Már csak azt kell megfejtenem, hogyan bírtam ezt a filmet végignézni. Ha azt hittem, a Marlowe volt szenvedés tegnap, nem voltam felkészülve erre a háborús drámára.

A történet helyszíne Antwerpen. A fiatal Wil most lett rendőr, és az első és legfontosabb parancs, amikor munkába áll, hogy ha a nácik valamit csinálnak, ők játsszák Bálám szamarát, és csak néznek. Mégis, amikor egy náci elkapja Wil-t és társát, hogy egy begyűjtésre kísérjék el, és a begyűjtött zsidó család egy ponton menekülni kezd, a fiúk a család mellé állnak. Kissé szerencsétlenkedve és nem céllal, de Wil megöli a németet. Ezzel máris kész a patthelyzet: ezért a németek nem csak velük, de a családjukkal is simán végeznének. A fiúk hallgatnak, de Wil társának családja meg akar győződni arról, hogy Wil valóban nem lesz árulóvá. Fenyegetnék, de valahogy úgy alakul, hogy Wil belehabarodik a társa nővérébe, és Yvette bevonja a fiatalembert az ellenállás munkájába is. A németek nyomon vannak, ők nyomás alatt és a film tetőpontján tényleg oldalt kell választani. Tudják, hogy az életük a tét és dönteni kell, melyik oldalra állnak.

Nem csak azért nem tetszett a film, mert nem tudtam mit kezdeni a végével. Wil van központi szereplőnek beállítva, és a film végéig igyekszik jót cselekedni. Segít az ellenállásnak, kiad belsős titokat és azt a családot is ő bújtatja, akik miatt az egész történet elindul. De amikor a náci tiszt ott van vele szemben, és mondja, hogy mindent tud – most választhatsz. Feladsz mindenkit vagy az elvek embere maradsz, és megölnek; akkor Wil az életet és a megalkuvást választja. Látjuk, ahogy pakolja fel a zsidó családokat és gyerekeket is a halálba tartó kocsira. Most ebből mit hámozzak ki?

A jó emberek is feladják az elveiket, ha olyan egyszerű a választás, hogy kitartva mellettük biztosan halni kell? Azt akarná a film megértetni, hogy milyen könnyen tud a hatalom kollaboránsokat nevelni? Mert az életért küzdenek, lealjasodnak. Vagyok annyira rossz véleménnyel általánosságban az emberekről, hogy el tudom hinni. Csak éppen filmen nem ezt szerettem volna látni. Az átlagember Wil nyomába lépne, a könnyebb utat és az életet választaná. Csak éppen egy filmben az átlagembert akarom nézni és megérteni? Én nem annyira.

A másik bajom Yvette volt. Elmondani nem tudom, mennyire idegesített az a nő. A viselkedése, az agressziója, az egész habitusa. Meg a színésznő is, az arckifejezéseivel. El nem tudtam képzelni, Wil minek és mikor szeret bele, amikor Yvette kb. végig úgy néz ki, mintha minimum Auschwitzban lenne szigorú tekintetű kápó. A filmben meg ő a jó nő? Nem mintha Wil alakját egy jóképű fiatalember játszaná, de ő nem is úgy van bemutatva, mint egy jó pasi. Yvette viszont jellemezve van azzal, hogy megkívánják és szép nő. Éppen csak nem annak látszik, és nem csak a fizikai adottságai és kora alapján, az egész kisugárzása és a nézése miatt.

Szenvedtem azzal is, hogy nagyon lassan a halad történet, alig szól valamiről. Vagy, pontosabban, azt ragozza túl, hogy mennyire félnek, mennyire nem tudják, mit kellene csinálni. Gyötrődnek csak, azt meg nehezen viselem. Ismételten: emberi, reálisként el tudom fogadni, de egy filmen nem ezt akarom látni.

A külcsín tévés. Leginkább a ruhákkal teremtik meg a korhangulatot, és még a helyszínekkel se vagyunk elkényeztetve. Stúdiós tévéfilmnek néz ki, még csak városi vágóképeket se alkalmaztak.

Remélem, ezzel megvolt a heti mélypont, mert jelen esetben azt lenne nehéz megmondani, hogy lehetett volna ez a film még rosszabb.