Világot megváltoztató, testvérpárbajos, kiválasztásokat tartó.

Michele megvalósította az álmot. Létrehozott egy közösséget, ahol bárkit szívesen látnak, együtt építik a házuk és fejlődnek, nem kell kiválasztáson átesni. Látszólag az Offshore teret hagy nekik, valójában Marcela már szervezi, hogy belülről rohadjon el a közösség. A létfenntartó eszköz megrongálódása miatt kénytelenek itt is kiválasztást tartani, és a többségnek el kell mennie a menedékből. Az Offshore az ő dühüket használná Michele utópiájának végső tönkretételéhez. Nem sejthetik, hogy a mindentől megfosztott és elárult emberek egy ponton minden árulásra rájönnek, és felsorakoznak Joana mögött, aki rég azt mondja, az egyetlen megoldás, ha az Offshore-t teszik tönkre. Miközben a csapat egyik fele a kiválasztáson tereli el a figyelmet, a többiek megkezdik a támadást.

Elég nagy utat járt be ez a sorozat is: a rendszer részét képező fiatalok szembesültek a világuk árny- és napfényes oldalával is, majd a rendszer megváltoztatása is lezajlott röpke 4 évad alatt – az elmeséltek kb. 3 év történéseit mondják el. Azért nem semmi lecserélni ez társadalmi berendezkedést ilyen rövid idő alatt…

Gondban vagyok azzal is, hogy egyik megoldást sem érzem az igazinak. Az Offshore a generációk legjobbjainak luxus otthont nyújt – de miért kell annyira veszni hagyni minden mást? Ha annyira az elit él az Offshore szigetén, miért nem fejlődnek és találnak fel új dolgokat? Ugyanazon a szinten vannak a jelenben, mint 100 éve az alapításkor, legfeljebb szinten tartanak és minimális előrelépés van a tudományban. A kintiek, akik teljes egyenlőséget akarnak. Az nem létezik. Úgy tesznek, mintha mindenki egyforma lenne – de nem véletlenül voltak a kiválasztások sem. Igenis, létezik a selejt, akikkel semmit nem lehet kezdeni. Azt igazságtalannak érzem, hogy a többiek tartsák el őket egyformán. Bár a sorozat záró hangulata pozitív és reménnyel teli, logikusan átgondolva jönnie kell a káosznak és a pusztulásnak, kétlem, hogy aranykor köszönte be.

Annak ellenére, hogy ilyesmi miatt szkeptikus vagyok a sorozat irányával, még mindig megtaláltam benne a magam szórakozását. A karakterek mindig is az erősségei voltak, és úgy alakították az eseményeket, hogy minden fontos szereplő végig mozgásban tudjon maradni. (Ok, az egyetlen Fernando kivételével, mert a színész 2 évad után kiszállt – a szereplő már eleve halott a 3. évad elejére, csak elmesélik, mi történt vele és Michele közösségében mártírként él az emléke. Az valahol röhejes is, ahogy a tolókocsiját kiállítják kegyhelyként.)

Mindenki fejlődik vagy csúfosan elbukik – a végére meglepő módon, a negatív szereplők történetei fogtak meg jobban. Marcela, aki egy más életben Michele is lehetett volna, hogyan lett az a kemény nő, akinek megismertük, és hogyan kap még egy esélyt az élettől, hogy valami más legyen belőle. Nála megcsinálták azt, hogy kvázi főgonoszból olyan alak lett, akinek még drukkolni is tudtam. André, aki a testvérével szemben helyezkedik el, és még akkor is megy Michele ellen, ha már nincs hova. Ő annak a példája, hogy hova vezet a teljes elvakultság – nem a megváltásba és az utópiába.

Michele túl egyszerű, mindenkinek annyira jót akar. Az ő körében is azokat az érdekesebbek, akik képesek kifejezetten rossz dolgokra vagy megosztó személyiségek. Ők fejlődhetnek, változnak is, míg Michele felkerül a piedesztálra, és nem is mozdítják ki onnan. Sajnos, nem esett jól, hogy az egyik legszürkébb jellem a legfontosabb szereplő.

A történetet értelmesen építették fel, ha azért vannak is benne lyukak. Az ív van meg, ahogy egyre többekben megfogalmazódik az Offshore létének rosszasága, és elkezdik a változást létrehozni. Békésen, erőszakkal, ki-ki a vérmérséklete szerint. Még azért is jár a pont, ahogy minden évadban valamiképpen van kiválasztás – és nem olyan beleerőszakolt módon, mint pl. Az éhezők viadalának zárlatában a viadal. A sorozat egyfajta vetélkedőnek indult, ahol a feladatokkal szűrték a jelentkezőket – ha nem is halálos játék volt, mint a Squid Game – érzem a lelki rokonságot a kettő között. Most is le tudott kötni, hogy milyen feladatokat adnak a jelölteknek, milyen megoldások születnek, és ki marad a végén. Jellemző különben a sorozat világára, hogy végül a világ sorsát is egy kiválasztás, egy játék fogja eldönteni.

A színészek között akad rosszabb és jobb is. Bianca Comparato – vagyis Michele – végig színtelen volt ebben a 2 évadban számomra, és az is tudott idegesíteni, hogy ugyanabban a felsőben volt végig a 3. évadban. Ez megint olyasmi, hogy hetekig nem öltözik át? Értem, egységruha, be lehet róla azonosítani, de logikailag semmi értelme, hogy mindig ugyanazt hordja.

A külcsín különben is szegényes. Kevés helyszín, azokban is van valami összecsapott. A kevés összecsapás nem kötött le, és pl. az Offshore elleni támadás és annak következményei is szemre teljesen semmilyenek.

Igaz, már kezdetektől a játékosok és a kiválasztás adta el a sorozatot, ez lényegében igaz maradt a végéig. Bár rendszerdöntés is sorra került, a kiválasztások és a jellemek tartottak a képernyő előtt.

3% - 5/4 értelmesen fel tudták építeni a záró évadokat is, volt üzenete, és még az sem túlságosan erőszakos, ahogy a kiválasztás folyamatát mindkét évadba belenyomták.

Bianca Comparato, Rodolfo Valente, Vaneza Oliveira, Rafael Lozano, Laila Garin