Nem is tudom, nálunk nézhető volt-e a Breathe. Egy ideig fejben tartottam, hogy majd megnézem, de jól el is feledkeztem róla. Az Oscar-jelöltek kapcsán néztem át Andrew Garfield korábbi szerepeit, és újfent felfigyeltem rá, most meg is néztem.

Igaz történet az alap, és elég nagy dráma. Adott egy fiatal, világjáró kereskedő, aki elvette élete szerelmét, együtt járják Afrikát és jön az első közös baba is – erre Robin megbetegszik, lecsap a polio. Vagyis, önállóan képtelen lélegezni, egy gépre kell kötni fekvőbetegként. Fel is adná, de a felesége nem engedi neki, hogy meghaljon. Mindig kitalálnak valamit egy szerelő baráttal, hogy javítsanak Robin életén. Eleve az, hogy Diana hazaviszi a férjét, nem hagyja az intézetben. Készítenek neki speciális tolókocsit, kitalálják, hogyan tudják szállítani – még egy spanyol nyaralást is megszerveznek. Még azt is felvállalják, hogy kiáll az orvosi közösség elé, hogy mutasson egy más utat. Más embereknek is kész segíteni a példájával, hogy még így is lehet boldog életet élni.

Abban van is valami Disney utóérzet, hogy a család és a barátság mennyire piedesztálra van emelve a filmen. A két főszereplő között végig dúl a szerelem, jó szülők lesznek, és a baráti kör is kész áldozatokat hozni értük. Olyan önzetlenség és segítségnyújtás van a történetben nagyon sok oldalról, amit a 21. századi cinikus énem hitetlenkedve néz. Diana az egész életét feladja a férfiért.

Mivel szeretek kötekedni, bennem felmerült az is, hogy mégis, miből élnek meg? Egyikük sem volt gazdag, és a betegséggel Robin keresőképtelen is lett. Erre semmi válasz nincs, pedig nem egy olcsó élet, amit leélnek. Sok speciális igénnyel.

Mégis, valamiért erőt ad, hogy volt valaki, aki ennyire rossz lapokat kapott és mégis, teljes életet tudott élni. Ha giccsnek és túl soknak is érzem, akkor is jó nézni, hogy van, aki annyira tud szeretni, hogy nincs túl nagy áldozat, amit ne hozna meg.

Nem látványfilmnek mondanám, bár az elején nagyobb a merítés. Az angol középosztály, egy kis Afrika, színes és vidám színeiben, jeleneteiben is. Azt nagyon kidomborították, hogy ebben a filmben Diana a jó nő. Nem is tudom, más filmben láttam-e már a színésznőt ilyen szépnek mutatva. Nem csak a ruhák miatt. Majd jön a betegség, és az eszközök Robin körül, ami marad. Itt már a dráma a lényeg.

A szereposztást se aprózták el. Andrew Garfield, Claire Foy mellett Tom Hollander, Hugh Bonneville tűnik fel többek között. Hollander jópofa Diana ikerbátyjainak szerepében, Andrew Garfield meg csatlakozott a színészekhez, akik csak a szemükkel és az arcjátékkal adnak el egy karaktert. Nem igazán éreztem a kémiát Garfield – Foy között, de erre van a cselekmény, én simán beleképzeltem, amit nem éppen láttam.

Olyan film, ami eleve meg akarja hatni a nézőjét. A történetben meg is van hozzá a potenciál, a cselekmény már kevésbé segít ehhez. Szép lassan csordogálnak az események – beleélős, lelkizős ez a film, nem a körömrágó izgalom jellemzi.