Minden napra egy film

Minden napra egy film

5 film, amit látnod kell

Fiú vagy lány?

2021. szeptember 28. - BBerni86

Ha már tegnap a Johanka titkát néztem, ennek kapcsán most is nézzük is meg, milyen filmek jutnak eszembe, f1_159.jpgamelyben valakinek a másik nem tagjának kellett álcáznia magát.

Shakespeare sem hagyhatott ki egy ilyen történetet. Vízkereszt, vagy amit akartok – vagyis, a hajótörött Viola felismerve, hogy nőként mennyivel kiszolgáltatottabb lenne, mint férfiként. Így halottnak hitt bátyja személyazonosságát veszi fel, és a herceg szolgálatába áll. A gond az, hogy beleszeret a hercegbe, aki vele udvaroltatna szíve hölgyének, aki viszont a fiúnak hitt Violába szeret bele… Majd megérkezik az ikerbáty is, szóval bonyolódnak az események…f2_157.jpg

Ha már Vízkereszt, az Oscar-díjakat is nyerő Szerelmes Shakespeare is itt kell, hogy szerepeljen. Ebben Will Shakespeare éppen írói válságban szenved, amikor megismeri a nemes kisasszonyt, Violát, aki szíve szerint színésznek állna. Viola fiú álcát ölt, szerelmes lesz – és miközben a Rómeó és Júlia színpadra kerül, Will ihletet f3_152.jpgnyer a Vízkereszthez.

A Vízkereszt alapja ismerhető fel a Micsoda srác ez a lány! című tini filmben is. Itt is ikrek vannak szerepcserében, csak más okból. Viola focizni akar, ami lányként nem egyszerű. Mivel a bátyja meg lógna az iskolából, hogy fesztiválozzon, a lány megy el helyette. Mi lesz a gond? A szobatársa, a focicsapat kapitánya nagyon megtetszik neki. Ugyanúgy jön a szerelmi háromszög, majd négyszög és egy nagy meccsen ki is derül, ki kicsoda igazán.f4_137.jpg

Maradjunk a vígjátéknál. A Gagyi mamiban egy rendőr akar elcsípni egy bűnözőt, csak éppen nem férni hozzá. Van viszont egy barátnője, aki el fog menni meglátogatni a nagyanyját. Hősünk jó sok implantátummal kövér, idős hölggyé alakul, és magát is meglepve még szerelmes is lesz a megfigyeltjébe. Aztán vesz még nagyi jelmezt, 2 részben is. A legutóbbiban még a f5_113.jpgnevelt fiát is vitte, aki tanúként lánynak öltözve rejtőzött el egy lánykollégiumban. Mondanom se kell, neki is lett szerelmi szála…

Végül, ez akár fájdalmas és komoly filmtéma is lehet. Egy újabb Oscar-díjas zárásul: A fiúk nem sírnak. Hilary Swank játszotta a lányt, aki csak testében volt nő. Férfinak érezte magát, és meg is próbált úgy élni. Ém amint kiderült a titka, a közösség kivetette és nagyon durván elbántak vele. Nem lövöm le a csavarokat, de ez simán az a kategória, amit lelkiekben felkészülve kell nézni megrázó jelenetekre készülve.

Első gondolatra ennyi, de persze bőven akad más is. Pl. Mulan.

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr4716701944

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása