Minden napra egy film

Minden napra egy film

Moszkva Noir

1. évad

2021. november 06. - BBerni86

Banki ügyletes, maffiás, kiutat kereső.

Tom törekvő bankár Moszkvában, aki évekkel korábban költözött az orosz fővárosba Svédországból. Egykor nagyon sikeres is volt, most azonban a kirúgás szélén áll. Nagyon kell egy jól sikerült üzlet neki. Ekkor keresi fel legjobb barátjának felesége, Olga. Tom tartotta a távolságot a nőtől, aki iránt neki is érzései vannak, de Olga most a segítségét kéri. Anyagilag nagyon megszorultak és a férje túl büszke, hogy Tom segítségét kérje. Elhozta a férje részvényeit, hátha akad köztük valami, aminek az eladásával rendbe jönnének. Látszólag semmi értékes nincs benne, Tom azonban felfigyel egy kis, csődbe ment cég 2 százalékára. Azzal meg lehet szerezni a cégben a többséget, és nagy olajipari beruházás lehetne. Megkezdi az üzletelést, de rá kell jönnie, sokkal nagyobbak játszmájába keveredett: aki tárgyalóasztalhoz ül vele, azzal végeznek, és a saját élete is veszélybe kerül.moszkva_noir.jpg

Eléggé zárt a történet ahhoz, hogy ezt limitált sorozatnak nevezzem. Vagyis, egy kerek történetet mond el, és nem lesz folytatása sem. Ezt húzza alá, hogy egy regényből készült, ami szintén nem kapott folytatást.

A cím különben is találó, a lényeget meg lehet belőle tudni. A helyszín Moszkva lesz, és noir történet. Vagyis, számíthatunk egy végzet asszonyára, magányos hősre folttal a múltjában és egy kegyetlen világra, ami eltapossa a benne élőket. Ezt meg is kapjuk.

A főszereplő bankát és a történet is banki események körül forog. A sorozat annyit foglalkozik ezekkel, amennyit muszáj neki. Az alapokat adja meg, hogy értsük, min megy a hajsza. Két cég egyesítése a cél, amivel az orosz nagyvállalat nemzetközileg vállalható, tiszta renomét kapna. Azért kellenek annyira a részvények, hogy meglegyen a többségi tulajdon. Ezért annyira fontosak az átruházások, és visszatérő jelenet lesz a filmben, hogy a részvényeket átírják egymásra. Egyszerűsített, butított verzió ez, de nem véletlenül. Ha jobban bele akarnának menni, amire néha van célzás, máris nehezen megfogható és túlságosan elméleti lesz, amit ezért kerülnek is.

A noir elem fontosabb, hogy vannak mögötte állami és magán érdekek, egyesek ezen nyerészkednek és védik is a befektetésüket, gyilkossággal is. Egyértelműen ezek a nagyon gazdagok és hatalmasok a rosszak a sorozatban, de a pénzük és a kíméletlenségük védi őket. Nagyon durva például, ahogy a becsületes ügyészt – itt ők egyben nyomozók is, elsőre furcsa is volt, hogy miért végez rendőri munkát egy ügyész – a korrupt főnöke simán utasítja, hogy vádolja meg a bűnesettel a saját beépített emberüket, noha mindketten tudják, hogy ártatlan. Csak éppen kell egy bűnbak…

Ezek nézettek a sorozatot és szállították a fordulatokat. A piszkos játszmák, amely ellen a főszereplők megpróbálják felvenni a harcot.

Mellette építették a magánéleti drámát, ami már kevésbé tudott megfogni. Tom egy tipikus, szenvedő noir hős. A szakterületén kiváló, de van egy múltbéli, fájdalmas titka. A nők szeretnék, de neki pont az kell, aki másé és csak bajba sodorja. (A felállás menet közben majd változik, utáltam is azt a szálat. Nem vette be a gyomrom, hogy a férjét gyászoló friss özvegy 2-3 nap gyász után fejest ugrik Tom ágyába és hirtelen ő a nagy szerelem?) Jobb sorsra érdemes, és mégis, a végére nem illett, hogy mondhatni, összejön a happy end neki.

A sötét színek, a vigasztalan környezet is megvan. Ez nem egy boldog sorozat, kinézetre sem.

Kell neki egy kis időt hagyni, de beindul és nézhető. Elment, de meg nem szerettem.

 

Moszkva Noir – 5/3 az alaptörténet kellően sötét és rejtélyes, a rátett emberi drámák és a szerelmi szál nem.

MOSCOW NOIR TRAILER - YouTube

A bejegyzés trackback címe:

https://mindennapmozi.blog.hu/api/trackback/id/tr2616747804

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása