Háborús, menekülős, reményt őrző.

Anglia minden lehetőséget megragad, hogy megakassza a náci seregek menetelését. Norvégia a lerohanása után északi bázisként szolgál a németeknek – így 12 norvég hazafi lesz a briteknél kiképezve, hogy hazatérve fontos reptereket robbantsanak fel és partizánként ténykedjenek. A hajójuk azonban lebukik, és már partra szállás előtt rajtuk ütnek a németek. A 12 férfiból 11-et elkapnak, az irataikkal együtt. Csak egy, Jan Baalsrud csúszik ki a gyűrűből. A fagyos vízben ússza át az öblöt és menekül be egy családhoz. A hidegben a helyi tiszt elképzelhetetlennek tartotta, hogy valaki erre képes, és nem keresteti messzebb. A felettese, Kurt Stage azonban arról hírhedt, hogy az ő markából egy felkelő sem szabadult. Ő leteszteli, túl lehetett a fagyos vizet élni, így megindítja a férfi ellen a hajszát. Jan lassan a remény szimbóluma lesz, akit a helyiek erőn felül segítenek Svédország felé.

Igaz történet alapján készült, bár ez most nem hozta meg a filmhez jobban a kedvem. Valami egészen mást vártam, valami kalandosabbat és jelentősebbet. A hosszához képest nem tudtam átérezni, miről akar ez a film szólni.

Papíron értem. Az, hogy Jan át tudott jutni az országon és megmenekült a náciktól, jelképpé lett. Hogy túl lehet élni, hogy nem törtek meg a norvégok és a nácikat is le lehet győzni. Valami olyasmi akar ez lenni, mint Dunkirk. Ami tulajdonképpen az angol seregnek egy hatalmas vereség: kiszorultak a kontinensről, a németek elsöpörték az angol sereget. Viszont, eladták győzelemnek azzal, hogy a katonákat sikerült kimenteni és nem lettek lemészárolva. Ez is valami erkölcsi győzelem, csak…

Hogy lehetne azt ünnepelni, hogy az eredeti célból semmi nem lett? A csapat egy tervet sem tudott végrehajtani, már a kezdés előtt 11-en német kézre kerültek, és vagy a kínzásba, vagy a kivégzésbe bele is haltak. Jan csak a saját életét menthette: egy nyomorult irat vagy valami fontos információ sincs nála. A háború szempontjából teljesen lényegtelen a sorsa. Egyszerűen nem tudom megérteni, mitől lett jelkép, vagy miért akarták annyira levadászni.

Az sem hozta meg a tetszésem, hogy Jan nagyon hamar kerül borzalmas állapotba és tényleg annyit tud csak tenni, hogy életben marad. Mert nem tud járni, az üszkösödés magának kellett a lábujjait levágni, és egy ponton már csak a beszéd, amire valahogy még képes. A többiek, az egyszerű norvégok, akik vállalják a kockázatot: rejtegetik, etetik és bizony mozgatják is.

Így nem lett Jan – Kurt párbaj sem, mert Jan nagyon hamar nem tud mit tenni a maga védelmében. Nem az van, hogy az egyik kitalál valami mesteri lépést, amit a másik igyekszik kijátszani. Mondhatni, elég ötlettelenül vannak a németek a nyomában: az emberi és technikai fölényt használva keresik, a területeket fésülik át és fenyegetik a lakosságot, hogy adják elő a menekülőt. Egyetlen trükk van az egész sztoriban: ahogy majd Jan átjut a határon. Igaz, tudnék rá más példát is mondani: Odüsszeusz és a küklopsz esete.

Pedig igyekeztek látványra is felépíteni a filmet, több helyszínen és szép tájakon forgattak és arra is odafigyeltek, hogy visszatükrözzék a korabeli kinézetet. A németek egyenruháin és kabátjain kifejezetten jól szórakoztam: a tisztek kabátja már kinézetre is mennyivel jobb. Látszik, hogy ez még nem az a szakasz, amikor az orosz tél felzabálja a birodalmat.

Kurt Stage szerepében Jonathan Rhys-Meyers az egyetlen ismert színész, ő szépen hozza is a merev, kőarcú németet. Nem tudott nem eszembe jutni, hogy mennyi van ebben a figurában abból, amit majd Valentine alakjába is beletesz egy más filmjében.

Egyszer meg lehetett nézni, de nekem nem tetszett. Ahhoz érteni kellene, miért olyan nagy ez a történet, mint ahogy el akarják adni. Én meg nem értem.

The 12th Man – 5/3 a kivitelezés korrekt, Rhys-Meyers kellően ellenszenves, de az egésznek az értelme nem jött át nekem.