Eltűnt barátnőt kereső, múltbeli rejtélyre új szemszögből néző.
Guillaume rajongott a bátyjáért, és szerelemmel szerette a szomszéd lányt, aki egy barcelonai munka után szakított vele. Még kereste a helyét, és a bátyja biztatta, hogy kezdjen valamit a zenei tehetségével. Az éjjel zajra ébredt, és ahogy kimerészkedett, nem csak azt látta, ahogy a bátyjára lőnek, hanem a szeretett nőt holtan a
medencében. 8 évvel később már elfogadta a történteket, hogy nem tud változtatni a tragédián. Szociális munkás lett, és a szerelme, Judith igent mond a lánykérésre. A nőnek másnapra azonban nyoma vész, már csak a holtteste kerül elő. Túl sok a hasonlóság a régi esettel, és egy baráttal Guillaume a rejtély nyomába ered. Rá kell jönnie, mennyire keveset tudott a szeretett nőről, és hogy a bátyja sem volt olyan ember, aminek a kisöccseként látta.
Harlan Coben lassan a Netflix házi szerzője lesz. Már szinte várom, hogy jön a bejelentés, hogy készül egy Myron Bolitar sorozat. Erre egyelőre még várok, viszont a Gone for Good már az ötödik mini sorozat, ami a szerző regényén alapul. Nekem különben a harmadik, amit láttam és középre is helyezném el. Az erdő nagyon nem tetszett így utólag, annál jobb.
Az számomra jelentett egy kis pluszt, hogy ez a regény magyarul még nem jelent meg, így nem is olvastam. (Ok, rövidítve kijött, de úgy nem olvasok regényeket. Nem értem, mi a jó abba, ha meghúzzák a regényt és egy szerkesztett, rövidebb verziót adnak ki belőle.) Nem tudtam előre, ki és miért ármánykodott és mi lesz a történet vége.
Ennek ellenére igazi meglepetés élményben nem volt részem. Már annyi történetet olvastam és láttam Coben tollából, hogy ezeket a fordulatokat vártam. Hogy is fogalmazzam meg? Nem tudtam előre, mi lesz a vége és ki a rossz, miért. De amikor kiderült a végén, déjá vu érzésem volt, valahogy olyan, mint a többi történetében.
Ami a legjobban lekötött, az a család kiderülő múltja. Nem a bűnügy, hanem sokkal korábban: hogyan vált a két fiú olyanná, amilyenek? Ahogy Fred az apjuk céltáblája volt, és a nagy erőltetéssel ő indokolta minden törését, kisiklását. Ez nem menti fel Fredet sem a tettei alól, de érthető lesz, hogyan vált annyira mássá, mint az öccse. Miért dobta félre az olimpiai álmokat is egy annyira más életért.
Talán érezni ebből, hogy ebben a sorozatban most a mellékszereplők kötöttek le jobban. Az egyik Fred, akinek nem csak az apjával, de az öccsével is törött a kapcsolata. Mert, ha kimondja, ha nem, ha az apa csak az egyik gyerekét veri és követel tőle, az akaratlanul is irigy lesz a másikra, akinek mindezt nem kell elszenvednie. Még akkor is, ha nem egyszer ő állt be bokszzsáknak, hogy a férfi ne a kisebb fiát üsse. A másik Fred régi barátja, akivel a szülők elvitették egy halálesetért a balhét. Ott megint szépen kijött, hogy a szülők bűnei hogyan szállnak vissza a gyerekre, és a tehetség, az ártatlanság hogyan válik sötétté.
Guillaume simán untatott. A túl jó fiú. Aki mindent megbocsát. Aki helyesen dönt. Ami benne izgalmas lehetett volna, azt nem láttuk. Pl. azt, hogy direkt hogyan tudott vak lenni arra, hogy a bátyja milyen körülmények között élt otthon, milyen társaságba keveredett. Túl naiv, túl jóhiszemű – annak ellenére, hogy szociális munkásként több mindent látott az utcán.
Judith sem volt szimpatikusabb. Már eleve az, ahogy és amiért Guillaume közelébe ment, majd ahogy a sorozat elején távozott.
Az is igaz, hogy maguk a színészek sem voltak szimpatikusak. Idősebbnek tűnnek a filmbéli koruknál és semmi eye candy faktor nincs bennük. Nem mintha ez lenne a döntő, de pl. Finnegan Oldfield már ránézésre egy világfájdalom.
Egyszer meg lehetett nézni, Coben nem olvasóknak a csavar is ülni fog, de miért nem találtak elfogadhatóbb színészeket?
Gone for Good – 5/2,5 a történet elment, Coben thriller a szokott fordulatokkal – a színészek ellenszenvesek.
