Nyomozós, sorozatgyilkosos, hajszás.

Will Ruiney nyomozó egyszerre több problémával kell, hogy megbirkózzon. A személyes gyászával: a feleségét meggyilkolták, és még mindig semmi nyom, ami elvezetne a gyilkoshoz. A parancsnok a nyakába sóz egy riportert, aki a rendőri munkáról írni és akiben a férfi nem bízik. Feltűnik egy gyilkos, aki rituálisan gyilkol, és minden jel arra mutat, hogy további áldozatok is lesznek. Az áldozat felakasztva, a falon akasztófa játék festve, benne egy betű. Két asztalba a helyszínen pedig belevéste Ruiney és korábbi társa, a már nyugdíjas Ray Archer jelvényszámát. Archer az ügy kedvéért visszatér, és az újságírónővel együttműködve igyekeznek rájönni, mit akar a gyilkos és hogyan állíthatják be. Az ügy egyre személyesebbé válik, ahogy rájönnek, Will feleségének meggyilkolása is ehhez a történethez kapcsolódik.

Az elején még bizakodó voltam. Bírom az olyan sorozatgyilkosos történeteket, ahol rejtvény is van, amit az eset közben a nyomozók megoldanak. Itt megvolt a hangulat, a megrendezett helyszín és a játék. Még stílusos is, ahogy az akasztófa játék mellett ott van az akasztott ember élőben is.

De elég hamar rá kellett jönnöm, hogy ez nem az a sorozatgyilkosos thriller, amit jól esik néznem. Egyrészt, a nyomozás jellegtelen és unalmas. Nem éreztem úgy, hogy elkapták a fonalat és értik a munkájukat, csak ötleteltek és néha egy-egy ötlet bejött. Mintha nem is lett volna benne munka, csak az isteni sugallat, amiből aztán meglesz a megoldás.

Nagyon bántotta az agyam, hogy civileket mégis hogyan engedtek ilyen közel egy kiemelt ügyhöz. Ray legalább korábban rendőr volt és Will társa, de már nyugdíjas és jelvény nélkül. Egy ponton ki is hangsúlyozza a rendőrfőnök, hogy ez nem visszahelyezés, csak tanácsadás az ügyben. Látszani nem annak látszott. De az még hihetetlenebb, hogy az újságíró Christi teljesen partnerként dolgozhatott együtt velük, és igazából nem is írt meg az ügyről semmit. Nem újságírónak tűnt, hanem egy harmadik nyomozónak a két férfi mellett.

Látványra nagyon steril. Bár elvileg van benne vérfürdő is, de még csak véresnek sem tűnik a film. Az akasztott embereket távolról látjuk, és a mutatott boncolás is inkább csak jelzés értékű. Nem is értem, mivel akarhatták eladni ezt a filmet. A történet nem elég izgalmas, nem elég rejtélyes és nem is okos. A látvány meg elég semmilyen.

Az meg nem jó jel, hogy a film egy pontján azon merengtem, hogy Al Pacino haján mégis mennyi festék lehet. Valahogy olyan megcsináltnak tűnt végig az arca, mintha egy része festve lett volna.

A szereposztás még akár vonzó is lehetne. Al Pacino, Karl Urban neve is filmekből ismerős. Brittany Snow elég jól ment olyan filmekkel, mint a Tökéletes hang részei. Még egy olyan kis mellékszerepben is, mint a rendőrkapitány, Sarah Shahi került, aki nem egy sikeres sorozatból lehet nagyon ismerős. Méltatlannak is tűnik arra a pár mondatra kárhoztatni, ami ebben a filmben jutott neki.

Humor nincs benne, és még csak azt sem tudom mondani, hogy különösebben jól lenne megírva. Nem egyszer nagyon mű párbeszédeket kapunk és teátrális jeleneteket.

Thrillernek különben egyszer elmegy, az ötlet stimmelt. Csak aztán, ahogy egyre többet megtudunk, úgy lesz egyre valótlanabb és butább a film. Will feleségének esete különösen felesleges beleerőltetés, ahogy a végén a sírnál kapott levél is.

Ennyi elég is volt ebből a filmből, már csak feledni kell és kitenni a pontot.

A hóhér – 5/2,5 jól indul, a végére szétcsúszik. Se a nyomozás, se a gyilkos indítéka nem emlékezetes.

Hangman Trailer (2017) Al Pacino Karl Urban Thriller - YouTube