Folytattam a spagetti western filmnézést is. Tetőnk a csillagos ég, még szinte lírai is a cím, nem? Nos, a filmre nem lehetne ezt mondani.

A film gyorsan megismertet egy aranyásóval, Harryvel, aki a talált arannyal akarja rendbe hozni az apjától örökölt farmot. Balszerencséjére a kisvárosban, ahol áthalad, megismerkedik Timmel, aki ajánl neki egy bankot. Már bent a pénz, utazna haza, amikor szembesül vele, hogy nincs is bank és Tim csaló. Ugyan a nyomára akad, de a pénznek már hűlt helye. Viszont, a csalónak van egy másik ötlete, amivel aranyat lehetne keresni – és a páros nekiindul a Vadnyugatnak, miközben Tim is rejteget valamit. Talán még a neve sem Tim…

Alapvetően két zsánert ötvöztek a történetben. Az első a nyilvánvaló: a haver film. Adott az okos meg a kevésbé észlény társa, akik mindenféle kalandokba keverednek. Harry alapvetően jóhiszemű, hűséges és kedves figura, kifejezetten naiv Tim/Billy mellett. Ennek ellenére ő maga is könnyen bajba sodródik, a társa még könnyebben rángatja bele mindenbe. Életképtelennek tűnik ehhez az élethez. Mario Ardorf könnyeden játssza, kicsit mackós megjelenése is megy a szerephez.

A másik oldal, az a bizonyos titok Tim életében. Tim, aki mindenből kibeszéli magát, és mindig van egy ötlete, amivel másokat át lehet vágni. Aki azt vallja, hogy minek fegyver, ha az ember az eszét is használhatja? Nagy nőcsábász, semmit nem vesz komolyan. Akinek jó figyelni a kalandjait, de isten ments, hogy a barátod legyen és vele együtt bajba kerülj! De, amire ki akartam lyukadni. A könnyed felszín alatt van egy egykori mesterlövész, aki már nem akart egy bűnbandába tartozni, és a menekülése során a főnök fiai is áldozatul estek. Ezért üldözik, ő menekül és többek között azért nem vesz pisztolyt a kezébe, mert annyira jó lövész, hogy az alapján a nyomára tudnak akadni. A filmbe ez elvileg hoz egy komorabb színt, de Billy Boy alakja valahogy nem passzol Tim viselkedéséhez. Mintha két teljesen más alak lenne, mintha Tim sose lett volna Billy Boy. Guliano Gemma is annyira a mókás életművészt játssza, hogy nekem nem is idézte meg a múltja elől menekülő, komorabb férfit. Még akkor sem, amikor a Pratt banda beéri, és szembe kell nézni mindennel.

Spagetti western, a külcsín nagyon. Mintha mindig ugyanazt a kisvárost látnánk minden egyes filmben, meg a nem is annyira vigasztalan pusztát. Talán csak egy új látványelem volt, a vásáros, aki a feleségét beültette egy medencébe, mintha sellő lenne, és belépőjegyet szedett. Különben elég lehangoló: egy kis üvegkád, meg egy sima sátor, maximum egy háló kifeszítve, meg halak képe. Kis munkával otthon a garázsban komolyabbat össze lehet rakni. Nem látványfilm, de nehéz is látványelemet keresni egy ennyire régi filmben, túl sokat változott a technika.

Ami viszont már a kezdésnél megütötte a fülem. A zenéje kiváló. Ahogy bejött a postakocsi, üldözik – amit láttam, nem tudott megfogni. De, amilyen zene aláfestette… Nem maradt sokáig rejtély. Ennio Morricone a zeneszerző, és vannak is benne szép dallammenetek.

Nekem kissé hosszú volt és nem is tetszett túlzottan a Harry – Tim/Billy páros, de egyszer meg lehetett nézni. Nincs helye a klasszikusok között, de láttam ennél sokkal gyengébb western filmet is már.

(Végső megjegyzés: pár filmplakátot találtam ehhez az alkotáshoz. Az egyik lehangolóbb, mint a másik. Itt is nagyon érezni, hogy már más a technika és a lehetőség.)