Traumát feldolgozó, szerelmes, misztikus.
Spencer a harmadik kiküldetésről tér haza Afganisztánból. Megsérült, de látszólag jól van. A barátai, a szülei és az öccse is bálványozzák, a barátnője – aki már 3 éve vár rá – már alig várja, hogy elkezdjék a közös életüket. Ám Spencert rémképek gyötrik, és nem akar mást, csak menekülni minden elől. Még azt sem tudhatja biztosan, nem kell-e visszatérnie egy negyedik kiküldetésre is. A könyves boltban segít be, amikor egy új lány sétál be hozzá.
Mosolygós, életvidám és fejből el tudja mondani a Submarine Kid képregény minden sorát. Spencer számára Alice lesz a menekülés, és megszállottan igyekszik a Kölyökké válni, akire a lánynak szüksége van. Miközben a barátok már Spencer életét féltik, Alice lesz, aki felveti a kérdést: nem lenne ideje felébredni mindkettejüknek?
Le lett szinkronizálva ez a film. Magyar címet is kapott: A tenger alatt járó fiú. Csak éppen annyira nem szeretem, hogy maradnék az angol változatnál. Abban benne van a filmben megjelenő képregény, maga Spencer alakja és az a történet is, ami összeköti a férfi és a női főszereplőt a filmben.
Egy kis időt kell neki hagyni, mire az embernek leesik, hogy mit is néz. Ahogy felvezeti a történetet, a fiúról, aki imádott búvárkodni, és hozzászoktatta magát a víz alatti létezéshez, szinte képregényfilmet vár az ember. Majd jön egy hatalmas ugrás és egy nagyon is valós dráma. A tengerészgyalogos fiú, aki visszatér a háborúból és élnie kellene tovább. Csak éppen, hogyan?
A könnyedség nagyon hamar tűnik el, és marad egy dráma, amiben sok-sok démon akaszkodik Spencer nyakába, miközben játssza, hogy vele minden rendben van. Dehogy van! Nem is jó nézni, mert sok kérdésre nincs válasz, és direkt bizonytalanságban hagynak. Pl. csak a film végén ismerjük meg annak a nőnek a történetét, aki az egész film alatt kísértette a fiút. Nekem az sem tetszett, hogy nem tudtam átérezni Spencer szenvedését. Persze, nem jártam a cipőjében, de nem tudok mit kezdeni azzal, ahogy menekül, és amiért egyetlen szót sem lehet kihúzni belőle, pedig olyan is faggatja, aki átesett a háború poklán és megértené.
A szerelmi szál sem tetszett. Alice alakját az elejétől erőltetettnek éreztem, és műnek a nagy vidámságát. Azon meg kellett volna lepődni, mi az ő igazi története, de nem jött össze. Talán, mert, ahogy művi az egész lénye, az elejétől nem éreztem igazi alaknak. Bár igaz, ő lesz az, aki a végére feleszmél és igyekszik rendezni a dolgokat. Mondjuk, eleve nem így lett volna erre szükség, ha nem hálózza be Spencert az elején, de az már egy más történet.
Nem látványfilm, kifejezetten tévéfilmes a külcsín. Egy átlag kisváros, ami bárhol lehetne. A háborús jelenet is ugyanaz a jelenetsor végig, csak egészen a film végéig nem nézhetjük meg, mi sült ki a dolgokból végül.
A szereposztással nagyjából elvoltam. AHS visszatérőként Finn Wittrock filmjeit elnézem, ha jobban is áll neki a pszichopata külcsín, mint ennek a filmnek a sebzett, de jó fiúja. Emilie de Ravin nehezebb eset. Már eleve az, hogy ezért a szerepért barna lett a haja. Sokáig rá sem ismertem, annyira megszoktam már szőkén. Másrészt, ahogy már írtam is, nem volt természetes Alice figurája. Nem azt a derűt éreztem ki belőle, ami Spencert megfogja, hanem csak annak tettetését.
Bár az tetszett, ahogy a két történet párhuzamba áll, és másként merülnek a fiúk, de ez nem mentette meg az összképet. Egyszer bőven elég, majdnem sok is volt ez a film.
The Submarine Kid – 5/2,5 a párhuzam tetszett és a háborús traumához is másként nyúlt, de furcsa maradt így is.
