hagyományosan a Trese család tagjai azok, akik fenntartják a rendet és segítenek a rendőrségnek a mitikus ügyek megoldásában. Most Alexandra Trese tölti be ezt a posztot, jó barátságban Guerrero kapitánnyal, testőrként maga mellett tartva a családtagként felnevelt félisten ikreket. Meg kell fékezniük egy teremtményt, aki illegális autóversenyeken gyűjt trófeát. Rábukkannak a híres díva véres titkára, aki a hírneve érdekében kötött sötét alkukat. Közben egy jóslat ideje közeleg, melyet Alexandra minden áron igyekszik megakadályozni, ahogy az apja is tette. De egy isten dolgozik ellene, és rá kell jönnie arra is, mit rejtettek el előle a szülei.

A Netflix továbbra is ellátja az animációk, anime rajongókat újabb és újabb adagokkal. Képregény alapokból építkezett a Trese – ugyan az eredetit nem ismerem, de a sorozat tetszett, és bízom is benne, hogy nem üres ígéret marad, hogy visszatér még Alexandra.

Ahogy sok krimi, a Trese is egyszerre dolgozik részenkénti esetekkel és egy átívelő szállal, ami a végére mindent összefog és sok mindenről látjuk majd, hogy miképpen járult hozzá a végjátékhoz. Emiatt nem érdemes össze-vissza nézni, bár a részenkénti esetek saját jogon is megállnának a lábukon.

Nem hosszú az évad, így talán annyira nem meglepő, hogy változatos ügyekkel sikerült megtölteni. A rituális gyilkosságon át emberrabláson át szülői bántalmazáson át volt itt minden. Visszatérő motívum, hogy általában amikor a rész gonosza felfedi magát, Alexandra átmegy harcosba és a segítőivel rendet tesz. De ezt a koncepció is adja: ő a mérleg nyelve.

A nagy ügy attól is terebélyes, hogy nem véletlenül mutatják nekünk a flashback jeleneteket meg Alexandra gyerekkorából. Több a lényegük, mint hogy miképpen kerültek az ikrek Alexandra mellé és miért segítenek neki. Szeretem, amikor a végére minden mindennel összefügg, és ez egy ilyen sorozat.

Szerettem a mitikus világot is mögötte, ami sok olyan elemet tartalmaz, ami a mi kultúránkban nincsen meg. Filippínó képregény volt az alap, és jól ki is használják, hogy más dolgokat mutathatnak, mint a szokott vámpírok, farkasemberek és tündérek. Igaz, nem egyszer volt olyan érzésem is, hogy valami kimaradt menet közben. Milyen törzsek vannak, melyik mire képes? Még olyan lények is, akik különben viszonylag többet szerepeltek, idegenek maradtak. Pl. a két lány, akiknek volt emberi alakjuk, megvesztek a gyorsaságért, és volt egy szellem alakjuk is. Ők most mik? Pont az, hogy más a kulturális alap, hozza, hogy sok lényt nem ismerek, és amikor nem mutatják be őket alaposabban, nem is nagyon tudok mit kezdeni velük.

Van benne akció, kisebb mértékben krimi. Családtörténet is – bár ez Alexandra esetében szorosan összefügg a munkával, hiszen az apja az utódjának nevelte ki. A természetfeletti egyensúlyának megtartása nem csak munka, hivatás – a lánynak családi úgy is.

Van benne humor és drámai pillanatok is. Egyes karakterek – akik között akad nem egy nagyon emlékezetes is – a beszólásokban nagyok, mások példaképpé emelkednek ki és egy-egy megmozdulásukkal érzelmi téren ütnek nagyot.

Meglepően jól is néz ki a sorozat. Még csak azt se mondanám meg, hogy ázsiai gyökerei vannak, miközben mégis, finoman látszik is. Korrekten össze lett ez rakva.

 

Trese – 5/4,5 jó történet, megtöltötték jópofa karakterekkel és a végére a misztikus szálak összeállnak.

Trese | Official Trailer | Netflix Anime - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr3816605342

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása